Interjú/Riport

Születésnapi beszélgetés dr. Bokor Mártonnal – „Mindent meg tudtam csinálni, aminek nekifogtam”

November 27-én ünnepli 65. születésnapját dr. Bokor Márton. A csíkszeredai családorvos mindig is nyíltan beszélt magáról, így sokan tudják, hogy árvaházi gyerekként nőtt fel. Hogy a nem hétköznapi gyermekkor befolyásolta-e a pályaválasztását, az élethez való hozzáállását, hogy véletlenek márpedig vannak, és hogy az ember igenis fel kell készüljön rá, hogy mi következik a visszavonulás után – többek között erről beszélgettünk. ...

Bővebben »

Kőrispataki csendélet kovácsműhellyel – Kollektívek nyomában (1.)

Nincs falu manapság sem Székelyföldön kollektív istálló nélkül. Ott díszelegnek, árválkodnak, omladoznak, virágoznak minden településen, leggyakrabban a faluvégeken, de nem egyszer a központ közelében. Néhányban még mindig állatokat tartanak, mások üresek vagy új rendeltetést kaptak, az egykori kollektív műhelyekkel ellentétben, amelyekre már csak az idősebbek emlékeznek. Riportsorozatunkban annak próbáltunk utánajárni néhány, véletlenszerűen kiválasztott településen, hogy mi maradt a 25 évvel ...

Bővebben »

Nem díszmenetelésből áll sem a termelés, sem az értékesítés – Lemondott a szövetkezeti elnök

Nem fagyasztották be a Székely Termék Mezőgazdasági Szövetkezet tevékenységét, de a további működéshez törzs­tő­keemelésre lesz szükség. A csíkszeredai Székely termék bolt újranyitását nem tervezik, inkább a nagykereskedésben látja a szövetkezet jövőjét Márton István. A Székely Termék Me­ző­gazdasági Szövetkezet tisztségben lévő elnöke a múlt héten ismételten benyújtotta le­mondását. Reméli, a holnapra összehívott ülésen megtörténik a tisztújítás a szövetkezet élén. – Évekkel ...

Bővebben »

Beszélgetés Szőcs Lászlóval, Etéd község polgármesterével – Kisközség szerencsés adottságokkal

Etéd kisközség Hargita és Maros megye határán, autóval csaknem kétórányira a megyeszékhelytől, Marosvásárhelytől feleannyira. A községet hat különböző útvonalon lehet megközelíteni, de ezekből csak egy, a Székelykeresztúr–Etéd útszakasz aszfaltozott. A mintegy 2700 lakosú, öt faluból álló település mindennapjairól Szőcs László polgármesterrel beszélgettünk. – Az idén különösen aktívak voltunk beruházások szempontjából. Például LEADER-pályázatból építettünk egy minifocipályát az iskola udvarára és vásároltunk ...

Bővebben »

Beszélgetés Antal Imrével, az Electrica Rt. Hálózatüzemeltetési részlegének igazgatójával – 2022-ig mindenkinek okos villanyórája kell legyen

Romániában is megkezdődött az úgynevezett okos villanyórákra való áttérés: az áramszolgáltatók 2020-ig a jelenlegi mérőműszerek 80 százalékát már ki kell cseréljék az újabb változatra. Hogy ez milyen előnyökkel vagy hátrányokkal jár, kit terhel a költség, illetve mit is tud egy okos villanyóra, Antal Imrétől, az Electrica hálózatüzemeltetési részlegének Hargita megyei igazgatójától kérdeztük meg. – Az ország néhány megyéjében kísérleti jelleggel ...

Bővebben »

Hack Trick: egy rafinált pszichológiai játék

A társasjátékos közösség egyik legnagyobb eseménye az esseni világkiállítás. A székelyudvarhelyi Mind Fitness Games csapata Romániából egyedüliként vett részt októberben ezen a rendezvényen, és új játékuk, a Hack Trick körül valósággal forrott a levegő. Ez a játék – úgy tűnik – közelebb áll az aktuális piac ízlésvilágához, és közel jár ahhoz, hogy legalább négy kontinensen hódító útra induljon. A logikai ...

Bővebben »

Beszélgetés Cseke Gáborral legújabb e-könyve apropóján

„Mélyült a háborús iszonyom…” Alig több mint egy évvel a Sorscédulák a nagy háborúról világháborús olvasókönyve után Cseke Gábor újabb e-könyvvel rukkolt ki, címe: Hová tűnt a katonatiszt, avagy a nagy háború apró csodái. Ez önmagában is jelzi az első olvasókönyv pozitív fogadtatását, ami számokban kifejezve válik még világosabbá: Az idő harcokat újráz című honlap adatai szerint az első kötet ...

Bővebben »

Beszélgetés Homonyik Sándor énekessel

Nem feltétlenül kell a divatot követni  Huszonnégy év után újra Csík­szeredában koncertezik Ho­mo­nyik Sándor. A november 7-én, az Erőss Zsolt Arénában tervezett fellépés viszont merőben eltér majd a korábbi produkcióktól, ígéri lapunknak adott interjújában az énekes. A zenekarhoz ezúttal egy vonósnégyes lánycsapat is csatlakozik, ezáltal ötvözik a ro­ckot a komolyzenével. – Miért esett koncerthelyszínként a választás Csíkszeredára? – Sokszor felléptem ...

Bővebben »

Születésnapi beszélgetés Boda Jenő tanárral

A jégkorong bűvöletében Hetven évet töltött október 7-én Boda Jenő jégkorongozó, edző, bíró. A kézdivásárhelyi születésű, Csíkszeredában élő nyugalmazott élpedagógussal a születésnap apropóján pályájáról, örömeiről és csalódásairól beszélgettünk. – Mikor került Csíkszeredába, és hogyan találkozott a sporttal? – 1945. október 7-én születtem Kézdivásárhelyen. Édesanyám gyergyószentmiklósi eredetű. Szüleim korán elváltak, és a válás után, 1954 őszén kerültünk Csíkszeredába, azóta itt élek. ...

Bővebben »

Mária Út konferencia Csíksomlyón összesítik a tapasztalatokat

Ötödik alkalommal szerveznek Mária Út témakörben konferenciát Csíksomlyón. Az idén A Mária Út, ami összeköt cím köré csoportosították a kétnapos rendezvény előadásait. Mennyire épült be a zarándokút Székelyföld életébe, hogyan fejleszthető tovább a ma 1400 kilométer hosszúságú út, milyen tapasztalataik vannak a zarándokoknak – erre is keresik a választ a konferencián. Molnár Sándor, a zarándokút székelyföldi koordinátora válaszolt kérdéseinkre. – ...

Bővebben »