Egy csíkszeredai operacsillag életrajza – Tauber Mária – tündöklés és kihunyás

„Tauber Manyika csinos jelmezben bájosan előadott énekével és ritmusos táncával szünni nem akaró tapsra inditotta a nézőket” – fogalmazott a Csíki Lapok 1915. január 27-én, a csíkszeredai Vöröskereszt Egyesület műsoros estje után. A 111 éve, 1905 januárjában, Csíkszeredában született későbbi operaénekesnőnek, aki ekkor még csak tízéves volt, ez lehetett az egyik első nyilvános fellépése.

A régi csíki sajtót böngészgetve gyakran találkoztam Tauber Mária nevével. Kez­detben csak a csíkszeredai amatőr előadók sorából emelkedett ki, de az 1920–1930-as évek híradásai már távolból hazatérő operaénekesként emlegették vagy számoltak be sikereiről. Az viszont, hogy később mi lett vele, merre vetette a sors, az első internetes keresgéléseimből nem derült ki, bár éveken keresztül izgatott. Végül az 1938. július 10-i Csíki Lapokban egy hírre bukkantam, amely szerint „Dolecskó Béla zeneszerző és Tauber Mária operaénekesnő, Tauber József dr., helyi ügyvéd leánya Budapesten folyó évi június 24-én házasságot kötöttek”. Dolecskó Béla életrajzát több honlapon is megtaláltam, és kiderült, hogy 1944 után családostól az emigrációt választotta. Időközben Szász-Fejér Gyöngyi sepsiszentgyörgyi magyartanárnő is mutatott egy családi fotót, amelyen rokona, Tauber Mária szerepelt, s rövidesen már az Ausztráliában élő ifj. Dolesco Béla telefonszámát is megtudtam. Végül az ő segítségével meg az internetnek köszönhetően sikerült – igencsak hézagosan – összerakni a 111 éve, 1905. január 23-án Csíkszeredában született Tauber Mária életútját.

Csíki tallózó
Szerencsére pályafutása 1938-ig terjedő legfőbb állomásairól rendszeresen beszámolt a csíki sajtó. „Tauber Mária énekszáma az est fénypontja” – olvasható 1926. július 11-én a Csíki Lapokban egy öregdiák-találkozóról szóló beszámolóban. „Csíkszereda közönsége ma hallotta azt a gyönyörűen kibontakozott, a legszebb fejlődési perspektívákat mutató hanganyagot, amely évekkel ezelőtt sejtette egy fényes művészi karrier indulását” – dicséri a lap az akkor 21 éves, külföldön tanuló művésznőt.
Négy év múlva, 1930. április 6-án „Özv. É. F.” részletesebb beszámolót közölt a Csíki Lapokban a „mi kedves, szerény megjelenésű Manyikánkról”, „aki jelenleg távoli országban aratja diadalait édes anyja szerető szárnyai alatt. Már gyermekkorában öröklött zenei tehetsége volt, ezért Marosvásárhelyen, Budapesten és végül Bécsben végezte be tanulmányait zongora, nyelvek és színművészet terén. Kulturlény volt, belátta, hogy minden modern cselekedetnek ambició a rugója. Szép lehet a tömeg elismerése, de nem teheti az embert olyan boldoggá, mint a teljesitett kötelesség. Tauber Manyi, városunk szülötte, a hozzá füzött reményt is felülmulta, művészi nivón álló tehetségével és kitartó energiájával”.
Ugyanebből a cikkből azt is megtudhatjuk, hogy 1930. március 18-án a zürichi Stadthear-ban a Madame Butterfly című darab címszerelője akadályoztatva volt a fellépésben, „így Tauber Manyi szerződött tag ugrott be anélkül, hogy a zenekarral előzetes próbát csináltak volna. Fényes volt az eredmény” – írta a zürichi Tagblatt nyomán a cikk szerzője.
1931. november 1-jén Tauber Máriának „a városi szegények megsegítésére” tartott jótékony célú hangversenyét harangozta be az újság, viszont nem tudjuk, hogy milyen eredménnyel járt, mivel a következő lapszámok hiányoznak a gyűjteményből.
1933. május 7-én egy május 10-i rádiós közvetítést harangozott be a Csíki Lapok. Ekkor az énekesnő Ausztria második legnagyobb operaházának, a Gráci Operaháznak a tagja volt.
„A fiatal művésznő az utóbbi hetekben két ujabb szerepben mutatkozott be a hires gráci opera közönségének. A Carmen Michaela és a Hoffmann meséi Antónia szerepében” – közölte néhány héttel később, 1933. július 23-án a Csíki Lapok. Ezek a fellépései már azért is nevezetesek voltak, mert világhírű művészek mellett mutatkozhatott be bennük a közönségnek. A Carmenben Olazevka Mariával, a Hoffmann meséiben pedig a világhírű magyar énekessel, Pataky Kálmánnal énekelt együtt. Bemutatkozását nemcsak a közönség, hanem a sajtó is a legnagyobb elismeréssel fogadta. A Tagelblatt például így ír róla: „Michaela szerepében Tauber Mária ragyogóan tovább fejlesztette és elmélyítette azt a sikert, amit annak idejében A remete csengetyűjében aratott. Makkegészséges, világító magasságokban uralkodó hangja minden feladatnak meg tud felelni, amit a művészi kifejezés lehetőségei követelnek. Hamisítatlan színészvére pedig meleg élettel tölti meg alakjait”.
1934-ben a Színházi Életben láthatjuk fényképét, 1935-ben szintén a Színházi Élet hirdeti a Gésák című operett szereplőjeként, a Székelység 1935. július-augusztusi száma pedig „az újabban Budapestre került” énekesnő július 27-i rádiós szerepléséről tett említést.
1937-ben a Színházi Élet 7-es száma egy Aba-Novák Vil­moséknál készült fotót közölt egy „székely-coctail-party”-ról, amelyet az akkor már Amerikában élő és a kor hírességének számító Gyenge Anna operaénekes tiszteletére szerveztek. (Gyenge Anna néhány évig a csíkszeredai Polgári Leányiskolában tanult.) A kuriózumnak számító felvételen Tauber Mária énekesnő egyik oldalán Nagy Imre festőművész, másik oldalán Tamási Áron ül.
A csíki sajtóban a következő híradás egy 1937. szeptember 29-i bécsi rádióközvetítésről számolt be (Csíki Lapok, 1937. október 3.), majd a korábban említett 1938-as házassági hír következik. Megjegyzem, hogy az újsággyűjtemények hiányosak, így elképzelhető, hogy ennél jóval többször írtak a művésznőről.

