Beszélgetés Dr. Borsodi L. László tanárral – Olvasás nélkül lehetetlen irodalmat tanítani

662

Kötelező házi olvasmányok helyett a tanárok által ajánlott irodalmat olvasnak az általános és középiskolai diákok. A könyvcímeket a pedagógusok határozzák meg, iskolánként, osztályonként változik, hogy mit olvasnak a diákok. Több kérdés felmerül tehát: a „kötelező” feloldásával többet és szívesebben olvasnak-e a fiatalok? Milyen műveket ajánlanak a tanárok? – többek között ezekről beszélgettünk dr. Borsodi L. László magyar nyelv és irodalom szakos tanárral.

Fotó: Archív

– Az oktatási minisztériumnak a 2006-ban jóváhagyott magyar nyelv és irodalom oktatását szabályozó tanterve a tanuló készség- és képességfejlesztését helyezi előtérbe. A szövegelvű irodalom befogadására összpontosít: eltörli a kötelező házi olvasmányokat, helyette a tanár ízlésére és szakmai érveire alapoz, megengedi, hogy a pedagógusok kortárs szövegeket, ajánlott olvasmányokat emeljenek be a munkatervbe. Ezek ismeretében Ön milyen művek olvasását követeli meg a diákjaitól?

– Az, hogy a tanár határozhatja meg, milyen művek elolvasását kéri, nem új keletű, és csak részben igaz, hiszen a kialakítandó képességekhez, illetve a már meglévők fejlesztéséhez a tanterv tartalmaz egy javasolt minimumot, amelyet nem érdemes, nem szabad figyelmen kívül hagyni, és amelynek a követése jótáll azért, hogy alapművek ne maradjanak ki a diákok úgynevezett általános műveltségéből. Tekintettel arra, hogy – meglátásom szerint – a tanterv által biztosított szaktanári szabadságot jelentős mértékben ellehetetleníti a kimeneti követelmény, ezért igyekszem úgy összeállítani a házi olvasmányt képező, illetve a tanóra keretében közösen elolvasandó művek listáját, hogy abban klasszikus és kortárs művek egyaránt helyet kapjanak. Az otthonra felhagyott olvasmánylistát (tizedik osztálytól kezdve) két részre tagolom: van azoknak a műveknek a listája, amely – mert nem szabad kötelezőnek nevezni – szigorúan ajánlott, hiszen minimális olvasás nélkül lehetetlen irodalmat tanítani és irodalmi műveltségre szert tenni, és van egy olyan lista, amely a szó szoros értelmében ajánlott. Abból azok olvasnak, akik kedvet éreznek hozzá, illetve akik rászorulnak, mert például jobb jegyet szeretnének.
Törekszem arra, hogy a klasszikus művek mellett kortárs művek is megjelenjenek a palettán – és itt nincs lehetőség, de érdemes lenne tisztázni a kortárs fogalmának különböző jelentéseit –, de legalább ekkora kihívást látok abban, hogy a klasszikusokban felfedeztessem tanítványaimmal azokat a kérdéseket, amelyek rokonságot mutatnak az övékéivel, vagy azokat a válaszokat, amelyeket (ha eljutunk idáig) ezek a művek tettek fel nekik. Az is célom, hogy a klasszikus művek által felismertessem és elfogadtassam – nevezzük toleranciára való nevelésnek – a régi és a mai, a klasszikusnak mondott és a kortárs közti különbséget, azt, hogy más értékrendeknek is van létjogosultságuk a sajáton kívül (ha egyáltalán meg lehet határozni ezt a sajátot).

– Egyetért azzal, hogy az irodalom megértésének kulcsa a művekkel való személyes találkozás, ugyanakkor tanári tapasztalata azt mondatja önnel, hogy a diákok többségén egyre inkább eluralkodó vásárlói szemlélet elszólítja a fiatalokat a könyv mellől. Mennyit olvasnak a diákok?

