Beszélgetés Borboly Csaba megyeitanács-elnökkel – „Ezek az ügyek a cirkuszt szolgálják”

144

A székely jelképek használata, a székely zászló és a magyar felira­tok ügye nemcsak a magyar, hanem az itteni román közösséget is foglalkoztatja, így január 20-án és 22-én az Informaţia Harghitei megyei lapban kétrészes interjú jelent meg Borboly Csabával, Hargita Megye Tanácsának elnökével. A jelképek használatáról, feliratok kapcsán zajló perekről kérdeztük a politikust.

TNK_8718_m_Borboly_Csaba01

– Hogyan és mikor is kezdődött ez a – ahogyan ön nevezi – „zászlósdi”, vagyis ez a zászlós „húzdmeg-ereszdmeg”?

– 2009-ben Hargita megyében nem alakult ki számottevő feszültség a székely zászló miatt, de elejét akartuk venni a más megyében kialakult helyzeteknek, hogy senki ne köthessen bele a polgármesterekbe, az intézményvezetőkbe, legyen egyértelmű jogi alapja a zászló kitűzésének. Ugyanis akkoriban volt egy olyan: ha kitetted a zászlót, jó polgármester voltál, ha nem tetted, akkor nem, s ezt a jelenséget meg akartuk állítani. Úgy emlékszem, 2007–2008-ban még díjat is kapott – ha jól tudom, a Hét Polgármestere címet – a Székely Nemzeti Tanácstól az a polgármester, aki kitűzte a székely zászlót a községházára. Ezért döntött úgy 2009. november 26-án a megyei tanács, hogy a zászlót hivatalossá teszi, vagyis a megye zászlója lesz a kék-arany lobogó. Így elkerülhető lett volna a hatósági zaklatás, és cirkuszok helyett az emberek mindennapjait érintő valós problémákra koncentrálhattunk volna. Így is történt, nem engedtünk az északi térségből perelő és feljelentgető nyugdíjas tanár és társai provokációinak. Ugyanakkor a megyezászlóról szóló megyei tanácsi határozat célja az volt, hogy mindenki természetes módon használhassa, zavartalanul megélhesse mindennapjaiban az identitását, hiszen ez, úgy gondolom, elemi joga mindenkinek. A korábbi határozatunk mentén talán nem mondok újat, hogy még Maros megyében is bátrabban helyezték ki sok helyre a zászlót, és valahogy megvolt a pozitív hatása akkoriban Háromszéken is. Sikerült levennünk napirendről ezt a cirkuszlehetőséget, sajnos egy abszurd jogi támadás mentén a határozatunkat eltörölték és elkezdődött az évekig tartó cirkusz, járkálás bíróságra, ügyészségre, rendőrségre, mindenfelé, illetve a hecckampány naponta az Antena3 és más televíziókban.

– Azt nyilatkozta, a Székely Nemzeti Tanácsnak akkor sem volt semmi komoly dolga, ezért alakult át egy, a polgármestereket kitüntető szervezetté. Ugyanakkor úgy vélte, amikor a megyei tanács a székely zászlót fogadta el a megye zászlójaként, akkor „kivették a játékszert Szász Jenő pártjának a kezéből”? Mire értette ezt? Hogyan alakult a megye zászlajának további sorsa?

– Hogy mivel foglalkozik a Székely Nemzeti Tanács, azt nem tudom. Azt tudom, hogy volt egyszer nálam Izsák elnök úr, és akkor eléje tettünk egy száz témakört felölelő összeállítást azokról a projektekről, amelyeket Székelyföld fejlesztése, az identitás és minden egyéb erősítése érdekében folytatunk. Felajánlottam a társulás lehetőségét, ha már járják a nyugati autonómiákat, hozzanak partnerségeket onnan, közös pályázatok és más projektek érdekében tevőlegesen segítsenek. Izsák úr többet nem jött a megyei tanács felé az a nap után. De mindezektől eltekintve, nem szeretném, ha botrányokról, cirkuszokról szólnának a Hargita megyei hírek. Mindezek elterelik a figyelmet a lényegről: arról, hogy meglévő jogi kereteinkkel, a hazai és nemzetközi jogszabályokkal garantált helyi autonómiánkkal miként tudunk élni, hogyan tudunk a lakosságnak megélhetést biztosító feltételeket teremteni, a fiataloknak perspektívát adni a hazatérésre. A székely zászlóval játszadozó politikusoktól vagy civilektől – álljanak azok bármelyik oldalon – nem hallottam még konkrét javaslatokat a szakoktatás fellendítésére vagy a munkahelyteremtésre, nem hallottam őket az elvándorlás problémájában megszólalni. Meggyőződésem, hogy a fiatalok nem azért vándorolnak el a térségből, mert nem tűzhetik ki a székely zászlót, vagy mert veszélyben érzik identitásukat, hanem mindannyian tudjuk, miért. És az, hogy válságtanácskozást hívtak össze Sepsiszentgyörgyre a zászlóra vonatkozó megyei tanácsi határozat elfogadásának napján a nevezett honfiak, ez tény. Meg kellene kérdezni őket, mitől estek kétségbe? A lényeg: azzal, hogy elvesztette a zászló tiltott gyümölcs jellegét, egyből kétségbe estek, válságtanácskoztak, vakarták a fejüket. Innen látszik, hogy ki az, aki munkára szegődik és ki az, aki a cirkuszra. Ami a zászlót illeti, az USL megalakulásától számítható a támadások felerősödése, és hogy utána mi történt, az mindenki előtt ismert. Perek, cirkuszok…

– Nemrégiben ismét arról döntöttek, hogy a kék-arany zászló legyen a megye zászlója. Miben különbözik a mostani döntés az előzőtől? Mi változott azóta?