Ki volt a szerencsés férj?
A hangosfilm.hu szerint Do­lecskó Béla, aki 1932-től Berlinben és Párizsban filmek zenei asszisztense volt, Magyarországra visszatérve, 1936-tól 1938-ig a Pesti Esték című film, színházi és zeneművészeti hetilapot szerkesztette. Ugyanez a honlap Budapest IV. kerületének anyakönyvére hivatkozva Dolecskó Béla első, Kossuth Magdolnával kötött házasságának adatait is közli: e szerint 1927. március 26-án házasodtak össze és a Budapesti Királyi Törvényszék 1938. augusztus 17-én adta ki a házasság felbontására vonatkozó végítéletet. Tudom, hogy ez ellentmond a második házasságkötés Csíki Lapokban közölt dátumának (1938. június 24.), de biztosan van rá valahol magyarázat…
Lényeg, hogy házasságuk első éveiben Dolecskó Béla igen népszerű zeneszerző volt, operettet, szólóslágereket szerzett és számos film zenéje is a nevéhez fűződik (Afrikai vőlegény, Ez történt Budapesten, Kadétszerelem, Magyar sasok, Orient Expressz stb.). A felívelő, sikeres időszak és a jó mód viszont nem tartott sokáig, 1944-ben a család az alig ötéves fiukkal, Dolecskó Béla Vilmossal Németországba emigrált. Ifj. Dolesco Béla (Bill) közlése szerint 1950 januárjában érkeztek Ausztráliába, ahol kezdetben a bathursti menekülttáborban helyezték el őket. Az Ausztráliába érkezésről több helyen eltérő adatok találhatók, mi ifj. Dolesco Béla adatait tekintjük irányadónak. Megjegyzem, hogy a kereskedőként nyugdíjba vonult Billel telefonon magyarul, e-mailben viszont angolul értekeztünk (Szabó Ádám fordítói közreműködésével).

