De ki nyomta meg a csengőt?

57

forro_eros_gyongyver_szinesGyermekkorom egyik legemlékezetesebb Mikulás-járása volt, mikor nálam jóval nagyobb – így minden titok ismerője – nővéremmel a tömbházlakásunk kicsi szobájában elbújva vártuk a Mikulást. A szobából kimennünk nem volt szabad, hiszen félő volt, hogy elriasztjuk a nagyszakállút, tehát ott kecmeregtünk az ágyon, és reszketve vártam a csodát. A nővérem meg, a mindentudók bölcsességével fokozta a hangulatot, suttogva beszélt, pisszegtetett, merthogy motoszkálást hallott, vagy éppen suhanó árnyat látott az ablak alatt – szóval minden tőle telhetőt megtett, hogy az én izgalmi állapotomat fokozza. És egyszer csak megszólalt a bejárati ajtó csengője. Ki csengethet? – ugrottam föl, hiszen úgy tudtam, szüleim vendégségbe mentek – és már rohantam is ki az előszobába, mint a puskából kilőtt golyó, ahol – láss csudát! – a szépen kivikszolt csizmáimban ott volt már az ajándék. Szüleim a nagy örömöm kellős közepén toppantak be a lakásba, kabátosan, csizmával, sapkával, így semmi kétségem nem volt afelől, hogy valóban akkor érkeztek haza. Mint ahogy afelől sem, hogy a csengőt a Mikulás nyomta meg, mikor az ajándékokkal megérkezett. Dehogy kellett nekem ehhez látni is az apót! Elég volt, hogy tudtam: itt járt.
Később, mikor már magam is sejtegettem a titkot, sokáig ezzel a Mikulás-esti történettel hárítottam azt, amit a velem egykorúak már igazságnak tartottak. Hiszen a csengőt valakinek meg kellett nyomnia azon az estén! És ugyan ki tette volna, mikor a szüleim nem voltak otthon és a nővérem mellettem volt? Sokkal később is, mikor a tények már tények voltak, számomra még ott volt a kérdés: de akkor ki csengetett? Annyira erős volt az azon az estén megélt csodaélmény, hogy eszembe sem jutott, mi mindenben segíthet egy kisgyermekes szülőnek egy beavatott jó szomszéd, vagy hogy kabátosan-csizmásan a tömbház előtt is lehet álldogálni, és éppen akkor betoppanni, amikor kell. Mai napig sem tudom, hogy ki nyomta meg akkor a csengőt, de már nem is fontos: annak az estének az élménye a fontos.
Mert a gyermeki fantázia határtalan: nem kell lássa a csodatevőt ahhoz, hogy higgyen a csodában. Igazából csak rajtunk, felnőtteken múlik, hogy megtörténik-e ez a csoda. És hogy ez maradandó emlék lesz-e majd, vagy egy ajándékozós estévé szürkül a sok másik között.

Forró-Erős Gyöngyi

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.