Beszélgetés Korodi Szabolccsal a Csomád–Szent Anna-tó rendezési tervéről – „A Szent Anna-tó és a Mohos körül gravitál minden”

A térség emberközpontú, fenntartható turizmusának fejlesztése a fő célkitűzése a Cso­mád–Szent Anna-tó térség készülő rendezési tervének. Az elképzelésekről a rendezési terv készítését felvállaló Vallum Kft. vezetőjét, Korodi Szabolcs építészt kérdeztük.

Fotó: Daczó Katalin

– Hogyan láttak hozzá a rendezési terv elkészítésének?

– A Csomád–Bálványos Kis­tér­ségi Társulás (ADI) tagjai Ko­vászna megye részéről Kovászna Megye Tanácsa, Bük­szád és Torja községek, Hargita megyéből Hargita Megye Tanácsa, Tusnádfürdő, Tusnád község és Kozmás község. Az volt az elképzelés, hogy a két megye együtt kiír egy rendezési tervet a kistérségre. Adminisztratív okokból úgy kellett volna történnie, hogy Hargita megye kiírja a Hargita megyei részre, Kovászna Megye Tanácsa a Kovászna megyei területekre, és egy időben, összehangoltan megszületik a két terv. Kovászna Megye Tanácsa egyelőre nem lépett, valamiért aggályokat fogalmazott meg, viszont Hargita megyében megszületett a kiírás, és a tendert az irodánk nyerte meg. Tavaly ősszel kezdtük el a munkát, decemberben adtuk le a megalapozó tanulmányokat és február elején zártuk le a második szakaszt, amely az első javaslatokról, ötletekről szól. Időközben folyamatosan egyeztettünk az önkormányzatokkal és a közbirtokosságokkal, de szakmai szűrőn csak most, május elején ment át a terv, amikor a megyei műszaki urbanisztikai tanács elé terjesztettük. A javaslatainkkal szemben nem voltak kritikus megjegyzések, tehát úgy tűnik, hogy az a fejlesztési javaslatcsomag, amit összeállítottunk, megállja a helyét. Van még másfél hónapunk, hogy részletesebben kidolgozzuk a tervet, s ha az is megkapja ezeket a belső láttamozásokat, akkor indulhat az engedélyezési procedúra, ami több mint fél évet is igénybe vehet. Ezután a terv a megyei tanács és a helyi tanácsok elé kerül jóváhagyásra.

– Önök végül csak a Hargita megyei résszel foglalkoznak?

– Igen, de ez nem azt jelenti, hogy nem vesszük figyelembe, hogy mi van Bálványoson, vagy mi a helyzet a Kovászna megyei részen található népi fürdőkkel. Ezekkel is számolunk mint ebben a szűk régióban létező turisztikai létesítményekkel.

– A rendezési terv lakott és nem lakott területekre is vonatkozik?

– Kül- és belterületekre egyaránt vonatkozik, de ezekből a területekből azt vesszük fókusz alá, amelyek turisztikailag érdekesek. Sőt azok közül sem mindet. Tusnádfürdő központjára például a terv nem tér ki. Ez önmagában egy nagy urbanisztikai feladat lenne, sajátos üdülőközponti problematikával, ami elvonná az energiát attól, ami ennek a tervnek a lényege, hogy például miként lehet behozni a községekhez, a falvakhoz kapcsolódó romos népi fürdőket a turisztikai körforgásba, vagy hogyan lehet huszonegyedik századi turizmust megvalósítani a Szent Anna-tó és a Mohos környékén. Ettől függetlenül figyelembe vesszük Tusnádfürdő adottságait, stratégia szintjén tárgyaljuk a fejlődési lehetőségeit. Azt is vizsgáljuk, hogyan lehet az aktív, ún. outdoor-os, településen kívüli turizmust urbanisztikailag erősíteni, mert ennek komoly létjogosultsága van Tusnádfürdő és a Szent Anna-tó környékén. Jelentős versenyek zajlanak évről évre: a kerékpárosok, a triatlonosok, a siklóernyősök, a maratonisták számára nyilvánvalóan jó a terep, és ebből kellene egy kiépítettebb, jobban szervezett, komolyabb turisztikai programcsomagot kifejleszteni.

– Konkrétabban milyen fejlesztésekre gondolnak? Megtalálták a titok nyitját, hogy mi az, ami fellendítené a térséget?

