Udvarhely

Kemény Győző: A dalaink ma is élnek

Több mint 25 év szünet után újra együtt zenél a legendás Bojtorján együttes – ebben a felállásban a hosszú szünetet követően Székelyudvarhelyen lépnek fel először. Az augusztus 22-i, közel kétórás koncertjükön felcsendülnek a legismertebb slágereik, többek közt az Összetartozunk, a Vigyázz magadra, fiam vagy a Csavargódal. Kemény Győzővel, a Boj­torján együttes vezetőjével beszélgettünk. – Minek hatására alakult újra 25 év ...

Bővebben »

Utazás a fotográfia múltjába

Egy sötétkamraként is működő camera obscurát – egyszerű lyukkamerát – alakítottak ki a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár munkatársai. Ennek segítségével a közelgő Szent István-napi rendezvénysorozat alkalmával bárki készíthet a fényképészet múltjába visszarepítő fotográfiát családjáról, párjáról, akár korabeli díszletben is. Az előzmények idén áprilisig vezetnek vissza, amikor a Lyukkamera Világnapjára elkészítettek egy ilyen egyszerű optikai eszközt, a fényképezőgép ősét, majd azt felállították ...

Bővebben »

Egyéves nászútra készül a színészpár

Nem az első eset, hogy anyagi gondokra hivatkozva elismert színészek más megélhetés után néznek. Szintén ebből a megfontolásból legalább egy évig külföldre költözik a Tomcsa Sándor Színház két színművésze, Jakab Orsolya és Antal Csaba. Az évadzárást követően összeházasodtak, s mint mondják: nem hagyják el örökre a várost és a színházat, de a családalapításhoz bizony anyagi tőke is kell. – Már ...

Bővebben »

Javul és olcsóbb is lesz a távfűtés, de sokan így sem kérnek belőle

Több mint félszázan fordítanak idén hátat a táv­hő­szolgáltatónak, pedig a fűtésdíj nem drágul, hanem várhatóan 7-8 százalékkal olcsóbb lesz. Tovább fogyatkozik a központi fűtésrendszerre kapcsolt háztartások száma Szé­kelyudvarhelyen, bár az utóbbi időszak beruházásainak köszönhetően egyre jobb a szolgáltatás. A fűtésszezon lejártától kezdődően mintegy 60 leválási kérést iktattak az Urbana Rt.-nél, 30 lakás esetében már el is végezték a szükséges munkálatokat, ...

Bővebben »

Még mindig van értelme

A Magyar igazolványt ugyan az egyszerűsített honosítás be­vezetése óta jóval kevesebben igénylik, de akinek nincs magyarországi lakcíme, az még mindig élhet az igazolvány nyújtotta – főként a kedvezményes utazási lehetőségre vonatkozó – kedvezményekkel.   A magyar állampolgárság megszerzésével nem veszíti el senki a Magyar igazolványhoz való jogát, amint azt az első kedvezménytörvény előírta – kaptunk egyértelmű választ a kolozsvári főkonzulátus ...

Bővebben »

Felújítás bérleti díjból

Renoválják a Haáz Rezső Múzeum Kossuth Lajos utcai főépületének homlokzatát. Bár az ingatlant csak bérli a kulturális intézmény, a tulajdonossal kötött egyezség értelmében a munkálatok költségeit levonják a bérleti díjból. A munkálatok nem zavarják az intézmény működését, az továbbra is a megszokott program szerint látogatható. Állvány és védőháló takarja a Haáz Rezső Múzeum Kossuth Lajos utcai főépületének homlokzatát, melyet a ...

Bővebben »

Motorzúgástól lesz hangos a hétvége

Harmadik alkalommal rendezi meg augusztus 14–16. között a Daimler MC a szejkefürdői motoros találkozót, ez tulajdonképpen a korábbi zeteváraljai rendezvények folytatása. A látványos indítás idén sem marad el: a részt vevő motorosok augusztus 14-én 17 órakor a székelyudvarhelyi Márton Áron téren gyülekeznek, majd kivonulnak a Szejkefürdőre. A találkozóra ingyenes a belépés, a hangsúly a motorkerékpárosok találkozásán van, számos koncertre van ...

Bővebben »

Bringás városnézés

Újabb kiadásához érkezett a Sétapálca-program, csütörtökön, augusztus 13-án 19 órától hatodik alkalommal hívja a helytörténet iránt érdeklődőket egy sétára, pontosabban biciklis túrára a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA). A Jézus-kápolna–Ugron-kápolna–Szejkefürdő–Orbán Balázs sírja útvonalon az érdeklődőket dr. Gidó Csaba történész vezeti végig, aki többek között elmeséli, hogy hol állt a 82-dik császári és királyi gyalogezred kaszárnyája, ahonnan a katonák esténként kiszöktek, átúszták ...

Bővebben »

Hargita Trail Running: várják a jelentkezőket

Mintegy 80 személy regisztrált már a székelyudvarhelyi Feel Good Sportegyesület által szervezett Hargita Trail Running elnevezésű terepfutó versenyre. Az idei megmérettetés része lesz a Circuitul Carpaţilor országos szintű terepfutó körversenynek, amely Románia legrangosabb ilyen jellegű eseményeit foglalja magában, ez azt jelenti, hogy itt is pontokat lehet szerezni, amelyek a végső összesítésnél számítanak. Harmadik alkalommal rendezi meg a terepfutó versenyt az ...

Bővebben »

Tehetségkutatás színpadon

Várják már a fiatal együttesek jelentkezését a 4. Székelyföldi PeronMusic Tehetségkutató Fesztiválra. Az Udvarhelyi Fiatal Fórum és a tatabányai Peron Music Alapítvány a Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala támogatásával szervez tehetségkutatót rock- és alternatívzenét játszó zenekarok számára. A rendezvényt november 21-én tartják a székelyudvarhelyi Siculus Ifjúsági Házban, az érdeklődő együttesek november 5-ig jelentkezhetnek. Ez kizárólag elektronikus úton lehetséges, a PeronMusic Alapítvány Facebook- ...

Bővebben »