Ezúttal nem volt parázs vita, de volt építő ellenzék

A turizmust, a hegyimentő-hálózatot és az utakat fejlesztené, Balánbányának gyorssegélyt biztosít, az Összefogás Házát pedig anyagilag támogatná Hargita Megye Tanácsa, amelynek tegnapi ülésén számos előremutató döntés született.

Ülésezik a megyei testület. Operatív munka Fotó: László F. Csaba

A megyei tanács áprilisi soros ülését a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete nagyléptékű projektjének bemutatásával kezdték. A testület egyhangúlag ígéretet tett arra, hogy igyekeznek előteremteni azt a 90 ezer eurós összeget, amely a szervezet építkezési költségvetéséből még hiányzik az Összefogás Házának a megépítéséhez, befedéséhez.
Borboly Csaba megyeitanács-elnök és Becze István mezőgazdasági szakbizottsági elnök közölte a tanácsosokkal, hogy a megyei tanács Gazdaprogramjának keretéből a Kis­kertész program mintájára nemsokára újabb, versenyszerű programot hirdetnek, amelynek célja az állattartás megszerettetése a gyermekekkel. A program a tenyésztés minden terét megismertetné az iskolásokkal, a neveléstől a fülszámozásig.
A napirendi pontokra térve, számos fejlesztési társulás megyei tanácsi delegáltjáról, tagsági díjáról is szavaztak, Hargita Megye Tanácsa Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálatának fejlesztését pedig több pontban is megszavazták: 330 ezer lej értékben egy-egy új, borszéki és tusnádfür­dői hegyimentőbázis építésének megvalósíthatósági tanulmányát hagyták jóvá, továbbá a meglévő négy bázist (Hargitafürdő, Ma­da­rasi-Hargita, Gyilkostó, Ma­ros­hévíz) zöldenergia-hasznosító berendezésekkel látják el. Döntöttek a Gyilkos-tó–Nagy­hagymás Közösségi Fejlesztési Társulás létrehozásáról is, amely Gyergyószentmiklós és a megyei tanács nyolc éve dédelgetett turizmusfejlesztési együttműködési terve.
A megye közvagyonát képező csehétfalvi és tarcsafalvi közös ivóvízhálózatot Siménfalva községnek adták át helyi szintű fejlesztés érdekében, továbbá elfogadták a Kobátfalva–Tarcsafalva–Tordátfalva–Firtosmartonos–136B megyei út láttamozási dokumentációját (DALI). Ugyanez nem mondható el a megyehatár–Kőrispatak szakaszról, amelynek egyelőre hiányos a láttamozási dossziéja.
A megyei tanács a tartalékalapjából 25 ezer lejjel segíti Ba­lánbányát iskolafelújítás terén.
Elvi megállapodás született arról, hogy a Madarasi-Hargita fejlesztése érdekében Szentegyháza önkormányzatával közösen a megyei tanács megkeresi annak a módját, hogy a várostól a hegycsúcs felé vezető, jobbára járhatatlan utat felújítsák. A megyei tanács továbbá nyílt állásfoglalásban kéri a Szállításügyi Minisztériumot arra, hogy fordítson kiemelt figyelmet Hargita megye országútjainak felújítására, mert az utak állapota látványosan megromlott.
Különleges, szokatlan „fűszere” volt a tanácsülésnek, hogy a napirendtervezet időbeni közlésének köszönhetően érvényesülhetett az ellenzék: módjában állt hatékonyan, építő jellegűen részt venni a döntések befolyásolásában. Az EMNP tanácsosa, Zakariás Zoltán például számos tartalmi és formai hibát kijavított.

Kovács Hont Imre