Udvarhely

Helyénvaló lesz a helyi termék

A már közismert és sikeres Székelygyümölcs márkanév és mozgalom mellé újabbat álmodott az idén 25 évet ünneplő Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért. A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatallal és a helyi termékeket előállító termelőkkel együtt vágnak bele a Helyénvaló Helyit! elnevezésű projektbe. A cél: jól járjon, jól éljen a vidék, helyénvalót egyen a város. Ismét nagy fába vágtuk a fejszét – fogalmazott ...

Bővebben »

Októberre már jön a fűtésszámla

Korán jött a hideg, így a tavalyihoz képest majdnem egy héttel hamarabb indult el a fűtésidény Székelyudvarhelyen. Hétfő délutánra kimelegedtek a fűtőtestek a távhőszolgáltatási rendszeren lévő lakásokban. Egyelőre a tavalyi szezon árait kell kifizetni a hőenergiáért, de hamarosan drágulás várható. A városban általában április második feléig tart a fűtésszezon. Már a múlt héten kérte néhány lakástulajdonosi társulás a fűtést, de ...

Bővebben »

Verd be jól azt a patkószeget

Angol gyermekvers, Galgóczi Erzsébet-idézet, a gyerekek által előadott Vackor-sztori tette ünnepélyessé és egyben a tanintézmény jellegéből adódóan komolyan játékossá a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tanítóképző tagozatának tanévnyitóját. Tegnap nemcsak a gólyákat köszöntötték a városháza Szent István-termében, hanem a mesteri képzést elkezdő fiatalokat is. Dósa Zoltán tagozatvezető beszédét a következő angol gyermekversre építette: „Egy szeg miatt a patkó elveszett, / A patkó ...

Bővebben »

Szemétügy: kényes, mint a hímes tojás

Kompromisszumos, a szolgáltatónak és a városnak egyaránt kedvező megoldásra, nem évekig tartó jogi hercehurcára törekszik az udvarhelyi önkormányzat a cekendi regionális szeméttározó körül kialakult vitában. Dolgoznak az ügy megoldásán. Mit tett eddig és milyen lépéseket tesz a továbbiakban az udvarhelyi önkormányzat, a kinevezett bizottság azért, hogy mihamarabb kedvező megoldás szülessen és pontot tegyenek végre a cekendi regionális hulladéktározó körüli vitás ...

Bővebben »

Peteken az utak felől érdeklődtek

A Kányádhoz tartozó Peteken tartotta soros havi ülését a megyei tanács testülete, ahol – a napirendi pontok között és mellett is – a megyei utak állapotáról is szó esett. A helyiek aszfaltot várnak, Udvarhelyszék pedig nyári karbantartást. A költségvetés módosítása is szerepelt Hargita Megye Tanácsának Székely­peteken, szeptember 29-én tartott ülésének napirendjén: a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság pénzkeretét egészítették ...

Bővebben »

A medvék mint orvosok, papok, pszichológusok

Öt esztendő jól megrostált termése került a karcsú kötetbe, ami az Új Forrás Kiadónál jelent meg az idén. Az erdélyi bemutatókörút első állomása csütörtök este a Magyarországon élő író szülővárosában, Székelyudvarhelyen volt, ahol a könyvtár adott otthont a találkozónak. A nagy természetjáró Murányi Sándor Olivér azt mondta: nem akar leragadni a medvetémánál, de úgy gondolta, hogy egy könyvet mindenképpen megér. ...

Bővebben »

Könyvbemutató Varságon, részben Var­ságról

Az érintettségből fakadó érdeklődés jellemezte a könyvbemutatóval egybekötött író-olvasó találkozónkat tegnap Székelyvarságon: mintegy 30 falubeli töltötte meg a községháza dísztermét, akik lapunk udvarhelyszéki tudósítóival találkozhattak, illetve figyelemmel követhették munkatársunk, Kovács Hont Imre Tanyavilág című riportkötetének bemutatóját. Az esemény házigazdája, Tamás Lenke nyugalmazott magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő hiánypótlónak nevezte a kiadványt, a szerző pedig a varságiak iránti csodálatának adott ...

Bővebben »

Nagykorú a restaurátorok szakmai fóruma

A Haáz Rezső Múzeum 18. alkalommal szervezi meg az Erdélyi Magyar Res­taurátor Továbbképző Konferenciát. Székely­udvar­he­lyen találkoznak, Nagyváradra látogatnak a magyarországi és erdélyi restaurátorok. Több mint félszáz határon túli és hazai restaurátor vesz részt a szakmai fórumon. – A konferencia gerincét továbbra is azok a neves magyarországi szakemberek képezik, akik évente visszatérő vendégeink. Az előadók és résztvevők névsorában egyaránt megmutatkozik az ...

Bővebben »

Gyermekmosoly – délutáni oktatás a megyei tanács támogatásával

A székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskolában már az elmúlt tanévben is zajlott ingyenes délutáni foglalkozás, a megyei önkormányzatnál azért pályázott az iskola, hogy ezt még érdekesebbé és változatosabbá tegye – mondta el Imre Ildikó, az egyik első osztály pedagógusa, aligazgató. A rendszeres délutáni foglalkozás biztosítja a sokrétű fejlesztés lehetőségét a gyerekeknek. A 13–16 óra közötti időszakban sétálnak, ebédelnek a kicsik, ...

Bővebben »

„Örökzöld döglött macskák dobálása”, avagy nem megy ki divatból „az elmúlt nyócév”

Alig fél óra alatt vitatták meg a 15 előterjesztett határozattervezetet a tanácsosok tegnap a szeptemberi tanácsülésen, a különfélék során felvetett témákon viszont közel egy órát vitatkoztak. Szóba került a szejkefürdői strand idei kurta szezonja, az általános rendezési terv késése, a piacon áruló helyi termelők támogatásának lehetősége is. Hajdó Csaba, az MPP-EMNP frakció tanácsosa rendkívül feszes tempóban vezette a reggel 9 ...

Bővebben »