Beszélgetés a püspöksüveges, „igazi” fehérszakállúval – A Mikulás lényege a lélekből fakad

A magyarországi Pusztavám településen töltöttem a pihenőszabadságomat, és megtudtam, hogy a közelgő gyergyószentmiklósi városnapokra éppen onnan jön a Mikulás, azaz Szent Miklós. Sejtettem, hogy ki lesz az, mivel ezelőtt két évvel már találkozhattunk a sétálóutcában a nagyszakállúval. Kedves, szerény emberként ismertem meg otthonában az ötunokás nagyapát, Kubinyi Balázst, aki ha magára ölti a palástot és a süveget, megtestesíti a csodát, amelyért minden gyermek – és nem csak – rajong.

A Mikulás tavalyelőtt. Idén is várják a városnapokra Fotó: Szász Adorján

– Mikor és hogyan kezdődött a személyes Mikulás-története?

– Akárhonnan nézem, mindez 1977-ben kezdődött, 25 éves koromban. Volt egy óvoda a házunkkal szemben, és – mivel már akkor is volt szakállam – megkértek, hogy játsszam el a Mikulást. Ezt követően hosszú szünet következett, majd a szakállam is besegített a további döntéseimbe, mivel elkezdett fehéredni, így többször is én lehettem a Mikulás. Jártam az óvodákat és az iskolákat, emellett családok is meghívtak, hogy látogassam meg a kisgyermekeket.

– Két évvel ezelőtt találkoztunk a gyergyószentmiklósi városnapokon, és már Mikulásként, Szent Miklósként volt jelen…

– Igen, Merkatz László barátom és csapata, a Vadkanok – Pusztavámi Vidám fiúk számos alkalommal részt vettek a Kárpát-medencei Disznótoros Főzőversenyen, tavalyelőtt pedig elhatároztuk, hogy akár ott is lehetnék Mikulás. A terv az volt, hogy ameddig főznek, én díszelgek a stand előtt, aztán annyira jól sikerült mindez, hogy mindenhol voltam, csak a standnál nem. A gyermekek és a felnőttek is özönlöttek, mindenki próbált a közelembe férkőzni, és ez annyira kellemes volt, igazán meghatódtam. Azt hittem, hogy a következő évben is jönni tudok, azonban a betegség közbeszólt, idén viszont ha minden jól megy, ismét érkezem.

– Ha jól tudom, ebben az évben komolyabb szerepet szánnak önnek…

– Igen, ha minden igaz, akkor többnapos tevékenységben lesz részem, nagyon várom már. Június eleje óta növelem a szakállam.

– Mi az eddigi legszebb mikulásos élménye?

– A legmeghatóbb mindenképp a gyergyószentmiklósi esemény volt. Emlékszem, odajött egy ceglédi hölgy, és szinte könnyek között azt mondta, hogy meglátott, és újra hisz a Mikulásban. Emellett jöttek a 70-80 éves nénik, hogy gyermekkorukban láttak ilyet utoljára. Gondolom az teszi mindezt, hogy nem az újkori bojtos sapkában, hanem püspöki süvegben jelenek meg. Ma már nem igazán divat, így az ott lévőkre is nagyobb hatással volt.

– Emlékszem, gyermekek és felnőttek egyaránt húzgálták a szakállát…

– Igen, mindig megnézik, hogy igazi-e, de ez egyáltalán nem zavar.

– Megelőzi az ilyen „fellépéseket” valamilyen előzetes készülés?

– Mindig felidézem a Mikulásról olvasott írásokat, hisz nagyon fontos számomra, hogy ne úgy álljak a gyermekek elé, mint a kólareklámban, hanem mint a „valódi” fehérszakállú. Meg igazából ennek a tevékenységnek a lényege úgyis a lélekből fakad.

– Mit ad önnek ez a tevé­kenység?

– Azért születünk, hogy éljünk azzal az adottsággal, esetleg tehetséggel, amelyet ajándékba kapunk. Úgy gondolom, ha valaki nem foglalkozik azzal, amihez ért, nagy hibát követ el, hisz elpazarolja az adottságát. Ha például valaki hasonlít a Mikulásra, akkor éljen ezzel a lehetőséggel: vegye fel a süveget, a palástot, ragadja meg a zsákot, és tegye boldoggá a gyermekeket. Ma már szinte mindenki elmegy Mikulásnak, sokan pénzhez is próbálnak jutni mindebből.

– Mi szükséges ahhoz, hogy valaki „jó Mikulás” legyen?

– Talán egy kis kisugárzás. Nem tudom, nekem mennyi van ebből, a visszajelzések azonban jók, így szívvel-lélekkel próbálok azonosulni a Mikulással, és örömmel végzem ezt a tevékenységet.

Kertész László