Levélbontás

Szüreti felvonulás Szentegyházán

„Dínomdánom szól a nóta, táncolunk már reggel óta.Szüretelünk, mustot iszunk, három napig így mulatunk. Dió, rigó, mogyoró, szüretelni jaj de jó! ” Idén 11. alkalommal, 2017. szeptember 29-én szervezte meg a Kis Nárcisz Egyesület a szentegyházi napközisek szüreti felvonulását. Kicsit csípősen, de ragyogó napsütésessel indult a péntek reggel, amikor a Nárcisz Napközi Otthon nagycsoportosai lelkesen, szüreti nótákat dudorászva, székely ruhába öltözve, ...

Bővebben »

Szent László nyomdokain tábor

Hagyományos nyári nagytáborukat idén is megszervezték a gyergyóújfalvi 58-as számú Márton Áron Cserkészcsapat cserkészei. Mivel minden második évben mozgótábort szoktunk tartani, ezért idén is ilyen típusú volt táborunk, amelynek keretmeséjét Szent László ihlette. A helyszínek is a lovagkirály életéhez kötődtek, minél inkább hangsúlyozva, hogy az ő nyomdokain haladva szeretnénk közelebb kerülni hozzá, megismerve szellemiségét, életét. Csapatunk 40 tagja 2017. július ...

Bővebben »

Sóvidéki tömegfutás, a valóra vált álom

Testnevelő tanárként gyakran álmodoztam egy olyan sporteseményről, amelynek nincs tétje, nincs aranyérmese, mégis tömegesen szólítja meg az embereket, és közben az egészségünket is szolgálja. Elképzeltem, ahogy Parajd forgalomtól lezárt utcáin emberek százai kocognak, kortól függetlenül, babakocsival, fiatalon, idősen, betegen, egészségesen. Álmodoztam róla, hogy mindez egyszer valóság lesz. Aztán, 2012-ben eldöntöttem: legyen! Igen! Lelkesen szerveztem, barátok segítségét kértem, érmeket készítettünk otthon ...

Bővebben »

Együtt ünnepelt a közösségünk

A Csíkkozmásért Egyesület partnerségben Csíkkozmás Község Önkormányzatával az előző évekhez hasonlóan újra megszervezte az idősek napját. A rendezvény szentmisével kezdődött, majd a helyi kultúrotthonban kulturális műsorokkal folytatódott. Elsőként a helyi Tuzson János Fúvószenekar előadását tekinthették meg a résztvevők. A program keretén belül átadásra került 13 pár karaktercipő és 4 pár székely csizma a helyi Bojzás Néptánccsoport részére, melynek megvásárlását Hargita ...

Bővebben »

III. Gyergyószéki Unitárius Napok

A Gyergyószentmiklósi Uni­tárius Egyházközség 2017. szeptember 9−10. között a Gyergyószéken élő unitáriusok közössége építése céljából Gyergyószéki Unitárius Napokat tartott. A rendezvénynek az unitárius imaház és udvara adott otthont. A rendezvényen a Gyergyószentmiklósi Unitárius Egyházközség anyaegyházközségéből és szórványaiból közel százan vettek részt. A kétnapos programban volt áhítat, előadások, közösségépítő játékok, szórakoztató részek, zenei előadások, istentisztelet. A rendezvény nyitányaként Tő­kés-Bencze Zsuzsánna helyi ...

Bővebben »

Torockón a Canticum Novum Kamarakórus

Torockóra és Torockószent­györgy­re látogatott 2017. szeptember 9-én és 10-én a szentegyházi Canticum Novum Kamarakórus, hogy énekével tegye szebbé a vasárnapi istentiszteletet, szentmisét, valamint meglepetést szerezzen Böjte Csaba gyermekeinek. Az énekkar egyházi és világi műveket szólaltatott meg. Este közös népdaléneklés volt. Az unitárius templomban a vasárnapi istentisztelet után következett a kórus műsora, melynek keretében egyházi művek hangzottak el. Szombaton meglátogatták a ...

Bővebben »

Balánbányán találkoztak a felcsíki ifjak

Szombaton, szeptember 9-én Balánbánya adott otthont a harmadik alkalommal megszervezett Felcsíki Ifjúsági Napnak. A tavaly Csíkszent­domo­ko­son megszervezett rendezvényen vállalták a balánbányai fiatalok, hogy ebben az évben házigazdái lesznek a vándorrendezvénynek. Az alakulóban lévő BAMISZ – Balánbányai Magyar Ifjúsági Szervezet, a Botorka Művelődési Egyesület segítségével mindent megtett, hogy a felcsíki fiatalok jól érezzék magukat, jól szórakozzanak ezen a napon. A rendezvény ...

Bővebben »

Megemlékezés a néhai Imecs Bélára

Harminc évvel ezelőtt, Szé­kely­udvarhelyen, szeptem­ber 8-at írtunk… Édesapám, súlyos betegsége ellenére is, kérte a hetvenharmadik születésnapja megünneplését. Négyen testvérek, akik akkor Udvarhelyen voltunk, családjainkkal együtt felköszöntöttük. A közös kép erejéig még fel is kelt az ágyból, majd amikor Bukarestben élő nővérem is felköszöntötte telefonon, visszafeküdt és fáradtan áttessékelt a szomszéd szobába, mintha mondta volna: „Én csak ennyit akartam, és most ...

Bővebben »

Teljesítménytúra

A Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület 2017. szeptember 9-én, szombaton hetedik alkalommal szervezte meg a hagyományos őszi Dél-Hargita Teljesítménytúrát. Idén is újdonságokkal igyekeztünk kedveskedni a résztvevőknek, ezúttal közkívánatra nemcsak egy, hanem két (egy rövidebb, körülbelül 30 km-es, illetve egy hosszabb, 60 km-es) biciklis távra is lehetett nevezni. Bővült a választék a gyalogos távok terén is: a meglévő 15, 25 és 55 km-es ...

Bővebben »

Új védőruhák

Hargita Megye Tanácsa önkéntes tűzoltó-egyesületeknek kiírt pályázatán nyert pénzből, önrésszel kiegészítve összesen 11 852 lejt költhetett a 2014-ben alakult székelyvarsági Jézus Kútja Önkéntes Tűzoltók Egyesülete felszereltsége kiegészítésére. Borbély Imre egyesületi elnök közölte, hogy négy darab Nomex típusú bevetési kabátot és nadrágot sikerült vásárolniuk a csapat tagjai számára. A védőruházat az önkéntesek biztonságát szolgálja. Szükség esetén 6-7 tűzoltó teljes védőfelszerelésben tud káreset ...

Bővebben »