– Többpillérű fejlesztésekre gon­doltunk. Az egyik fontos pont, hogy Tusnádfürdőn erősíteni kell a wellness-turizmust. Ebben az esetben mi a város széleire koncentrálunk, ahol még vannak fölös területek, mert meleg források találhatók Tusnádfürdő alatt, igaz, hogy mélyen, de mégiscsak meleg források, és a wellnessnek, a balneoturizmusnak ez az alapja. Tusnádfürdő ilyen szempontból jó helyzetben van, de nem aknázza ki eléggé ezeket a lehetőségeket. A másik jelentős téma, a Szent Anna-tó–Mohos, amit mi a nulla pontnak neveztünk el, hiszen olyan, mint Budapesten a nulla kilométer, e körül gravitál minden. Ha ez nincs, akkor Tusnádfürdő és Bálványos is egy szokványos üdülőtelep lehetne. De hol van még két vulkáni kráter és vulkáni tó, ami körül a szélrózsa minden irányába turisztikai települések, létesítmények, szolgáltatások helyezkednek el? Ezt fejleszteni kell. Nyilván a Szent Anna-tónál a mostani tömegturizmust vissza kell szorítani, elérni, hogy ne ez legyen a székelyek és a fél ország ingyen Balatonja és fürdőzőhelye. Azt kellene elérni, hogy kevesebb turista színvonalasabb szolgáltatásokat vegyen igénybe. Legyen normális vendéglő, normális kemping, néhány vendégszoba. Legyen látogatói központ, ahol fogadják a turistákat, ahol interaktívan be lehet mutatni a természeti kincseket, a legendák világát. Oldódjon meg a parkolási probléma, valamilyen formában a víz, a villany, a szennyvíz kérdése. Mindez nem feltétlenül nagy építkezést jelent, hanem a meglévő dolgok felújítását, minimális fejlesztését. Az alap-infrastruktúra megteremtése igen nehéz feladat lesz.

– Mi legyen a medvével?

– A medve az nagyon jó helyen van a környéken. Jöjjön, menjen, próbálunk vigyázni arra, hogy tőle kevés területet vegyünk el, de úgy gondoljuk, hogy ez a rendezési terv nem oldja meg a létező medve problémáját. Lesznek javaslatok ilyen téren is, de ez a téma túllépi egy rendezési terv lehetőségeit.

– Sőt abban a térségben ez külön vonzerőt jelent…

– Egyértelmű. Csak kell tudni, hogyan kezeljük, hogyan tudjuk a medvét úgy bemutatni a turistának, hogy az vállalható legyen biztonsági szempontból, és ne vonzzuk be a lakott, urbanizált területekre. Az biztos, hogy a medveleseket távol kell vinni a településektől. A tervre visszatérve: ha csak Hargita megyére fókuszálunk, akkor azt látjuk, hogy a Szent Anna-tónak Tusnádfürdővel nagyon gyenge a kapcsolata, egy több mint húsz kilométeres folyton javításra szoruló autóúton, vagy hegyi gyalogösvényeken, ami a mai átlagturistának nagy kihívás. Ugyanez a gond Lázárfalva, Kozmás és a Szent Anna-tó között is, pillanatnyilag ezekről a településekről sem lehet kijutni a Szent Anna-tóhoz, holott hozzájuk tartozik adminisztratív és közbirtokossági tulajdoni szempontból is. E téren van két fontos javaslat. Az egyik az, hogy Lázárfalváról megépüljön egy jelenleg csak papíron létező megyei út, ami valahol a Mohos és a bálványosi eltérő között csatlakozna rá a mostani megyei útra. A másik elképzelés, hogy Tusnádfürdő irányából egy libegőt kellene kiépíteni, Csomád-csúcs közelébe, a vulkáni kráter peremére. Innen nagyon szép a kilátás nyílik, a Déli-Kárpátokra, a Nagyhagymásra, be lehet látni Tusnádfürdőre, és be lehet látni a két vulkáni kráterbe. A turisták 150-200 m szintkülönbséget megtéve lesétálhatnának a Szent Anna-tóhoz. Ez a kapcsolat azért lenne célszerű, mert Tusnádfürdőn viszonylag nagy a szálláskapacitás és ez folyamatosan nőni fog, egyre több lesz a turista, de még nagyon egyoldalú a szolgáltatási skála. Egy felvonózás önmagában is attrakció, ez esetben egy fontos kapcsolatról, és különleges látványról lenne szó. És ha már van felvonó, akkor alatta ki lehetne építeni egy hosszú nyári bobpályát, ami ugyancsak egy nagy attrakció lenne.

