Egy éve tanult meg vezetni, a ralisok is segítik – Autóversenyző szeretne lenni

Egy éve ült először egy autó volánja mögé Bartha Mózes. A 13 éves kisfiú a csíkszeredai gyakorlópályán egy 1300-as Dacián tanult meg vezetni, ma már a hazai autósport-szövetség leigazolt sportolója, a Richy Racing Team legfiatalabb tagja. Ügyességi versenyeken indul, de részt vett az országos Time Attack bajnokságon is. Tehetséges, szorgalmas, a csíki autósport új csillaga lehet Mózesből. Ha nem akadályozzák.

Bartha Mózes második gokartozásakor Cseh Vajk Imrétől (balról) kap tanácsokat

Azt sem tudja, hány órát gokartozott, az viszont biztos, háromszáz órára volt bérlete. Bartha Mózest kisgyerekként már érdekelték az autók, tavaly a csíkszeredai gyakorlópályán előbb gokartozni kezdett, majd szintet lépett: megtanult vezetni egy igazi autót is. De a Dacia 1300-ast előbb meg kellett javítani, ezt az akadályt is sikeresen vette az akkor még 12. életévében járó csíkszeredai fiú.
– Amikor elindítottuk a csíkszeredai gyakorlópályán tevékenységünket, az első napokban megjelent egy szimpatikus kisfiú, aki bérletet vásárolt. Hamar belejött a vezetésbe, majd újabb és újabb bérleteket vásárolt. Egyre ügyesebb lett, egyre több időt töltött a gyakorlópályán, sokszor bérlet nélkül is körözött a gokartokkal – mondta Ritner Béla, a gyakorlópálya üzemeltetője. Mózes figyelme egy idő után a gokartokról a gyakorlótér egyik sarkában leparkolt Daciára terelődött. – Egy barátomtól kaptam ajándékba a Dacia 1300-ast, azt mondta, tegyük rendbe, javítsuk meg, hogy ezzel is lehessen gyakorolni a pályán – mondta Ritner.
Bartha Mózes egy idő után arra kérte a pályaüzemeltetőt, hadd hajtsa meg a nála legalább háromszor idősebb autót, ám a Dacia üzemképtelen volt. Üzletet kötöttek: Mózes besegít a Dacia javításába, és amikor a kocsi üzemképes lesz, vezetheti.

Az autószerelő
A megállapodást tettek követték. Mózes nemcsak az autóval, hanem a gyakorlópályán tevékenykedő fiatalokkal is megbarátkozott. Kapóra jött, hogy az egyik csíksomlyói fiú autószerelő iskolába járt, így Mózessel ketten fogtak hozzá a Dacia javításához. Napokon keresztül bütykölték a kocsit, de sikerrel jártak: a Dacia motorja beindult.
– A legboldogabb Mózes volt. Nemcsak azért, mert sikeres volt a javítási munkálat, hanem azért is, hogy végre igazi autót vezethet – mondta Ritner Béla.
És egy újabb megállapodás következett. Ritner ugyanis csak akkor engedte a gyakorlópályán körözni Mózest, ha előbb megtanul tolatni, parkolni. A gyerek pedig néhány óra alatt tökéletesen elsajátította a parkolás tudományát, sőt még a sok autósiskola tanulójának oly nehéznek tűnő oldalparkolás is pár gyakorlat után jól ment számára. És ekkor következett a csapatás a gyakorlópálya aszfaltcsíkján.
Az autózás költségekkel járt, Mózes a zsebpénzét összegyűjtve nem játékautóra költötte, hanem az igazi kocsiba vásárolt benzint.