Új-ausztrálként
– Azért emigráltunk éppen Ausztráliába, mivel 1949-ben ez volt az egyetlen ország, amely befogadott menekülteket – írta Dolesko Bill egyik levelében. – A csatolt képen Mária szerepel a Toscában. Ez volt az első opera, amit Ausztráliában előadtak, és óriási sikert aratott. A fotót a premier estéjén készítették Bathurstban 1950. július 6-án, ezután ausztráliai turnéra indultak.
Ezekben a hónapokban tele voltak az ausztrál lapok az „új-ausztrálok” előadásairól szóló hírekkel – az angolul megjelent cikkeket Szabó Ádám fordította magyarra. Ezek csaknem mind utalnak arra, hogy a menekülttáborban konyhalányként dolgozó Tauber Mária Richard Tauber világhírű operaénekes unokatestvére (erről a magyar lapok nem írtak, bár a Csíki Lapokban volt szó az „öröklött tehetségéről”), hogy „8 évesen énekelt először nyilvánosan”, hogy „szerepelt szinte az összes nagyobb európai operaházban”, és hogy „hangját több filmben is hallhattuk, amikor a férje által írt dalokat énekelte”. A legrészletesebb és a legérdekesebb a The Sydney Morning Herald 1950. július 6-i írása, így most ebből idézünk:
„Ma este a Bathurstban bemutatják Puccini La Toscáját. A társulatot nemrégen alakította meg a bolgár születésű Harold Tichofi. Tagja sok Európa-szinten ismert és tapasztalt előadóművész. Mindannyian új-ausztrálok. Mr. Goossens, a sydney-i Szimfonikus Zenekar karmestere kifejezetten érdeklődik a zenei rendező, Dolesko Béla munkája iránt. Dolesko úr, aki egykor a Magyar Állami Operaház karmestere volt, emellett világszínvonalú zeneszerző, átírta a Toscát két zongorára – az egyetlen hangszerre, amely elérhető a bevándorlók számára. Tavaly áprilisban érkezett Ausztráliába, azóta a táborban dolgozik kisegítőként. Mr. Goossens figyelmét Maria Tauber előadása is felkeltette. A hölgy Dolesko úr felesége és első unokatestvére a virághíres tenornak, Richard Taubernek. Ő a címszerepet fogja alakítani. Úgy értesültünk, a társulat engedélyt kapott, hogy a közeljövőben Sidneyben is bemutassák a Toscát.
Nem olyan régen meglátogattam Bathurstban az Emigrációs Központot. Egy hosszú, barakknak kinéző szálláshely mellett beszélgettem idegenvezetőmmel, amikor egy középkorú ember sétált el mellettünk.
– Ő Dolesko Béla – mondta idegenvezetőm. – Nemrég még egy szimfonikus zenekar karmestere volt, évi 25 ezer fontos fizetéssel. Volt három autója, egy jachtja és egy palotája Pesten. Ismert zeneszerző is volt, úgy tudom. Ő komponálta az Új-ausztrál rapszódiát.
A sajtó szerint Dolecskó Béla több mint 80 filmhez komponált zenét (az 1940–44 között készült magyar filmek csaknem mindegyikéhez, hisz Latabár Kálmán foxtrottjától Sárdy János könnyfakasztói dalaiig csaknem minden az ő munkája), sőt egyik operettjét a Brodwayen is óriási sikerrel játszották.
„Amióta Ausztráliába érkezett, befejezte ez idáig utolsó nagy művét, az Új-ausztrál rapszódiát, melynek premierje a Zene az emberekért koncerten volt Melbourne-ben, és a vezető kritikusok szerint ez az egyik legjobb és leginnovatívabb 20. századi zenemű.” (The Sydney Morning Herald, 1950. július 6.)
Az Új-ausztrál rapszódiát nem találtuk meg a neten, csupán egy rövid francia nyelvű magyarázatot a Menekültek Nemzetközi Szervezetének 1950. augusztus 15-i kiadványában. E szerint a rapszódia a háború előtti Magyarország leírásával kezdődik, majd azt az érzést mutatja be, amit az emigránsok az Ausztrália felé haladó hajón éreztek. „Ez a rész meleg és reménnyel teli – vallotta Dolecskó. – A szimfónia befejezése lélekemelő, boldog zene, azt szeretném megmutatni benne, hogy mennyire szeretjük Ausztráliát.”
A sikeres kezdetnek viszont a későbbiekben nem volt folytatása.
– Édesanyám énekórákat tartott, apám pedig orgonát és zongorát tanított, esténként pedig zongorázott – írta a szüleiről Dolesco Bill. – Erős kapcsolatuk volt a magyar közösséggel. Anyámnak mindig honvágya volt, de soha többé nem jártak haza. Édesapám 1970. szeptember 23-án, édesanyám 1984. október 30-án halt meg.

Daczó Katalin