– Bobpálya-elképzelésről nem, de sodronykötélpálya létesítéséről már évtizedekkel ezelőtt is született elképzelés. Vajon miért nem valósult meg?

– A 60 évek végén, a 70-es évek elején valóban többször nekifutottak… Láttam eredeti terveket is, de konkrétan nem tudom, hogy min bukott el a megvalósítás. Talán nem gond, hogy nem készült el, mert azok a változatok vagy a Szent Anna-tó partjára, vagy a menedékházig képzelték a felvonót, és ma már úgy gondoljuk, hogy ez túl nagy terhelést vitt volna be a kráterekbe. Abban az esetben a turista anélkül, hogy 100 métert is gyalogoljon, eljutott volna a legfontosabb, a legértékesebb helyekre. Ezt a fajta tömegturizmust nekünk mindenképpen kerülni kell. Úgy kellene szemlélni a természet adta értékeket, hogy ne tömeg vegyen körül, hanem csak kisebb turistacsoportok.

– Mi lesz a népi fürdőkkel, amelyekben bővelkedik a térség, vagy a Nyergestetővel, ahol minden turista megáll?

– Úgy gondoljuk, hogy a népi fürdőket vagy az önkormányzatoknak kell kezelésbe venniük, vagy egy olyan egyesületnek, amelynek fő tevékenysége a turizmus, amelyben érdekeltek a turisztikai vállalkozások, mert ők tudnának a népi fürdőkre anyagiakat fordítani, adminisztrálni, karbantartani és beemelni a turisztikai szolgáltatásaik közé. Összesen négy népi fürdő tartozik ebbe a térségbe: a Sószék-fürdő Kozmáson, Lázárfalván a Nyír-fürdő, Újtusnádhoz kapcsolódva a Nádas-fürdő és Verebesen a Verebesi-fürdő. Tusnád és Kozmás községek jelentős népességfogyással néznek szembe, egyre több az üresen maradt ingatlan, és ebből adódóan a kulcsos házak, a faluturizmusos szálláshelyek gazdasági, fenntartási lehetőséget is jelenthetnek. Természetesen foglalkozunk a Nyergestetővel, mert urbanisztikailag megoldatlan probléma, mivel nem belterület, erdő alapban van, és ebből csak bonyodalmak származnak… Foglalkozunk a turistautakkal is, ezeket feltérképezzük, és egy olyan egyesületi formát próbálunk javasolni, mint a népi fürdők esetében is, hogy fejleszthetők és fenntarthatók legyenek.

– Mi lehet a rendezési terv legfőbb hozadéka? Segíti a tanácsokat, a vállalkozókat a beruházásokban?

– Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen rendezési terv lehetőséget biztosít, megnyitja az adminisztratív kapukat azok előtt, akik be akarnak ruházni a turizmusba, mert az olyan területeken, amelyek jelenleg nincsenek szabályozva (lásd pl. a Szent Anna-tót, Nyereges-tetőt) jelenleg nem lehet komolyabb felújítást elindítani, mert a nagyon nyakatekert az engedélyezés során elbuknak a projektek. Hasonló a helyzet a külterületek szabadidős sportok céljára való használatával, fejlesztésével, mert egy egyszerű jelzőtáblának az elhelyezése is gondot okoz. Szintén fontos, hogy ezek a rendezési tervek felsorakoztatják a térség turisztikai adottságait, fejlesztési lehetőségeit, összehangolják és rangsorolják azokat, sőt vannak olyan javaslatok is, melyekről megállapítják, hogy nem életképesek, nem célszerűek. Ilyen például a síturizmus Tusnádfürdőn, amiről azt gondoljuk, hogy nagy léptékben nem fenntartható, mert rövid a síszezon, a téli hónapokban kevés a hó, a tengerszint feletti magasság és a klimatikus viszonyok nem teszik fenntarthatóvá. Természetesen fontos, hogy a mostani sípálya a környezetével együtt fejlődjön, valamelyest bővüljön, de nem indokolt, hogy a Hargita-hegység-léptékű pályarendszerben gondolkodjunk. Hasonlóképpen nem tartjuk célszerűnek a Lázárfalva környékén a legelőkön és erdős területeken megjelenő, a falutól távoli, egyedülálló, elszigetelt hétvégi házak építését. Ugyanakkor a szakmai kritika eszközeivel tárgyaljuk a Tusnádfürdőtől északra található vargyas-völgyi igen nagy kiterjedésű beltelkesítési szándékot is.

Daczó Katalin