Beszélgetés Csörsz Rumen István historikus zenésszel – Amikor zenélünk, nem hazudhatunk

Arany János gitáron és zongorán játszott – derül ki a budapesti Musica Historica régizene-együttes művészeti vezetőjével, Csörsz Rumen Istvánnal folytatott beszélgetésünkből. A szombaton rajtoló Csíkszeredai Régizene Fesztivál apropóján szakmai újdonságokról és „zeneiparról” egyaránt mesélt a Hargita Népe olvasóinak, a Régizenei Nyári Egyetem mesterkurzus-oktatójaként, és úgy is, mint a Magyar Tudományos Akadémia BTK Irodalomtudományi Intézet XVIII. századi osztályának főmunkatársa.

– Eltelt egy esztendő, mióta a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon beszélgettünk. Mi történt ezalatt a régizene tudományos világában?

– A magyar zenetudomány két fontos újdonságára hívnám fel a figyelmet, amelyek számot tarthatnak a zenészek érdeklődésére is. 2016 őszén rendhagyó kötetet adott ki az MTA BTK Zenetudományi Intézetének két nagyszerű kutatója, Domokos Mária és Paksa Katalin Vígsággal zeng Parnassusnak magas teteje. 18 századi kottás források és a magyar zenei néphagyomány címmel. Már a deákos csengésű cím sejteti, hogy a magyar és angol nyelvű könyv igazi ritkaságokat ígér. Valóban, e korszak magyar dallamaihoz egyelőre hiányzik egy olyan kézikönyv, amilyet a 16. és a 17. század forrásai nyomán Csomasz Tóth Kálmán és Papp Géza készített (Régi Magyar Dallamok Tára I–II). Az új gyűjtemény a 18. századi hazai dallamanyagból azokat a típusokat tekinti át, amelyeknek élő népzenei rokonsága van, tehát amelyek szélesebb társadalmi ismertségére gyanakodhatunk, s némelyik akár népi eredetű is lehet. (Hasonló párhuzamokat mutatott be Szendrei Janka, Dobszay László és Rajeczky Benjamin 1979-ben a 16–17. századi kottás források népzenei „holdudvarából”.) Sok száz kottapéldán túl egy gazdag internetes hangtár egészíti ki a kötetet, amelyben archív népzenei gyűjtések és a régi forrásokból készült új hangfelvételek hallhatók énekelve, hegedűn, csembalón és zongorán.

– Az internetes fejlesztésekben az Arany 200 Emlékév munkacsoportja révén személyesen érintett. Pontosan min dolgoznak?

– 2017-ben Arany János születésének 200. évfordulójára is emlékezünk, aki mindenekelőtt költőként él a köztudatban, de a muzsikában szintén jártas volt (gitáron és zongorán játszott), néhány versét pedig dallamra írta vagy utólag maga zenésítette meg. 1874-ben, valószínűleg Bartalus István javaslatára készítette el kottás dalgyűjteményét olyan darabokkal, amelyeket gyermek- és ifjúkorából, az 1820–1830-as évekből ismert. A nagyszalontai folklórtól a debreceni kollégiumi diákdalokig, a közköltészetig és az énekelt műköltészetig (Csokonai, Kölcsey, Bajza, Vörösmarty stb.) mindenféle megtalálható benne. A gyűjteményből már Bartalus szemelgetett, majd 1952-ben Kodály Zoltán és Gyulai Ágost adta közre kritikai kiadásban, ennek frissítésén Rudasné Bajcsay Márta zenetudós és jómagam dolgozunk. Az Arany 200 Emlékév támogatásával olyan honlapot készítünk irodalmárkollégáimmal, amelyen Arany kéziratainak többségét a nagyközönség számára elérhetővé tesszük, így a Dalgyűjteményt is, méghozzá ugyancsak hangzó melléklettel régebbi és új hangfelvételekkel. Kobzos Kiss Tamás 19. századi gitárja természetesen innen sem hiányzik.

– Idén tízéves a csíkszeredai Régizenei Nyári Egyetem. Milyen érzés ez a rendszeresen visszajáró oktatónak?

– Vele fiatalodunk.

– Egyetlen kifejezésben, szószerkezetben meg lehetne fogalmazni, mi ennek az intézménynek a lényege?

– A zene közös igazsága. A muzsika felettünk áll, sőt szerintem nem is a befogadói vagyunk, sokkal inkább ő fogad be minket. Amikor zenélünk, nem hazudhatunk, nem hallgathatunk el semmit, azzá kell változnunk, amit megszólaltatunk. Egy gyászénekkel, egy zsoltárral, egy zenei „szóvicc”-el, mindegy. Ez nemcsak egy operaénekesre vagy egy oratórium szólistáira igaz, akiknek konkrét szerepet írt a zeneszerző. Különösen akkor sokrétű ez, ha egy műhöz saját személyes emlékek is fűznek, például mestereinktől hallottuk először. A régi korokban ez a hagyománylánc még fontosabb volt, mint ma, tehát amikor e több száz éves darabokhoz nyúlunk, az ősök szemléletét próbáljuk meg érvényesíteni, nem a mai zeneiparét.

– Milyennek érzi az idei Régi­zene Fesztivál regizene.ro honlapon böngészhető programját? Ha valaki csak egy napra tudna átutazni, mit ajánlana idén föltétlen megnézendőnek?

– Fantasztikus program ígérkezik lelki és zenei értelemben egyaránt! Pálóczi Horváth Ádám szavait juttatja eszembe, aki így fohászkodott az Úrhoz: „Tiéd a mélység és a magasság”. A reformáció emlékéve, Monteverdi és Telemann évfordulói egyaránt sok előadót megihlettek, s így a változatossághoz sem férhet kétség. Nekem az egyik szenvedélyem a párhuzamok keresése a koncertek között. Gyógyíthatatlan irodalmárként a szövegekkel kezdem, de azért a zenei megoldásokra is figyelek. Ám ha javasolhatom, senki se egyetlen napra jöjjön!…

– A csíkszeredai régizenei fesztiválok nem csupán koncertsorozat, hangsúlyozzák a szervezők, hanem kapcsolódás is a fesztivál fellépői között. Hogyan éli ezt meg?

– „Testvér lészen minden ember, merre lengnek szárnyaid” – írja Schiller az Örömódában, amit amúgy eredetileg a Szabadsághoz címzett. Úgyhogy azt mondom: mindenkivel szeretnék találkozni, mert csak együtt van értelme az egésznek. Csak együtt szabadulhatunk meg a hétköznapok homályától, kételyeitől, korunk sivárságától. Fájdalmas viszont, hogy mennyire megtépázta már az élet azt a baráti közösséget, akik nélkül évtizedekig nem volt Régizene Fesztivál. Deák Endre, Kobzos Kiss Tamás, Váli József és még sorolhatnánk… De ha az ő hajdani barátaikkal találkozom, egy kicsit velük is vagyok.

– Mit kíván a fesztiválnak?

– Szerintem sokak nevében csak annyit kérhetünk: továbbra is önmaga legyen ez a fesztivál. Olyan, amilyennek megszoktuk, amilyenbe belenőttünk. Valahol az álom és a valóság határán.

Gergely Edit