Centenárium

Alaposan kiverte a biztosítékot a román nyilvános térben Kelemen Hunor kijelentése, miszerint „a románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”. Az RMDSZ szövetségi elnöke a kolozsvári Szabadság napilap múlt pénteki számában megjelent interjúban kiemelte, hogy „folyamatosan újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól”. A szövetségi elnök azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy „el kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után, de ugyanakkor a másik bőrébe is be kell valamelyest bújni”. E kijelentésekért a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) nem többet s nem kevesebbet kíván kérni, mint Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását.
Úgy látszik, hogy az eleddig a decemberi nemzeti ünnep napja környékén megjelenő politikai diskurzus most korábban jelentkezett a kerek évfordulóra való tekintettel, s az elszabaduló indulatok és az esemény jubileumi voltához mértek. Emlékezzünk csak a rendszerváltás utáni első, az 1990. december 1-i gyulafehérvári ünnepségre, ahol az RMDSZ főtitkára, Szőcs Géza beszédét román szélsőségesek füttykoncertje zavarta meg, a hőzöngőkhöz csatlakozott Petre Roman akkori kormányfő is.
S az is elhangzott gyakran a magyar politikai vezetők szájából, hogy képmutatás lenne az erdélyi – s nemcsak! – magyarság részéről december 1-jén ünnepelni, ugyanis ez a nap a románok számára az ország gyarapodását, a magyarság számára viszont a kisebbségi sorba kerülést jelenti, s ez semmiképp nem lehet ünnepnap számára.
Román részről is felvetődött olykor egy-egy gyenge, erőtlen hang, miszerint a nemzeti ünnepnek integráló, nem kirekesztő jellege kellene legyen, olyan eseményt kellene választani, amelyet az ország valamennyi lakója magáénak tud érezni. De ezeket a hangokat hamar túlharsogták a nemzetféltők.
Tartok tőle, hogy a mostani hecckampány csupán az előszele mindannak, ami jövő esztendőben a hazai magyar közösségre vár. A szász Johannis államfővé választása óta a románság hangadói a nemzetiségi kérdés végleges és sikeres rendezéséről beszélnek, leseperve minden, a magyar közösség nyelvi jogainak bővítésére vonatkozó kezdeményezést, leszerelve minden kisebbségi jogsérelemre vonatkozó panaszt, elégedetlenséget. Ez csak tetézi majd a Kussolj!-hangulatot, alkotmányellenesnek, államellenesnek, nemzetellenesnek állítva be mindenféle kisebbségi jogkövetelést, mondván – azt, ami a CNMR érveiben is felbukkan! –, hogy az elmúlt 27 esztendőben a magyar közösségi nyelvi jogainak érvényesítése terén hozott intézkedések a pozitív diszkrimináció határáig mentek, és oda vezettek, hogy a román lakosság elvándorolt vagy elszigetelődött a magyar többségű térségekben.
Nem hiszem, hogy megváltozna a diskurzus mindaddig, amíg az ország lakosainak többsége azt sem tudja, hogy hogyan kerültek ide, s mióta élnek itt magyarok, szászok, s a politikai egységet mindig valami ellen – leggyakrabban a magyar kisebbség, s általában a magyarság ellen – fogalmazzák meg. Míg ez a megközelítés nem változik, gyakran kell majd biztosítékot cserélni…

Sarány István