– Az előző döntéstől ez annyiban különbözött, hogy akkoriban – politikai akarat híján – nem létezett világos törvényes előírás a helyi szimbólumok használatára vonatkozóan, és arra a helyzetre akartunk megoldást a 2009-es határozatunkkal. Most azonban született egy egyértelmű törvény. A kék-arany lobogóról szóló határozat újbóli elfogadása azt jelenti, következetesen kitartunk álláspontunk mellett: mindenki szabadon használhassa szimbólumait.

– Ön úgy vélte az említett interjúban, hogy a román képviselők alkut kellett volna kérjenek a székely zászló megyei zászlóként való elfogadásáért cserében, például kiegészítő forrásokat kulturális programjaikra…

– Alkupozícióról akkor beszélhetünk, ha valaki egy döntést meg tud akadályozni. Az adott témakörben nem voltak ilyen helyzetben a román tanácsosok. Alkuról nehéz beszélni, viszont mégiscsak volt egy helyzet, amelyet kihasználhattak volna, de nem tették. Erre utaltam, de mindentől függetlenül a román ajkú megyei tanácsos kollégáimmal is jó az együttműködés, ebben a kérdésben viszont hozták a „kötelezőt”, elvárásnak feleltek meg, de nem készítették elő rendesen, nem volt miről érdemben tárgyalni. A román közösségnek semmit nem jelent a kék-arany lobogó, ha rákerül egyéb szimbólum, ha nem, továbbra is a román trikolórt használnák, tehát nem látom értelmét az ellenvetésüknek.

– Ha ismét megtámadja a határozatot a prefektus?

– Jogászaink állnak elejébe e jogvitának.

– A zászló csak az egyik – amint Ön nevezte – másodlagos, de nagyon sokat mediatizált probléma. Ott van viszont a magyar feliratok ügye a községházákon. Hogyan vélekedik erről? Természetesnek tartja, hogy el kell távolítani? A Csíki RMDSZ-nek nem kellett volna a polgármestereket egységes fellépésre biztatnia és melléjük állnia? A polgármesterek ugyanis úgy érzik, ez ügyben, akárcsak a zászlók ügyében is, magukra maradtak, a perek során viszont személy szerint őket büntetik…

– Úgy gondolom, a nemzetközi és hazai jogszabályok világosak a nemzeti kisebbség szimbólumaira és anyanyelvhasználatára vonatkozóan, csak be kellene tartani, illetve alkalmazni azokat. Romániában, sajnos a létező törvényeket mindenki kénye-kedve szerint értelmezi, különösen azokat, amelyek a nemzeti kisebbségeket érintik. Ezek az ügyek a cirkuszt szolgálják, de mi nem a médiában szeretnénk rendezni ezeket. Ami a községháza feliratok ügyét illeti, világos, hogy egy törvénynek a betűjét kifacsarva alkalmazzák. Pontosan az a helyzet, mint amikor a kisebbségek védelmére létrehozott diszkriminációellenes tanács, különösen működésének első időszakában, szinte kivétel nélkül székelyföldi RMDSZ-es önkormányzatisokra húzta rá a vizes lepedőt, így rám is. Azt kell látni, hogy ebben az országban a jogalkotás nem a problémákat oldja meg, hanem maga a probléma. Nézzük meg a tegnapi tüntetések tárgyát. Van egy kormányrendelet, a Romsilva annak rendelkezéseit betartva kialakította a fa árát, amelyről kiderült, hogy ha érvényben marad, az összes bútorgyár, asztalosüzem lehúzhatja a rolót, mert a konkurenciánál, mondjuk Lengyelországban sokkal olcsóbb a fa. Kormányrendelet, nem megyei tanácsi rendelet. Gondolná az ember, hogy akik ott írják a rendeleteket, azok értenek a dologhoz. De nem értenek, és most kell utcára vonuljanak az érintettek, cirkuszoljanak. És ha a Romsilva nem tartja a rendeletet, mi lett volna? Vitték volna a vezetőket dubával, jó nagy kárt rájuk húznak, és közben még rajtuk csámcsognak a tévék. Egy ilyen országban élünk. Ezért mindig lenne alkalom arra, hogy egész nap mindenben biztassuk egymást az egységes fellépésre, vonuljunk le és fel, és közben nem maradna idő, energia a fontos dolgokra, mint a beruházások, pályázatok, oktatás, egészségügy stb… Azt kell látni, hogy nagyon nagy a fejetlenség, összevisszaság, és amíg nem kerül valaki ott fent, aki rendet rakjon, és ésszerűen működtesse a dolgokat, addig az marad, ami van. Remélem az új kormánynak lesz ideje, ereje átlátni azt a nagy összevisszaságot, ami van. De addig is, amit lehet, meg kell csinálni, egyszer csak jobb lesz. Mindenesetre azt látom, hogy az a csapat, amely most a községháza feliratok levésetésén ügyködik, szép lassan teret veszít. Ha foglalkozunk velük, jelentőséget tulajdonítunk akcióiknak, akkor a kottájukból játszunk, mert pontosan azért perelnek, támadnak, hogy idegeskedjünk, cirkuszoljunk. Ez nekik a lételemük. Ebben a nemzeti közösségben van kellő erő ahhoz, hogy ne a rossz törvények alapján hozott ítéleteken háborogjon, hanem elérje a törvények kijavítását.

Daczó Katalin

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek