Elismerték közösségükért végzett tevékenységüket

A magyar államalapítás augusztus 20-i ünnepének alkalmából tegnap este Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán adták át Áder János köztársasági elnök nevében azokat az állami kitüntetéseket, amelyeket erdélyi magyar személyiségeknek ítéltek oda. A tizenegy elismerésben részesülő személy közül heten Hargita megyei kötődésűek.

Bodó György plébános elhivatott munkájáért kapta az elismerést Fotó: László F. Csaba

A kitüntetettek a hagyományos népi kultúra megőrzéséért tevékenykedő, illetve ez erdélyi magyar fiatalság életkörülményeinek javításán munkálkodó személyiségek voltak. A díjakat Farkas Balázs ideiglenes ügyvivő adta át. Az ünnepélyes hangulatról Márdirosz Ágnes színművész versmondásával, valamint a Csíki Kamarazenekar játékával gondoskodott.
A csíkszentimrei születésű Tán­czos Vilmos néprajzkutató, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének egyetemi tanára a moldvai csángómagyar kultúra kutatása és széles körű megismertetése terén végzett hiánypótló munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést kapta.
Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Hargita Megyei Szervezetének elnöke az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméje melletti következetes kiállása, valamint a forradalom emlékének ápolását szolgáló tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át.
A csíkkarcfalvi születésű dr. Ambrus József, a Hargita Megyei Mentőszolgálat székelyudvarhelyi mentőállomásának főorvosa a szé­kely­udvarhelyi mentőállomás korszerűsítése, valamint a Kárpát-medencei mentősök szakmai együttműködésének elősegítése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Bodó György, a gyimesközéploki Szent Mária Magdolna Római Katolikus Plébánia plébánosa az erdélyi magyarság hitének megerősítése mellett a gyimesi fiatalság életkörülményeinek javítását is elhivatottan szolgáló egyházi és közösségépítő tevékenységének elismeréseként szintén Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott.
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült továbbá Sándor Csaba Lajos, a balánbányai Tanulók Háza néptáncoktatója, koreográfusa, az Ördögborda Nép­táncegyüttes alapító vezetője, aki az erdélyi szórványban élő magyarság körében végzett elkötelezett néptáncoktatói és közösségépítő tevékenysége jutalámul kapta meg az elismerést.
Székely Ernő, Csíkszentkirály község polgármestere a helyi magyar közösség fejlődése, kultúrájának megőrzése és a fiatalok szülőföldön maradása mellett az anyaországgal való kapcsolatok ápolását is elkötelezetten szolgáló munkája elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Márk Boglárka