Bepillantottunk a pedagógiai gyakorlat mindennapjaiba

Anyanyelv óra a Tompa László Általános Iskolában. Nyugodt, kellemes légkör, a negyedikesek néha vidáman felnevetnek, vagy éppen versenyeznek, hogy ki találja meg leghamarabb a megoldást a feladatra. A körben lévő asztalok mögötti padokon nagylányok ülnek, szemük a tanítón: próbálják ellesni a tanítás művészetét. Ők a „kicsitanítók”.

udv_pedagogiai_gyakorlat

Mintatanítás a Tompában. A „kicsitanítók” figyelnek

A pedagógiai gyakorlat a tanító és óvodapedagógus szakon szakmai gyakorlatnak számít, és ennek megfelelő súlya is van az egyetemi tantervben – mondja dr. Dósa Zoltán, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi kihelyezett tanítóképző tagozatának docense. A felsőoktatás minőségbiztosítását ellenőrző intézmény (ARACIS) előírása szerint az összóraszám minimum 15 százaléka összevont vagy heti rendszerrel beiktatott pedagógiai gyakorlat, ami nem kevés. Ez azt jelenti, hogy hetente az egyetemisták egy délelőttjét ez ki is tölti. Rendszerint pedagógia szakos, vagy módszertani szakértőként elkönyvelt oktató vezetésével zajlik. Az intézménynek szerződése van a Zsibongó Napközi Otthonnal és a Tompa László Általános Iskolával, ennek megfelelően tervszerűen zajlik a gyakorlat, ami a pedagógusjelölt részéről a tananyagról való tájékozódást, felkészítőt, a dokumentáció összeállítását, láttamozását, az óra megszervezését és lebonyolítását, és az értékelésben való részvételt jelenti.
A szakember a pedagógus és növendék közötti együttműködésről elmondta:
– Abszolút nem lehet panaszunk, hiszen mindkét gyakorló intézmény oktatói nagy odaadással, komolyan és szakszerű felkészítéssel végzik munkájukat, úgy, hogy bizony az ezért kapott juttatás egyáltalán nem jelentős. Van ebben egy nagyon szép önzetlenségi gesztus, amit mi, az egyetemi oktatók nagyra is értékelünk – hangsúlyozta.
Az oktató szerint a gyakorlat során felmerülő leggyakoribb nehézségek, gondok általában szervezési problémák, tudniillik nagyszámú jelöltet kell egyszerre foglalkoztatni, és az infrastruktúra, illetve az időkeret korlátolt.
– A jelöltek komolytalansága fel sem merülhet, mert ebben egyáltalán nem lehetünk elnézők – emelte ki Dósa Zoltán, kitérve a jó pedagógus ismérveire is.
Mint mondta, a pedagógus mifelénk már néhány évszázada képzésben részesül, azaz nem önjelölt személy.
– Ennélfogva hisszük és tudjuk, hogy vannak olyan ismeretek, amelyek taníthatók, olyan képességek, amelyek formálhatók, de ettől függetlenül, léteznek olyan személyes jellemzők is, amelyek feltételei a szakmának, de nem taníthatók. Ilyen például a gyermekek szeretete, a gyermeki viselkedés iránti kíváncsiság, néhány interperszonális képesség, illetve az érzelmi stabilitás. Ha a személyi feltételek és az alakítható professzionális jellemvonások kereszteződnek, és a jelöltben van alázat a gyermekekhez lehajolni, akkor jó eséllyel űzheti a világ talán legnemesebb mesterségét – fejtette ki a szakember.