Első versenyére egy kölcsönkapott Opel Corsával készült. Háttérben a tanulóautó, a Dacia

Felfigyelt rá
A gyakorlópályán autózott a csíkszeredai fiú, amikor egy alkalommal Cseh Vajk Imre felfigyelt rá. A tapasztalt ralinavigátor pár tanáccsal ellátta Mózest, majd lemérték, mennyi idő alatt teljesít egy kört a pályán. Újabb tanácsok, újabb körök, Mózes pedig egyre jobb időket autózott.
– Könnyű vele dolgozni, hiszen nincsenek rossz vezetési beidegződései. Egy csiszolatlan gyémánt, akivel ha megfelelően foglalkozik az ember, remek sofőr és nagyon jó pilóta válhat belőle. Jó érzéke van, nyitott az újra, hallgat a tanácsokra, és ez látszik a vezetési stílusán is – mondta Cseh Vajk Imre.
Mózes hamar elhatározta, hogy szeretné versenyeken is kipróbálni magát. Ehhez viszont versenygépre van szüksége. Tavaly a gyakorlópályán tartott ügyességi verseny előtt a résztvevők számára ő mutatta be a pályát, természetesen az ősrégi Daciával. Idejét ugyan nem mérték, de több résztvevőt is ámulatba ejtett az akkor még 12. évében járó gyerek bátorsága, autózása.

És lőn autó
– Amikor legelőször felmerült egy autó vásárlása, nem nagyon hezitáltam a márkaválasztásnál. Citroën Saxo, mert nem túl nagy, nem túl nehéz, készült belőle versenyváltozat, könnyen lehet kezelni és építeni is – mondta Bartha Mózes. Családja támogatja a fiú törekvéseit, így egy adott pillanatban mindenki az internetes autóhirdetéseket böngészte, hátha ráakadnak a gyöngyszemre. Anyu volt a nyerő.
– Egyszer csak szólt anyu, nézd mit találtam. Gyulafehérváron van, két éve nem használják, nem kérnek túl sokat érte. Mutattuk apunak, felhívtuk az eladót és indultunk is a kocsiért. Késő este értünk oda, felpakoltuk a trélerre, hazahoztuk. Aztán nekikezdtünk a javításnak – meséli az autóvásárt Mózes.
Sajnos a nagy sietségben, a nagy örömben és a sötét miatt nem vették észre, hogy a Saxo szélvédője repedt volt. De ez nem jelentett nagy akadályt.
– Egy csodakocsi, a Citroën Saxo 1,6 VTS nyolcszelepes, 97 lóerős motorral rendelkezik, sajnos ilyenből elég kevés van az országban, éppen ezért nehéz hozzá alkatrészt kapni az autóbontókban. Az erőforrás elég erős, könnyű versenygépet építeni belőle – mondta kocsijáról Mózes.

Összefogtak
Szériaautóval versenyezni nemcsak hogy nem mindenhol lehetséges, de veszélyes is. Bukókeret, ülés, övek, bukósisak, no meg megfelelő ruházat is kell ahhoz, hogy megfeleljen a hazai szakszövetség előírásai­nak az autó, illetve a pilóta. Bartha Mózes szülei, amiben tudják, támogatják fiukat, ám az ő anyagi helyzetük sem oly fényes, az autósport meg nem éppen olcsó mulatság. Mózes viszont ügyes, tehetséges, éppen ezért az autósportot kedvelők összefogtak azért, hogy a csíkszeredai fiú elérje célját.
Az autóját édesapjával javították, majd besegített Cseh Vajk Imre is. A sérült szélvédő helyett egy vadonatújat az Autokit szerelt be Mózes autójába, fejvédőt Ritner Béla ajándékozott neki, tőle kapta az első versenyruházatot is, a másodikkal – ami homológ – pedig Csató Roland lepte meg. Szél János egy vadonatúj homológ versenyüléssel ajándékozta meg Mózest, az autóba pedig Ábrahám Thomas kolozsvári ralipilóta adott biztonsági versenyöveket. A versenycipőért Sepsiszentgyörgyig kellett utazni, egy kis kiruccanás keretében László Róbert vásárolt homológ ralicipőket Mózesnek. Fogyóanyag az abroncs, ezekről a Sigma Gum gondoskodik, igaz, nem új, hanem használt gumikkal látják el Mózest, de ezek is megfelelnek a célnak.
Cseh Vajk Imre nemcsak a szerelésben segít, ő mentorálja, tanítja vezetéstechnikára a csíkszeredai fiút, aki idén már a Richy Racing Team versenyzőjeként áll rajthoz az országos Time Attack bajnokságban. Bartha Mózes idéntől már a hazai szakszövetség leigazoltja, ügyességi versenyeken bizonyítja, tud és szeret is vezetni.

