Elfogadták a megye fejlesztési stratégiáját

A különböző tevékenységek, fej­lesztési projektek összehangolása, ezáltal egymás hatásának erősítése Hargita megye fejlesztési stratégiájának célja. A dokumentumot Kissolymoson tartott kihelyezett soros ülésén fogadta el Hargita Megye Tanácsa.

Kissolymoson tartotta soros ülését Hargita Megye Tanácsa. Stratégia-start Fotó: hmt sajtószolgálat

Szimbolikus jellege van annak, hogy a megye legnyugatibb vidékén fogadtuk el a megye fejlesztési stratégiáját, amelynek 2020-ig kell kifejtenie hatását – összegezte Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Kissolymoson tartott ülést követően múlt csütörtökön. A megyeelnök megjegyezte: habár évekkel ezelőtt elkészült a stratégia, és ez alapján dolgoztak, most sikerült formailag is elfogadni.
– Mától kezdve hivatalosan is alkalmazható a stratégia, legfontosabb célja pedig a tevékenységeket, projekteket, kezdeményezéseket egymást erősítő hatással összehúzni – fejtette ki Borboly Csaba.
A tanácsülés résztvevőit Nagy Lajos, Románandrásfalva község polgármestere köszöntötte, jelen volt Hegedűs Béla, a szomszédos Maros megyei Székelyvécke alpolgármestere és Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere is. Borboly Csaba felszólalásában elmondta, hogy azért esett a választás a megye legnyugatibb részére, hogy személyesen is megvizsgálják a térség problémáit. Mint mondta, annak ellenére, hogy a megye egyik legtávolabbi településéről van szó, a polgármester azon településvezetők közé tartozik, akik gyakran megfordulnak Csíkszeredában a megyeházán.
Az ülést Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke javaslatára tartották a településen. Az elfogadott határozatok között szerepelt a társulási szerződés Csíkszereda városával a helikopter-leszállópályához vezető út felújítására, amely lehetővé teszi a kedvezőtlen körülmények közötti leszállást is. A Hargita Megyei Közrendi Hatóságba (ATOP) hat új tagot választottak a megyei tanácsosok közül. A Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség élére Lukács Zoltán Leventét választották, mint elhangzott, a megszüntetett agrárkamara feladatainak egy részét az ügynökség fogja átvenni. Ugyanakkor a bogárfalvi 134C jelzésű megyei út 1,2 kilométeres szakasza felújítása érdekében társulás született Farkaslaka községgel. Elfogadták a székelyudvarhelyi vállalkozói inkubátorház, a Hargita Business Center közművekre való csatlakoztatásáról, valamint a Karcfalva községhez tartozó Madicsafürdő villamosítását célzó határozattervezetet is.
A tej-kifli program ügyében keresik annak a lehetőségét, hogy az iskolavezetők egységesen tudjanak fellépni. Ennek érdekében elvi határozat született, és azt szeretnék, hogy a szerződés aláírása és a garanciapénz befizetése közti öt napban már lehessen szállítani a tejet és a kiflit. Ugyancsak elvi határozatot fogadtak el az Újlakon keresztül Maros megyébe vezető 134-es jelzésű megyei út felújításáról. Ennek értelmében idén szeretnék a tervet elkészíteni.
A megye fejlesztési stratégiájával kapcsolatban a megyevezető kifejtette, hogy ennek révén több pénzt lehet a megyébe vonzani EU-s alapokból. Az európai uniós pályázati rendszerben, ha egy térség fejlesztési stratégiájába illeszkednek az uniós elképzelések, oda több pénzt juttatnak. Ennek köszönhetően pedig, ha jó iránya van a stratégiának, akkor maga után húzza a jó projekteket.

Székelyvéckén találkoztak a Székelykeresztúri Kistérség Szövetség tagjai

A Maros megyei Székelyvécke Község Polgármesteri Hivatalában találkoztak a Maros és Hargita megyei települések társulásával működő Székelykeresztúri Kistérség Szövetség csütörtökön délután, azt követően, hogy Hargita és Maros megye tanácsának elöljáróival együtt megtekintették az Újlak és Vécke közti 134-es megyei utat. A megbeszélés egyik fő témáját a turizmus fejlesztése képezte, de több ötlet született a kulturális események kapcsán, például a hivatásos néptáncegyüttesekkel való együttműködésről vagy a község szarvasmarha- és kecsketartóinak tejértékesítési lehetőségeiről a székelykeresztúri tejfeldolgozó üzem által, amiben nagy segítség lenne az említett megyei út felújítása. Elhangzott, hogy Hargita megye szeretné kialakítani Brassó, Bákó, Neamț és Szucsáva megyével is azt a fajta együttműködést, amit Marossal. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a kistérségben esélyt kell adni mind a családi, mind a gazdasági kapcsolatok újrateremtésére. Ez volt a második térségi, megyehatáron átívelő találkozó, az elsőt tavaly októberben tartották Székelykeresztúron.

HN-információ