Csontváry-képek Erdélyben 3. Hegyek és vizek

Erdély egyik legjelentősebb művészeti eseménye a Csíki Székely Múzeum Csontváry-tárlata. A művészetkedvelők számára ismerősen csengő név, híres és közismert alkotásai naponta több száz látogatót vonzanak az ódon falak között berendezett nagyszabású kiállításra. A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a Csíki Székely Múzeum közötti hagyományosan jó szakmai együttműködésnek köszönhetően 48 alkotás látható 5 teremben, 300 négyzetméter alapterületen. A tárlat augusztus 20-ig látogatható. Tárlatvezető sorozatunkban a képeket a kiállítás kurátora, Bellák Gábor művészettörténész elemzi.

Csontváry tájképfestészetének tematikus értelemben három fő motívumcsoportja különíthető el. Városok és épületek, vízesések és tengerparti helyszínek, valamint hegyvidéki képek. Természetesen ezek olykor átfedhetik egymást, hiszen számos épületábrázolása tájképi környezetben jelenik meg, hegyek tövében, vizek partján. Az azonban bizonyos, hogy Csontváry szinte a romantikus festők csodálatával rajongott mindenért, amiben a nagyság erejét és dimenzióit fedezte föl. Ilyenek voltak számára a hegyek, a vulkánok, a vízesések és nem utolsósorban a tenger. A Nagy Tarpatak völgye életének meghatározó természeti élménye volt, a róla készült képét pedig a három legfontosabb alkotása között említette. Utolsó festményén, a Tengerparti sétalovagláson pedig éppen ennek a két ősmotívumnak, a tengernek és a hegyként magasodó szikláknak a megbonthatatlan és tökéletes harmóniáját formálta meg.

x08_Selmecbanya latkepe_1902

Selmecbánya látképe 1902; olaj, vászon, 90×152 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, ltsz.: 93.19 T

A Nagy Tarpatak völgyét ábrázoló, közel tíz négyzetméteres kompozíció után ez a selmecbányai látkép Csontváry második legnagyobb méretű, magyar tájat ábrázoló festménye. Trauban (ma: Trogir, Horvátország) tett útját követően 1902 nyarát töltötte el itt, ebben a festői városban. Hogy mi indította el éppen Selmecbányára, arra nehéz választ találni, hiszen még azt sem mondhatjuk, hogy Selmec túl közel lett volna Gácshoz, ahol Csontváry patikája üzemelt.

A festményen teljes panorámájában tárul föl a város. A kép középtengelyében a Kálvária-hegy, mellette pedig a kétcsúcsos Kisiblye látható, benne a hatalmas „E” betűt formázó irtással. A kisiblyei völgy a magyar királyi erdészakadémia birtoka volt, így érthető, hogy Erzsébet királyné halála után az erdészek ilyen különleges emléket alkottak az elhunyt Erzsébet tiszteletére. A 115 méter hosszú, 55 méter széles betű szárai is 15 méter széles erdőirtást képeztek.
Selmecbánya látképének különlegességét a teljesen egyforma színerejű zöld foltok különös alakzatokba rendeződő tömegei adják. A kompozíció sűrűjében a város házai, tornyai, színes háztetői képeznek apróbb, színes egységeket. A képfelület csaknem mértani középpontjában egy cinóbervörös háztető ad erős kontrasztot az alapvetően zöldekre épülő színegyüttesnek. Az egész kép olyan, mintha kisebb-nagyobb színes foltok mozaikszerűen összepréselt rendszere lenne. Ez a síkszerű, absztrakt hatású, rafináltan ritmizált dekoratív kompozíció Csontváry első olyan alkotása, amelyen már a későbbi nagy tájképeinek szimmetrikus, panorámaszerű kompozíciós sémájával találkozunk.

