Csontváry-képek Erdélyben 1. Déli tájakon

Már meghaladta az 10 000-et a Csíki Székely Múzeum Csontváry-tárlata látogatóinak száma. A nagyszabású kiállítás augusztus 20-ig látogatható. Gyarmati Zsolt múzeumigazgató szerint „Munkácsy neve után a Csontváryé cseng legismerősebben a magyar művészetet kedvelők számára”. Mint írja a kiállítás katalógusának előszavában, „Csontváry Kosztka Tivadar művészete először tekinthető meg Erdélyben”, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a Csíki Székely Múzeum közötti hagyományosan jó szakmai együttműködésnek köszönhetően 48 alkotás látható 5 teremben, 300 négyzetméter alapterületen. Ma induló tárlatvezető sorozatunkban a képeket a kiállítás kurátora, Bellák Gábor művészettörténész elemzi.

Csontváry utazásainak két nagy célja volt: a tanulmányok és a motívumkeresés. Tanulmányait Münchenben, Karlsruhéban, Düsseldorfban és Párizsban folytatta. Motívumkereső útjai pedig tulajdonképpen kizárólag délre, a Mediterráneum és a Balkán területeire irányultak. A dél volt az általa túlszárnyalni kívánt Raffaello szülőföldje, és az 1880-as látomása utáni első útja is délre, Rómába vezetett. Csontváry legfontosabb alkotásai, néhány kivételtől eltekintve mind déli tájakon készültek. Úgy tűnik, hogy a napút-festészet egyik tartalma is maga a motívum volt, pontosabban a déli vidékeken megtalált helyek és témák. A „világ legnagyobb plein air motívumát” is Baalbekben találta meg. A dalmáciai Trauban (ma: Trogir, Horvátország) napút-motívumokban válogathatott, s „a sokat keresett napút színeinek világító fokozatára” is Kairóban talált rá. A dél volt Csontváry festészetének az egyik Szent helye, mert a sorsát meghatározó 1880-as elhívatás is ide parancsolta.

xHalaszat Castellamareban_1901

Halászat Castellammaréban1901; olaj, vászon, 55×95 cm. Janus Pannonius Múzeum, Pécs, ltsz.: 93.1

Önéletírása szerint Csontváry az 1901–1902-es telet Nápoly vidékén töltötte, a képek tanúsága szerint elsősorban Castellammare di Stabiában. Bár több képet is festett itt, a saját kiállításain nem mutatta be mindegyiket. A Halászat Castellammaréban azonban a maga által rendezett párizsi (1907) és budapesti (1908-ban és 1910-ben) kiállításokon is szerepelt. A festmény méretében és kompozíciójában is rendkívül hasonló a Világító éj Castellammaréban címen ismert munkájához. Mindkét kép az esti, éjszakai várost mutatja, dél felé pillantva, a háttérben a Monte Faito komoran sötétlő hegyével. A magántulajdonban lévő képen már a kelet felől felderengő hajnali fények világítják meg az égboltot, a kiállításunkon szereplő kompozíción azonban pontosan érzékelhető, hogy Csontváry röviddel napnyugta után rögzítette a látványt. Nyugat felé pillantva még vörösen izzik az égbolt, a házak fölött viszont már az éjszaka sötétje színezi az égboltot. Akárcsak a traui képeken, itt is ugyanazzal a problémával találkozunk, vagyis a különböző napszakok sajátos fényhatásainak visszaadásával. Az esti és az éjszakai város képeit szépen egészíti ki a Castellammare di Stabia című kép szemmel láthatóan hajnali kompozíciója a halovány zöldes fényben derengő keleti égbolttal.

Délelőtti kis plein air Trauban1900; olaj, vászon, 25×48 cm. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, ltsz.: FK 3888

Délelőtti kis plein air Trauban1900; olaj, vászon, 25×48 cm. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, ltsz.: FK 3888

Csontváry az 1899–1900-as évek folyamán többször is megfordult a dalmáciai Trauban (ma: Trogir, Horvátország). Saját maga által összeállított kiállításai katalógusaiban öt darab traui képet sorol föl. Hogy mennyire fontosnak tartotta ezeket a munkáit, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az ötből négy festményt valamennyi kiállításán bemutatott. A traui képek egy olyan sorozatot alkotnak, amelynek darabjai többféle nézőpontból – a tenger felől, a szemközti szigetről, a főtérről stb. – mutatják ezt a festői városkát. A képek már címeikben is jelzik, hogy délelőtti, délutáni, alkonyati vagy éjszakai időszakban készültek, s ez megint csak a képek belső tartalmi egységét erősíti. A sorozat legkorábbi napszakban készült képe a Délelőtti kis plein-air Trauban. Csontváry a várossal szemközti szigetről, kelet felől festi meg a várost, az előtérben pedig tőle szokatlan módon egy mosónők színes csoportját ábrázoló zsánerjelenettel teszi mozgalmassá a kompozíciót. Önéletrajzában annyit jegyez föl traui tartózkodásáról, hogy „tavasszal Spalato, Salome s Trau vidékére rándultam, ahol a napút-motívumokban válogathattam…” A traui képek alapján úgy tűnik, hogy a napút fogalma Csontvárynál a különböző napszakok megjelenítésének igényét jelölheti.

Madonna-festő1898; olaj, vászon, 38,5×29 cm. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, ltsz.: 6586

Madonna-festő1898; olaj, vászon, 38,5×29 cm. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, ltsz.: 6586

Sinkó Katalin huszonöt évvel ezelőtti tanulmánya nagyon szépen fejtette ki, hogy a Festőlegény címen ismert képen egy nagyon közismert Raffaello-legenda illusztrálásáról van szó. Csontvárynak ismernie kellett a festőművész, Friedrich Rehberg 1824-ben Münchenben megjelent Raffaello-könyvét. Ennek egyik történetét az 1850–1860-as évek magyar sajtójában több helyen is felidézték: nevezetesen azt, hogy Raffaello gyermekkorában a szülőháza udvari falára egy Madonna-képet festett. Nemcsak a falra festegető fiút ábrázoló jelenet ismerős tehát, hanem az is, hogy Csontváry képének Madonnájában egyértelműen Raffaello Sixtus-Madonnáját ismerhetjük fel. Kosztka Tivadar ezen a képén művészi eszményét, Raffaellót festette meg abban a gyermeki, még a tanulmányai előtti állapotában, amilyenben akkoriban önmagát is láthatta. Feltételezhető, hogy a pontosan megegyező méretű Ódon boltozat című kép a Madonna-festő párdarabja lehet.