Csúcson a kőolajár

Annak, hogy a múlt hét végén Szaúd-Arábiában korrupciós bűncselekmények elkövetésének gyanújával letartóztatták a királyi családnak 11 tagját is, megvolt a maga következménye a kőolaj világpiaci árának alakulásában is: hétfőn 2015 júliusától errefelé a legmagasabb áron jegyezték a kőolaj hordónkénti árát, 62,9 dolláron. Ebben az összefüggésben utalni kell arra is, hogy Szaúd-Arábia a világ legnagyobb kőolajexportőre. Piaci elemzők szerint a Brent-olaj átlagára az elkövetkező időszakok során 60 dollár körül fog maradni, a 2018-as esztendő viszonylatában pedig 55 dollárt „jósolnak”. Egyébként a hétfői rekordárat követően egyes országokban máris megdrágultak az üzemanyagok kiskereskedelmi árai.