Egri Konyha Hete a Batthyány Ignác Szakközépiskolában

Magyarországi testvériskola szakemberei és diákjai vették birtokukba a gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Szakközépiskola konyháját erre a hétre. Az Egri Szakképzési Centrum Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma, Szakiskolája és Kollégiumának négy diákja két szakoktatóval egy héten át főz a gyergyószentmiklósi testvériskola menzáján. Mint Farkas Zoltán, a házigazda iskola igazgatója mondta, az ötéves múltra visszatekintő kapcsolat a diákok szakmai felkészülését segíti elő, illetve új lehetőségek, kapcsolatok építését teszi lehetővé. Vasas Joachim, a vendégiskola igazgatója a kapcsolatok építését tartotta a legfontosabbnak, mint mondta, öt év után ide már úgy jönnek, mintha haza érkeznének, hiszen nemcsak az iskola vezetősége, a de kisegítő személyzet is régi kedves ismerősként fogadja őket. – Egy hét múlva viszont a gyergyói iskola diákjait és oktatóit fogjuk köszönteni Egerben – közölte Vasas Joachim. Arra utalt, hogy a boráról híres város hasonló profilú iskolájában is megszervezik a Gyergyói Konyha Hetét, amikor a házigazdák tankonyháját vehetik birtokukba a gyergyói diákok és itteni ízekkel ismertethetik meg vendéglátóikat.

Jánossy Alíz

Fotó: Jánossy Alíz