Tanítónak lenni folyamatos tanulást jelent
Milyennek tűnik a feladat: megtanulni tanítani? Antal Annamária és Balogh Beáta másodéves hallgatóknak teszem fel a kérdést. Beának nehéznek tűnt az elején, mert természettudományok profilú osztályból érkezett az egyetemre, és minden teljesen új volt. Szerinte a tanítóvá válásban éppen a pedagógiai gyakorlat segít nagyon sokat. Anna szerint fontos az elméleti tudás is, de az sokkal inkább, hogy alkalmazni is tudják gyakorlatban a tanultakat. Ő pedagógiai profilú osztályban végezte a középiskolát, de még mindig szembesül váratlan helyzetekkel a gyakorlat során, amikor még jobban utána kell nézni valaminek.Szerinte tanítónak lenni folyamatos tanulást jelent. Nemcsak most, később is. A lányok nagyon hálásak a tanítók viszonyulásáért, hiszen bármikor fordulhatnak segítségért, támogatásért hozzájuk, szinte mentorként segítik őket a tanítóvá válás útján.
– Mennyit készültök egy próbatanításra? – kérdeztem tőlük.
– Elég sokat – hangzott a válasz, s nem maradt el az indoklás sem. – Van egy séma a felkészülésre: a tanítónő kiadja a témát, az anyagot, esetleg tanácsokat, útmutatást ad a „hogyanról”, majd nekünk ki kell találni, fel kell építeni ezek alapján az órát. Gyakran utána kell néznünk a témának, érdekes feladatokat, szemléltető anyagokat találnunk hozzá, hogy minél közelebb vihessük a gyerekekhez. Aztán elkészül a lecketerv, amit láttamoz a pedagógiai gyakorlatot vezető tanár és maga a tanító. Ez gyakran többnapos munkát jelent.
Arra is kíváncsi voltam, hogy a próbatanításon bele lehet lesni a lecketervbe?
– Van, hogy kiírjuk a fontosabb mozzanatokat kis cetlikre, rápillantunk, de arra nincs idő az órán, hogy a lecketervet forgassuk – mondta alanyom. – Ha elakadunk tanítás közben, jobb improvizálni, mint keresgélni, hogy éppen hol is tartunk, mert lehet, hogy még jobban összezavarodunk. Egyébként a tanítók, a pedagógiai gyakorlatot vezető tanárok nagyon jó partnerek, bármikor, akár óra közben is, ha szükséges, átsegítenek az elakadáson. Mint mondták, ritkán fordult elő, hogy annyira sikertelen volt az óra, hogy a tanítónak újra meg kell tartania.
– A mi évfolyamunkon nem volt ilyen, de hallottunk róla – jegyezték meg. – Előfordulhat, hogy érdemben nem felelt meg a próbatanítás, de a növendék akkor még kap egy lehetőséget, hogy jobban felkészülve még egyszer megpróbálja. Egyébként mindig megvitatjuk egymás között is, hogy milyen volt az óra, a tanító is értékel, építő jellegű kritikákat fogalmaz meg, amelyek nagyon sokat segítenek a fejlődésben.
Alanyaim beszámoltak a gyermekek általi fogadtatásukról is:
– A kisebbek ránk csodálkoznak, hogy valaki más tartja az órát, a nagyobbaknál ez már természetes. Megismerkedünk, és utána megy a munka. Lehet, hogy kicsit nehéz nekik, hogy van egy nap, amikor más tartja az órákat. De inkább azt látjuk, hogy a tanítók jól felkészítik őket, mert nagyon hatékonyan tudunk együtt dolgozni velük, aktívak, érdeklődők, figyelnek – mesélik.
Megkérdezem a két lánytól, hogy mi ad nekik sikerélményt. Annának a gyerekekkel való jó kapcsolat. Szerinte a gyerekek jól tudják, hogy ők még tanulnak, „felkészülés alatt” állnak, és szinte partnerként együttműködnek velünk. Ez sokat számít! – jelenti ki. Beának pedig csillog a szeme, miközben felidézi, amikor séta közben boldogan szaladt hozzá egy gyerek, és köszöntötte a „kicsitanítónénit”. Ez mindent megért – mondja a másodéves lány. Tartani csak attól tartanak, hogy lesznek-e üres tanítói helyek az oklevél kézbevétele után.