Mózes számára mindig boldogsággal teli élmény a vezetés Fotók: László Róbert

A tervek
Az idei Time Attack bajnokság minden futamán indulni akar Mózes, ám ősztől a tanulás kap nagyobb figyelmet.
– A nyolcadik osztályt kezdem el szeptemberben a Nagy Imre Általános Iskolában. Szeretnék minél jobb jegyeket kapni, jövőben pedig a Székely Károly Szakközépiskolában szeretném folytatni tanulmányaimat autóvillamossági szakon. De azért a télen az autó átépítését valahogy meg kellene ejtsük – mondta nevetve Mózes.
A legfontosabb a bukókeret az autón, ez viszont elég nagy munka, hiszen teljesen szét kell szedni a Saxót. Cseh Vajk Imre segítséget vállalt ez ügyben, ahogyan Mózes édesapja sem sajnálja szabadidejét: télen kicsövezik az autót. Ugyanakkor még kellene egy szék és a hozzá tartozó biztonsági öv az autóba, erre van ígéret, ugyanis ősszel az Omega Motorsport néhány autójában cserélik a székeket és öveket, így lehet, hogy a használt és fölöslegessé vált dolgok Mózes Saxójába kerülnek.
Cserére vár a futómű, a fékek, a kuplungtárcsa, ám nehéz a Saxóhoz itthon alkatrészeket kapni. Magyarországi autóbontók honlapján keresgél a Bartha család a megfelelő alkatrészre, és keresik annak módját is, hogy minél olcsóbban jusson el hozzájuk a megrendelt termék. Kamionosokkal állnak kapcsolatban, akik a kis tömegű alkatrészeket könnyedén át tudják hozni a határon. A családfő azt mondja, nem egy olcsó hobbit választott a fia, de amennyire tudják, támogatják törekvéseit.
– Minden sportág megterhelő a szülőnek, vannak olyanok, amelyek nem igényelnek túl nagy családi hozzájárulást, ám az autósport nem tartozik ezek közé. Azt mondtam, ha komolyan gondolja, a család minden tagja segíti, de a tanulást nem szabad hanyagolni. A nővérével már üzletet is kötött: a lányom segít neki matematikából, Mózes pedig megtanítja testvérét vezetni – mesélte nevetve idősebb Bartha Mózes.
A Richy Racing Team vezetője, Ritner Béla pedig arra tett ígéretet, felkarolja a fiatal tehetséget és gyakorlási, valamint versenyzési le­hetőséget biztosít a fiatal tehetség számára. Bartha Mózes vágya, hogy egy versenyautóban legalább az anyósülésre beülhessen, de erre még várnia kell, hiszen 14 év alatt erre csak tesztek során van lehetősége, a ralik hivatalos edzésein ugyanis csak személyi igazolvánnyal rendelkezők ülhetnek versenyautóba még a jobb 1-ben is.

Örömben üröm
Két és fél hete, egy csütörtök délután Mózes a csíkszeredai gyakorlópályán készült a gyergyóditrói ügyességi versenyre, boldog volt, hogy sikerült autóját a viadalra jól felkészíteni és nagy reményekkel várta a kihívást. Ám másnap délelőtt szomorúan szembesült azzal a ténnyel, hogy nem fog saját autójával versenyezni, ugyanis valaki „jóakarója” betörte versenygépének szélvédőjét. Mózes sírt, végül kölcsönautóval mégis versenyzett Ditróban.
Azonban az autósport-kedvelők hamar összefogtak, Pál Alpár gyergyószentmiklósi ralis – aki tavaly az ob-2-ben is indult – száz lejjel járult hozzá a költségekhez, az Autokit vezetői pedig újra nagylelkűségükről tettek tanúbizonyságot: megrendelték és be is szerelték Mózes autójába az új szélvédőt.
Hogy ki(k) volt(ak) a tettes(ek), azt egyelőre nem tudni, ám a rendőrség vizsgálódik az ügyben. Remélhetőleg hamar kiderül, kit vagy kiket zavarhatott Mózes gyakorlás közben egy gyakorlópályán. Egy biztos, a sportszerűtlenségre sportszerűséggel válaszoltak Bartha Mózes támogatói.

Kopacz Gyula