Beszélgetés Benedekffy Katalin operaénekessel – Jó érzés itthon lenni, de itt jobban izgulok, mint másutt

Ehhez az interjúhoz közelgő szé­kelyudvarhelyi fellépése szolgáltatta az alkalmat. A művésznőről tudjuk, hogy kislánykora óta lelkes műkedvelő volt, mindenféle műfajban szívesen fellépett Nagygalambfalván és környékén. Középiskolásként nem vágyott művészeti iskolába, Székely­ud­var­helyre, Székely­keresztúron érett­ségizett. Első nekifutásra nem vették fel a színművészeti főis­kolára Marosvásárhelyen, Te­mes­vár­ra került segédszínésznek, majd Budapestre. Prózai színészként szerzett diplomát, de a bölcsészkart is elvégezte. Klasszikus színpadi, majd musicalsze­re­pek­ben aratott jelentős sikereket, mígnem barátai és értő szakemberek biztatására operaénekesként is kipróbálta magát.

– Legutóbb egy brassói fellépésednél hagytuk abba. Úgy tudom, hogy oda rendszeresen visszajársz…

– Két évvel ezelőtt a kolozsvári magyar és román opera szakembereit hívta a Cenk alatti városba Ovidiu Mezei, a Brassói Opera művészeti igazgatója. Van Brassóban egy nemzetközi opera-, operett- és balettfesztivál, annak kereteibe illesztette be a magyar operettgálát. Jó érzékkel, hiszen nagy a sikere, olyannyira, hogy a Székelyföldről buszokkal mennek az előadásokra az emberek. Idén is lesz ott fellépésem, sőt rám épített előadás is lesz.

– Az utóbbi években gyakran szerepeltél a tengerentúl is, Kanadában és az Egyesült Államokban.

– 2015-ben Kanadában Montrealban és Ottawában léptem fel. Nemcsak kint élő magyaroknak, hanem négyezer férőhelyes termekben is, nagyon válogatott és igényes angolszász közönség előtt. Aztán tavaly március 15-én a nyugati partra hívtak, Kaliforniába. Egy előadássorozatom volt ott élő magyaroknak. Ez olyan megbízatás volt, amelyre Magyarország kormánya, a Külpolitikai és Külgazdasági Minisztérium kért fel a március 15-höz kapcsolódó ünnepségek alkalmával. Tavaly novemberben volt egy csodálatos estem a budapesti Olasz Intézetben a Brahms-zenekarral, olyan repertoárral, amely az olasz operairodalom legnagyobb áriáit foglalta magában… Ez eddigi pályafutásom egyik szakmai csúcsa volt. Sajnos ezt követően nagyon megfáztam, baj lett a hangommal. Több fellépést is vissza kellett utasítanom. Szerencsére már korábban létrehoztam az Egy csipet Erdély… című produkciómat, amelyet Józsa Judit Galériájában és annak környezetében képzeltem el, ott adtam elő, és adom most is elő zsinórban. Ez azért felelt meg számomra, mert inkább prózai részek vannak benne, s keveset kell énekelni. Kíméltem magam, s pár hónap múltán helyrejött a hangom. Közben kitaláltuk, hogy jó lenne erdélyi, székelyföldi ízeket is belopni a programba. Megtettük. Ma már együtt jár ez az előadás az itthoni lekvárokkal, a zakuszkával, a szalonnával, a hazai süteményekkel és minden székelyföldi jóval. Ezzel a programmal meghívtak Svájcba és Németországba az ott élő magyarok. Mondanom sem kell, hogy mind az öt helyszínen feszült érdeklődéssel követték az előadást a legkülönbözőbb életkorú nézők, a kiscsoportos óvodásoktól a nagyapákig. Van most is egy hasonló megbízatásom, nyertem egy ösztöndíjat a Kőrösi Csoma Sándor Program jóvoltából, hogy több hónapon át járjam Stuttgart környékén a magyar kisközösségeket, s tanítsam a gyermekeket és a fiatalokat versekre, népdalokra, azokra a kulturális értékekre, amelyek valaha természetes velejárói voltak a falusi életnek.

– Voltál Moszkvában is…

– Moszkva mellett, Szuzdal városában, a Bolsoj egyik művészével. Összeállítottak számunkra egy 45 perces válogatást a magyar operett-irodalom javából. Nincsen ugyan meg minden operettslágernek az orosz fordítása, de próbálkoztunk, rögtönöztünk, és bejött. Ahol nem fordítottunk, ott a nemzetközi közönség – hiszen jelen voltak a külképviseletek munkatársai – együtt énekelte velem a refréneket. Emlékezetes esemény volt ez is, nemzetközi közönséggel, üzletemberekkel és diplomatákkal. Aztán maradtam pár napot még Moszkvában, ismerkedtem a várossal…

– Milyen „nagy dobásod” volt Magyarországon? Mi van soron?

– Székesfehérváron, az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral léptem fel Domenico Menini világhírű tenorral éneklem a Traviatát. Közelebbről a festészet világnapján a pesti Bálnában lépek fel, lesznek előadásaim a MOM-ban, Budán, majd Szegeden a Príma-díjátadón is éneklek. Lesz még sok más is, amelyeket most nem sorolok. Hála legyen a Jóistennek, megerősödtem, ismét sokat tudok dolgozni és néha alig bírom követni saját magam…

– Gyakran jársz haza. Erdélyben a Székelyföldön vállalsz fellépéseket…

– A közelmúltban Tordán és Tordaszentmihályon léptem fel. Minden generáció ott volt a koncertemen. Még a román nénik is énekelték a Szép város Kolozsvárt, s a piros-fehér-zöldet is… Nem számított. Azt hiszem, ilyenkor feledésbe merülnek a görcsök és a történelmi sérelmek, és a lelkek feloldódnak a természetes és békés együttlét terében. Bárcsak hosszabbak lehetnének az ilyen pillanatok!

– Mivel jössz most Székelyud­varhelyre, amely számodra nem az első, hanem „csak” a második város?

– Egy 45 perces operett­összeállítással. Ezt kérte a város. Ez egy bulisabb, de szép és igényes repertoár. Zenei alap lesz hozzá, társam pedig Bakos-Kis Gábor, a Nemzeti Színház művésze, akit régóta ismerek, s aki mind prózai, mind énekes szerepekben kiválóan megállja a helyét. Lesznek meglepetések is. Ha olyan a hangulat, akkor kész vagyok akár másfél órát is énekelni az udvarhelyi főtéren. Ha beleférünk az időkeretbe… Udvarhelyen felléptem korábban is a Szent Miklós-hegyi római katolikus templomban, ahol a Tamási Áron Gimnázium javára énekelhettem egy csodálatos estén.

– Milyen érzés itthon lenni?

– A világon a legjobb érzés! Idehaza mindig feltöltődöm. Találkozom a szüleimmel, a rokonaimmal. Jókat beszélgetünk és élvezzük egymás társaságát. Egyébként idehaza sokkal jobban izgulok előadások előtt, mint bárhol máshol a világon. Ami ugyancsak fontos számomra, hogy sokat és szívesen beszélgetek ismerősökkel, egykori iskolatársakkal, vagy – például – azokkal, akikkel karatézni jártam egykor. Mindenkit meg kell ismerni, mert egymás által vagyunk többek. Én nem akarok megváltozni, a lelkem legmélyén megmaradtam annak az embernek, aki a pályám elején voltam…

Benedekffy Katalin és Bakos-Kis Gábor az Operettgála című előadással holnap du. 4 órakor lépnek fel a Nagyszínpadon a székelyudvarhelyi Szent István Napok keretében.

Simó Márton