A jajcei vízesés1903; olaj, vászon, 97×149 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, ltsz.: 93.22 T

A jajcei vízesés 1903; olaj, vászon, 97×149 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, ltsz.: 93.22 T

Csontváry 1903-as bosznia-hercegovinai utazása igazi fordulópontot jelöl az életműben. Alkotásaira ettől kezdve a nagy tájélmények – vagy saját szavaival a Nagy Motívumok – kutatása jellemző. Egyre nagyobb méretű vásznakat festett és művészileg is egyre inkább közel került a fő művein látható színbeli, formai és kompozíciós megoldásokhoz.
Szinte bizonyos, hogy Csontváryt egy ismeretterjesztő előadás indította el Bosznia felé. A budapesti Uránia Tudományos Színház 1902 decemberében mutatta be a Keleti Svájcz című, Bosznia-Hercegovináról szóló előadását vetített képekkel és filmekkel is. Ezt Csontvárynak látnia kellett, mivel – egy levele szerint – éppen itt értesült arról, hogy a Hortobágyról is készült ilyen bemutató. Ezenkívül pedig a korabeli sajtó is sokat foglalkozott déli szomszédunkkal. A Budapesti Hírlap 1894. szeptember 11-i tárcája így ír a jajcei vízesésről: „Azonfelül a természet két kezével mérte ki e képhez a keretet. Alatta folyik a kristálytiszta Verbász, melybe harminc méter magasból tizenhét vastag sugárban rohan a Pliva vize. […] Csak nagy festő ecsete örökítheti meg ezt a színjátékot, a fényképiró nem bir vele.” A tárcaíró szerint Feszty Árpád körképet kíván festeni Jajcéról, mert már „belefáradt az ősmagyarokba”. Csontváry, akinek nagy festői ambíciói voltak, tisztában volt vele, hogy neki ott a helye, ahol nagy festő ecsetjére méltó témák vannak.
A festmény legkülönlegesebb részletei a vízsugarak tömegéből, a hegyoldal fura formáiból kirajzolódó, állati formákra emlékeztető alakzatok. Csontváry művészetének egyik legfontosabb elvi alapja az „élő természet” volt. Teljesen érthető, hogy nagy tájképei esetében olyan sok rejtélyes, talányos, valóban az élő természet egységét kifejező formával találkozunk. De éppen erről a megelevenedő természetről beszél a már idézett 1894-es tárca is: „Zord sziklafalak között rohan a Verbász, medre közepén busa szikladarab mered a Pliva felé, melynek víztömege rázuhan s milliárdnyi cseppekben törik meg rajta. A szivárvány tündére szállt le ide, hogy a sziklák komoly géniusát kedvre derítse.”

Schaffhauseni vízesés 1903; olaj, vászon, 129×228 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, ltsz.: 93.24

Schaffhauseni vízesés 1903; olaj, vászon, 129×228 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, ltsz.: 93.24

Csontváry vízeséseket ábrázoló képei valóságos ciklust alkotnak, melyek között van, amit még mindig csak archív fotóról ismerünk. Önéletrajzában így ír: „Ugyanakkor nyáron a Hortobágyon egy csikós jelenetet festettem, s onnét Amsterdamba készültem: de a rajnai nagy vízesésnél maradtam…” Nem lehet véletlen, hogy a festőt annyira megragadta ez a vidék. A Vasárnapi Újság 1894. szeptember 30-i számában a Boszniáról rendszeresen tudósító Szokolay Kornél így ír: „A jajczai vízesést a Rajnának hires vízeséséhez lehet hasonlítani…” Akár olvasta Csontváry a budapesti újságokat, akár nem, az biztos, hogy egy-egy ilyen cikk, főleg ha képekkel is illusztrálták, rendkívüli módon volt képes a közvélemény formálására. Csontvárynak tudnia kellett, hogy ha Jajcét megfestette, akkor a Rajna vízesését is meg kell látogatnia.
Csontváry panorámaszerű képeinek egyik gyakori kompozíciós sémája szerint az előtér széles motívumai és a hátteret alkotó tágas ég közötti középteret két oldalról „behúzott” tájelemek szűkítik össze. Ez a középen összeszűkülő tájkompozíció jellemzi a Rajna nagy vízesését ábrázoló schaffhauseni képet is. Csontváry különös kedvét lelte a hatalmas robajjal lezúduló vízesések, a víztömegek ezernyi formájának megörökítésében. A víz fortyogó, kavargó, örvénylő őselemként jelenik meg, amit a környező emberi település házai és építményei tartanak kordában.