Villanás

Melynek keretén belül

Vannak kifejezések, amelyektől égnek áll a hajam. Melynek keretén belül például a melynek keretén belül. A magyar nyelv eme gyöngyszeme gyakorta előfordul sajtóhírekben. Az már teljesen mindegy, hogy kulturális, közéleti vagy politikai eseményről szól-e az írás, a „keretezésnek” benne kell lennie. Kötelező jelleggel, még akkor is, ha a keretezett mondat nyakatekert, magyartalan. Nem baj, a szabály az szabály, a hagyomány ...

Bővebben »

A nagymamák dobozai

Sokszor összedőlt a sarokban vagy a szekrény tetején összerakott sörösdoboz-gyűjtemény. Ez azokban az időkben volt, amikor még itthon értéknek számítottak az üres dobozok. Ekkor még nem tudtam, milyen a sör íze, a környezetrombolás sem érdekelt. A dobozok színt vagy legalább színfoltot vittek az életünkbe. Látványos nyomai voltak ezek a Nyugatnak – itt keleten. A dobozokat sokféleképpen lehetett rendezni… Amíg össze ...

Bővebben »

A buli, ami „halovini”

Semmi közünk hozzá, tőlünk teljesen idegen a Halloween, mégis fiataljaink számára lassan minden évnek legalább annyira jelentős napjává válik, mint a Valentine’s Day. Mert hiába van nekünk is Bálint-napunk, amely a szerelmesek védőszentjének napja, s így nyugodtan lehetne mifelénk a szerelem, a szerelmesek ünnepe, nekünk mégis az amerikás, piros szívecskés-csokoládés Valentine’s kell, és kész. És szintúgy állunk a Halloween-nel. Van ...

Bővebben »

Évente kétszer tekerjük

Ne feledd el majd az órát visszavinni! – emlékeztetett egy hete a feleségem a vasárnapi óraátállásra. Én meg viccesen megkérdeztem: honnan hoztad el az órát, hogy vissza kell vinni? Tényleg, honnan van a nyári plusz egy óránk, amit sajnos októberben vissza kell vinni? A „barátom”, Gugli, aki a Szilicium-völgyben lakik, mindenre ad választ. Nos, leszámítva az ókori rómaiakat – akik ...

Bővebben »

Mari néni mosolya

Gondolták volna, hogy manapság is akad olyan sofőr, aki kiszáll az autóból, hogy egy idős nénit átvezessen az úton? Én is nehezen hittem volna el, ha nem olyasvalaki meséli nekem, akivel megesett a dolog. Ez a kedves, szép arcú, mosolygós, szemüveges néni botjára támaszkodva érkezett minap a szerkesztőségbe. Azért jött, hogy felhívja a figyelmet néhány jóbarátra, segítőtársra, hátha mi is ...

Bővebben »

Kicsit figyeljünk oda!

Járdásítanak a városunkban és ez bizony felfordulással jár, ami nem mindenkinek szerez örömet. Mert ugyebár az építkezés miatt lezárt járdaszakasznál a gyalogosok sok esetben az úttestre szorulnak, ami miatt aztán az autósok is békétlenkednek. A békétlenkedő városlakók rendszerint meg is fogalmazzák panaszaikat, nem ritkán szitkokkal, illetve mindenkit, akinek köze lehet a felforduláshoz. Ez részben érthető, mégis azzal nyugtatnám a békétlenkedők ...

Bővebben »

Szülők versenye

Bevallom, ledöbbent, amikor versenyző szülőket látok. Na jó, néha fel is bosszant, amikor jól öltözött anyukák, apukák kora délután az iskola előtt, autóik mellett álldogálnak, s miközben csemetéikre várnak, versengenek. „A tied jár angolra? Nem? A mienk már hároméves kora óta jár, nagycsoportban felvettük a románt is, karatéra is visszük, úszni és természetesen zongorázik is. Órarendet kellett készítenem magunknak, mert ...

Bővebben »

A felnőttségről

Virágokat ültettem át minap, s végül bármilyen szorosan igyekeztem egymás mellé helyezni a cserepeket az ablakpárkányon, meg kellett állapítanom, hogy nem férnek el, ezért kénytelen leszek elajándékozni a friss, cserépbe ültetett hajtásokat. Közben magamban nevettem azon, hogy talán ez a felnőttség egyik jele, hogy már nemcsak hogy életben maradnak a szobanövényeim, hanem képes vagyok őket úgy szaporítani, hogy másnak is ...

Bővebben »

A kisváros galériája

Többször is jártam ott, még iskoláskoromban. Ha jól emlékszem, már általános iskolásként betértünk néhányszor, majd később középiskolásként Balázs József tanárunk közreműködésével látogattuk meg a helyet, amely Gyergyószentmiklós egyik büszkeségének számított. Színvonalasabbnál színvonalasabb táraltoknak biztosított helyet a Pro Art Galéria, emellett egyéb rendezvények is voltak ott. Mindig jó kedvvel mentem a kiállításokra, mert tudtam, hogy rossz nem lehet, már csak a ...

Bővebben »

A csíksomlyói kórházban voltam II.

A tüdőgyulladásból lassan ugyan, de felépültem, azt pedig külön köszönöm a szakorvosomnak, hogy a gyógyszeres kezelés mellett döntött. Bizonyára hosszabb volt így a gyógyulásom, de megúsztam egy kellemetlen külső beavatkozást. Visszatérve a kórházi bennfekvésemre, engedjék meg, hogy pár észrevételemet megosszam még itt. Egyik nap a mi kórtermünkben is szétosztották a nővérek azt a kérdőívet, amelyet a megyei önkormányzat felméréséhez kellett ...

Bővebben »