– A mai diákok olvasás szempontjából nem mindenevők, ma már nem sok olyan diák van, akik válogatás nélkül falnák a könyveket, főként a szépirodalmat. Az utóbbi évtizedek digitális technikai vívmányainak, eredményeinek köszönhetően sokuknak nem a könyv az elsődleges információszerzési forrás, nem a szépirodalom olvasása a(z) (szabad)idő kitöltésének fő formája. Ehhez még hozzájön az, hogy – enyhén szólva – kevesen látnak jó példát otthon vagy a tágabb környezetükben, hiszen most nőtt fel egy olyan szülőgeneráció, amelynek jelentős része szintén nem olvas, tehát nem olvastat, és így nem is áll jogában olvastatni.
Annak ellenére, hogy az én diákjaim is az imént körvonalazott világ fiai, leányai, sokan vannak, akik olvasó lények. Egy részük olyan környezetből jön, ahol az olvasásnak hagyománya van, ezért maguk is gyakorlott olvasók, akik iskolait is, mást is vagy csak mást olvasnak, ami egyáltalán nem baj. Másik részük az általam alkalmazott módszerek (pl. közös megbeszélés, előzetesen megadott szempontok alapján a diákok által tartott kiselőadás formájában történő interpretáció stb.) hatására kezdenek el rendszeres(ebb)en olvasni, kezdetben kisebb-nagyobb félreértésekkel, szövegértési nehézségekkel küszködve, de sok akarattal, odafigyeléssel és jó szándékkal elindulnak a fejlődés útján, és látványos eredményt érnek el a négy év végére. És vannak olyanok, akik úgy járják végig a középiskolát, hogy ügyeskedéssel, internetes tartalmak segítségével hallomáskultúrára tesznek szert, már most, fiatalon életelvvé avatva a sine nobilitate magatartást.
Világos, hogy nincs hatékony irodalomoktatás a diákok olvasása nélkül. Szükség van tehát a tanulói hozzáállásra és nyitottságra, az akarásra, ennek ébren tartásában pedig a szülői segítségre. Ugyanakkor körülmények ide, követelmények oda, az olvasóvá nevelésben a felelősség jelentős része a tanítóké és tanítónőké, illetve a miénk, irodalom- és nyelvtanároké.

– A tanterv megengedő az ajánlott olvasmányok számával, a pedagógus maga dönti el, hogy hány és milyen művek olvasását követeli meg a tanítványaitól. Ön hogyan jár el ebben, hány könyv elolvasását hagyja fel a középiskolásoknak?

– Kilencedik osztályban három regényt és két drámát kell elolvasniuk a diákoknak, de ebben nincsenek benne a részletek, a rövidebb terjedelmű epikai alkotások, és ez vonatkozik mind a négy tanévre. Tizedik osztályban négy regényt és három drámát, tizenegyedik osztályban öt regényt és egy drámát, tizenkettedikben pedig három regényt és egy-két drámát kérek a tanítványaimtól. Ez a felsorolás – az elmúlt évek követelményeihez képest – egy minimumot tartalmaz, amit a diákok teherbírásának csökkenése és szövegértési képességük romlása, tehát a szövegolvasás tempójának lassulása magyaráz. A mennyiségi szempont helyett tehát sokkal inkább az a célom, hogy kevesebb művel és lassú olvasással neveljem értő irodalomolvasóvá a rám bízottakat. Aki meg többet szeretne olvasni, annak van lehetősége: ott az ajánlott lista és a korlátlan lehetőségeket ezen a téren is nyújtó nagyvilág.

– Tanóráin a kortárs művekkel is ismerkedhetnek a tanulók…

– A kortárs művek felsorolásába a költőkét is belevenném, mert az olvasóvá nevelésben ugyanolyan szerepük van a lírai szövegek értelmezésének, mint az otthon elolvasott művek interpretációjának. Íme, néhány szerző (a teljesség igénye nélkül), akivel foglalkozunk: Baka István versei, Bodor Ádám: Sinistra körzet, Verhovina madarai, novellák, Dobai Bálint versei, Esterházy Péter Esti, Pápai vizeken ne kalózkodj!, Garaczi László: Arc és hátraarc, Kertész Imre: Sorstalanság, Kaddis a meg nem született gyermekért, Kovács András Ferenc versei, Ottlik Géza: Iskola a határon, Székely János versei, Szilágyi Domokos versei, Tánczos Vilmos: Elejtett szavak stb. A felsoroltakon kívül a kortárs fogalmát tágabban értve Franz Kafka-, Albert Camus- és Örkény István-műveket, illetve József Attila-, Pilinszky János-költeményeket is értelmezünk órán.
A tanórákon kívül a Márton Áron Főgimnáziumban az irodalomtanárok munkaközössége időről időre rendhagyó irodalomórákat és írókkal, költőkkel való közönségtalálkozókat is szervez. Az utóbbi egy-két tanévben tanulóink így találkozhattak Fekete Vince és Lövétei Lázár László költőkkel, Lőrincz Csongor irodalomtudóssal, Balázs K. Attila, Zsidó Ferenc írókkal és Bálint Tamás költővel, valamint Tompa Andrea íróval, a Fejtől s lábtól szerzőjével.
Meggyőződésem, hogy az olvasóvá nevelésben a klasszikus művek olvasásának éppúgy szerepük van, mint a kortárs műveknek, a napi munkának éppúgy, mint a rendhagyó kereteknek. Ha ezzel a belátással, sok türelemmel és a szakma iránti alázattal végezzük teendőnket, talán értő fülekre és szívekre talál a diákoknál az, hogy miről is beszélnek az irodalomtanárok, és főként, hogy mi az irodalom célja és értelme ezen a Földön.

Pál Bíborka

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.