Nézőpont

„Menedzsment”…

Az elmúlt hét egyik legkínosabb és talán legnagyobb visszhangot kiváltó eseményét a honvédelmi miniszter, Adrian Țuțuianu kénytelen-kelletlen lemondása jelentette. Annak kiváltó oka pedig egy szerencsétlenül megfogalmazott és szerencsétlen időpontban nyilvánosságra hozott közlemény volt, amelyről ő állítólag ugyan előzetesen értesült, de annak tartalmát nem ismerte, s amely révén a tárca „azt kürtölte világgá”, hogy a honvédelmi állomány egyes bér jellegű jogosultságainak ...

Bővebben »

2,5 kg

Egyre jobb emberek vagyunk: adakozunk, szoli­darítunk, kalákázunk, egyebek. Látszólag. Kicsit nyakatekerten úgy is értem, hogy közösségi oldalakon „látszólag”: láthatóan, láttatóan. De főként úgy értem, ahogy ezt értetni szoktuk: mesterkélten, képmutatóan. Mert a szomszéd is, ezért hát mi is, különben mit gondolnának rólunk. Mégis jó érzés látni ezt a „cukiságversenyt”, mert legalább valami szépért, jóért, nemesért teszünk, még akkor is, ha ...

Bővebben »

Iskolabotrány

A botrány magasiskolája a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium körül zajló eseménysor. Mint ismert, az erdélyi közvélemény az iskola igazgatója és a Maros megyei főtanfelügyelő ellen indított korrupcióellenes eljárás kapcsán szerzett tudomást az iskola körül zajló történésekről. Arról, hogy a nemzetféltő románok nem csupán egy újabb magyar iskola létét kifogásolják, hanem azt, hogy a patinás iskolaépület, amelyben az Unirea Gimnázium működik, ...

Bővebben »

Többpártiság a holtponton

Egy elúszott pályázati lehetőségről írtam a minap, egy esetről, amikor egy helyi tanács szavazatképtelensége miatt nem sikerült a polgármesteri hivatalnak benyújtania egy tervezett pályázatot a kiírás határidejéig. A tanács pedig azért nem tudott határozatot hozni, mert a testület egyazon politikai szervezethez tartozó tagjai, akik éppen a szavazatok felével rendelkeznek, távol maradtak kétszer is az összehívott tanácsüléstől, így mindkét esetben az ülés is ...

Bővebben »

Keresztrejtvény (részben) megfejtve

Ha emlékezetünk nem csal, júniusban még olyasmit emlegettek a hivatalosságok, miszerint július második felében sor kerülhetne az idei költségvetés első kiigazítására. Szokatlannak és nehezen elképzelhetőnek tűnt ennek a szándéknak az esetleges gyakorlatba ültetése, de azt amúgy is leseperte az asztalról a kormányválság, pontosabban az egykori kormányfő Sorin Grindeanu vontatottnak és időigényesnek bizonyult „eltávoztatása”. A június utolsó munkanapján megalakult részben új ...

Bővebben »

Jövő az akadémiáknál

Divatos lett mostanság különböző sportágak számára akadémiákat létrehozni, ezáltal is közös ernyő alá hozva az adott sportok művelőit, szerelmeseit. Székelyföldön a sort a labdarúgás nyitotta, majd követte a jégkorong, a kerékpár, az ökölvívás és nemrég szó volt a kézilabdáról is. Az első kettő magyar állami finanszírozással működik is, a kerékpár egyéni kezdeményezés, míg az ökölvívást egyelőre nem nagyon tudni ezen ...

Bővebben »

Túlhordás kontra önállóság

Írtam már, hogy a nyár, a rengeteg szabadtéri tevékenység milyen jó megfigyelési terep a kíváncsi ember számára? Hiszen városünnepen, strandon, tengerparton, kirándulóhelyen óhatatlanul közelről látjuk embertársaink megnyilvánulásait, ilyen-olyan szokásait. A múltkor a nőkről, anyákról volt szó, akiket nyáron is annyira kötnek vélt vagy valós feladataik, hogy gyakran elfelejtik élvezni a napsütést, a hosszú nappalokat, a jó időt és azt a ...

Bővebben »

Kanyarjelző

Sokáig azt hittem, hogy a nagy testű, többnyire fekete luxusautók nem rendelkeznek kanyarjelzővel, ugyanis az ilyen autóval furikázók egy része nem jelzi jobbra vagy balra való kanyarodási, előzési szándékát, sem azt, hogy megállna vagy netán álló helyzetből elindulna. Hogy mégis van rajtuk sárga lámpa, ami képes villogni is, akkor derül ki, amikor tilosban állnak, gyalogátkelőn vagy kerékpársávon rostokolnak. De csak ...

Bővebben »

A társnemzet arroganciája

Úton-útfélen látjuk és érzékeljük, hogy egyre erősödik a nacionalista gőg, amely áthatja a többségi társadalom majd minden szegmensét. Az állam elnöke, a szász gyökerű Johannis is kijelentette, hogy az országban megmaradt német kisebbség is együtt ünnepli majd Nagy-Románia létrehozását a többséggel 2018-ban. Ezek szerint az államfő vigad, csak azt nem tudni, hogy a kisebbségből, amelyből szegről-végről vétetett, hányan állnak mögé, ...

Bővebben »

Csak lassan a testtel!

A kormány – személyesen a kormányfő – a hónap elején amolyan offenzívát indított a hazai kereskedelmi bankokkal szemben. (Amúgy nem új keletűek a hatóságok kereskedelmi bankokkal szembeni állásfoglalása, bírálata annak okán, hogy a költségoptimizálási és egyéb „kiskapuzások” révén azok közül jó néhányuk „kivitték” a nyereségeiket, vagy mesterkélten veszteségeket idéztek elő, így vonva ki magukat a nyereségadó fizetése alól.) A múlt ...

Bővebben »