Soha nem unalmasak az órák
A szombatfalvi városrész patinás iskolájába szinte hazajárnak a tanítóképzős főiskolások. Órákat látogatnak, minden mintatanítást alapos megbeszélés követ. Máskor meghitten beszélgetnek valamelyik tanítóval, ilyenkor a pedagógus útmutatásaira figyelnek, mert éppen próbatanításra készülnek. És amikor eljön a nagy nap, akkor az éppen soros „kicsitanító” úgy áll az osztály elé, mint az oly sokat figyelt pedagógus, és tudja: most számot kell adnia tudásáról, bizonyítania kell, hogy képes megtartani az órát, megtanítani az aznapi leckét, és magával ragadni a kicsiket. Így születik a tanító.
– Egyből látszik, ha valaki született tanító. Szerencsére nagyon ritka az, aki alkalmatlan, de mégis erre a pályára téved – mondja Imre Ildikó, a Tompa László Általános Iskola aligazgatója, aki szerint csak előnyei vannak annak, hogy az iskola helyet ad a pedagógiai gyakorlatnak.
Ő maga is elemi osztályokban oktató pedagógus, és úgy látja, hogy jó hatással van a gyerekek szociális fejlődésére, hiszen ahhoz, hogy az életben helyt tudjanak állni, szükség van arra, hogy minél több emberrel, változatos körülmények között is meg tudjanak nyilvánulni. Rátermettebbek, nyitottabbak lesznek.
– Azt tapasztaltam, hogy az ötödik osztályba való átmenet is könnyebb a mieink számára, hiszen már hozzászoktak a változatossághoz, a több személy jelenlétéhez, így nem zavarja meg őket a tanítót váltó több tanár – vélekedik a pedagógus.
Szerinte a tanító munkájához inkább hozzátesz a pedagógusnövendékek képzésében való részvétel.
– Valljuk be, a jelöltek gyakran sokkal változatosabb eszköztárral készülnek az órára, mint egy átlagtanító a többéves, évtizedes rutin után. Ötletes szemléltetőeszközökkel, feladatlapokkal jönnek, amit nem biztos, hogy egy tanító a mindennapokban megtesz. Kivéve talán, ha ellenőrzése van – mondja Imre Ildikó.
Majd kijelenti: megszokás ki sem alakulhat, mert a pedagógusnak is mindig maximumot kell nyújtania, hiszen tanítókat is tanít, a pedagógusnövendéknek is, mert neki bizonyítania kell.
– A gyermekek ennek a helyzetnek a nyertesei – fogalmaz, majd egy tévhitet is eloszlat: – soha nem fordulhat elő, hogy a „pedgyak” miatt valamit nem jól tanul meg a gyerek.
A próbatanításnál mindig ott ül az osztálytanító, aki szükség esetén bármikor közbe tud lépni. Ha netán bakizik is a növendék, azonnal rájavíthat, vagy ha szükséges – bár ilyen nem igazán szokott előfordulni –, később összefoglalja, visszatér az adott anyagrészre.
– Ha egy tanító tudja a dolgát, akkor úgy tudja irányítani a jelöltet, hogy ugyanaz legyen az eredmény, mintha ő tartotta volna az órát – összegez a pedagógus.

Nem mindenki való pedagógusnak
Tótharsányi Éva 35 éve vesz részt óvodapedagógusként a pedagógiai gyakorlatban, és 25 éve vezeti a Zsibongó napközit, amely mindig is a legendás udvarhelyi „képző” gyakorlóóvodája volt. A színvonal csökkenésére hívja fel a figyelmet, ezzel a jelentkezők „minőségére”, felkészültségére utal. Egy egyszerű példával támasztja alá ezt: egykor egy tanítóképzős helyre tíz-tizenhárom jelentkező jutott. Tehát csak a legjobbak kerültek be, a legjobbakból lettek a pedagógusok. Most nincs felvételi, sajnos a pedagóguspálya társadalmi, anyagi megbecsültsége is csökkent – ez is hozzájárul a jelöltek középszerűségéhez, és – talán – a pálya majdnem teljes elnőiesedéséhez is, ami Tótharsányi szerint nem jó.
Úgy látja, hogy azok a legjobbak a növendékek közül, akik a középiskolát is ilyen profilon végezték.
– A négy év után a hároméves egyetem már jó alapot ad az elinduláshoz – vélekedik a nagy tapasztalatú pedagógus.
Miközben műveltségi, elméleti szempontból felkészületlenebbek a mostani jelentkezők, a gyakorlatra is kevés idő jut Tótharsányi szerint. Ő az összóraszámot fele-fele arányban osztaná el az elméleti és gyakorlati képzés között, illetve a felvételinél komoly képességvizsgát vezetne be, amelynek a személyiség alkalmasságának felmérése is része lenne, hiszen – mint mondja – nem mindenki való pedagógusnak. Továbbá, ha nem növelik meg a gyakorlatra szánt időt, akkor szerinte az oklevél kézbevétele után egy esztendőt még egy pedagógus mellett, egyfajta asszisztensként kellene eltöltenie a fiatal tanítónak, óvónőnek.
– Fontos lenne minél alaposabban ellesni a gyakorlatot, hiszen hiába tudja valaki tökéletesen az elméletet, ha nem tud a gyerekekkel bánni, velük együtt létezni. Ennek a hivatásnak ez a lényege – fogalmaz Tótharsányi Éva.

Asztalos Ágnes