Beszélgetés Pál-Antal Sándor akadémikussal – Kitűzték a lobogót „wárosunk tanácsházára”

Bodor Ferenc a központi témája annak a tudományos ülésszaknak, amelynek március 17-én a Hargita Megyei Kulturális Központ ad otthont, és amelynek előadói Csíkszék szabadságharcával foglalkoznak a legújabb kutatások tükrében. A tudományos ülésszak házigazdája Pál-Antal Sándor akadémikus, levéltáros, aki előadóként az 1848-as csíkszeredai eseményeket foglalja össze. Őt kérdeztük a legújabb kutatási eredményekről. Amint kiderült, a szabadságharc kutatása még bőven tartogat meglepetéseket.

– Mi adta a konferencia apropóját?

– Csíkszereda mindmáig ritkán volt kimondottan történelmi tárgyú konferencia helyszíne, ’48-cal kapcsolatos pedig egyszer sem. Mivel Süli Attila hadtörténésszel az utóbbi időben együtt dolgoztunk Bodor Ferenc életének, csíki ágyúöntő és lőporgyártó tevékenységének feltárásán, alaposabb kutatást folytattam a forradalom csíki vonatkozásait illetően. A feltárt forrásanyag alapján megismerhettem az események, főként a változások meglepően sok, a feledés homályába veszett vetületét. Én személy szerint ezekből szeretnék egy kis ízelítőt nyújtani a pénteki konferencián. Két előadás Bodor Ferenc tevékenységére és az ezzel kapcsolatos több mint egy évszázados vitára összpontosul. Elhangzik egy-egy ismertetés a csíki papság szerepéről a forradalomban, a gyergyóiak részvételéről a szabadságharcban, a forradalom szimbólumainak elterjedéséről a Székelyföldön, a székely identitás kérdéséről, a csíki események historiográfiájáról, valamint Csíkszeredáról.

– Azt hinnénk, az 1848–49-es szabadságharc már agyonkutatott, lezárt téma – lehet mégis újat mondani? Milyen meglepetésekkel szolgálhatnak a kutatási eredmények?

– Valóban, a szabadságharcra vonatkozóan elég sok írás megjelent mostanig: visszaemlékezések a harci eseményekre, tanulmányok a szabadságharcról, valamint feldolgozások Gál Sándor tevékenységéről. De magáról a forradalomról édes keveset tudunk. Mindeddig két kérdésről készült kielégítőnek tekinthető ismertetés: a forradalom kezdeteiről, valamint a szék 1848 őszi „pacifikálásáról”. Mivel összegyűjtöttem és kiadásra készítem elő a korabeli levéltári forrásokat, volt alkalmam megismerni azok tartalmát. Rendkívül sok újdonsággal szolgálnak. Azok feldolgozása révén válik lehetővé egy tudományos igényeket kielégítő átfogó munka megírása. Nem néhány tucat dokumentumról van szó, hanem több százról. Lesz meglepetés a javából.

– Milyen események zajlottak Csíkszeredában 1848–49-ben? Ta­lált „újdonságot”, bukkant eddig nem ismert adalékra kutatásai során a csíkszeredai vagy a csíki részvételt illetően?

– Tudtommal, a csíkszeredai városi események mindeddig nem kerültek a kutatók érdeklődési körébe. Gondolom, azért, mert hiányzott a szükséges forrásanyag. Éppen ebből a meggondolásból választottam a számomra már ismert levéltári adatok alapján ezt a kérdést. Nem maradt meg sok várostörténeti korabeli forrás, de arra elegendő, hogy felelevenítsük az eseményeket. Nyomon követhetjük itt is a forradalom hírének a fogadtatását, a háromszínű zászló kitűzése körüli csatározást, a változást ellenző katonarendűek és a forradalom vívmányainak az elfogadásáért kiállók közötti szembenállást, a városvezetésért való személyeskedéseket és egyebeket. A csíkszeredai események illusztrálására álljon itt egy példa: az 1848. április 5-i városi közgyűlésen az országgyűlés összehívása ügye mellett tanácskozás tárgya lett az unió szimbólumát képező nemzeti zászló kitűzésének a kérdése is. Míg az előbbiről ellenkezés nélkül egyöntetű határozatot hoztak, a nemzeti zászló kitűzését, amit bizonyosan a váratlanul megjelent Gecző János javasolt, az idősebb katonarendű tanácsosok és az esküdt testületi tagok leszavazták. De a javaslatnak hamar híre ment, és az általános felbuzdulásra a főbíró még aznap délután kénytelen a gyűlést újból összehívni. „Azonban később jobban meggondolkozván városunk közönségének egy része – olvasható Bartos Imre főbíró április 8-i jelentésében –, délutánra a nép öszvehívását mind addig követelte, míg én ellent nem állhatván, a Tanács és Esküt közönséget öszvehívni kéntelen voltam, mely másodszori gyűlésben a nemzeti három színű lobogót wárosunk tanácsházára, az Egyesülés és Éljen Ferdinánd cím reáírásával kitűzetni határozta. Határozatát töstént teljesedésbe is vette, és a lobogó kitűzésekor Ferdinánd ő Felségét és az Egyesülést háromszor-háromszor éljeneztetvén, a nép minden csend és rendzavarás nélkül szép csendben szétoszlott, és az ólta a legjobb csendesség uralkodik wárosunkban.”

– Foglalkozott kiemelten Gecző János vagy Veres Ádám személyével? Úgy tartják, hogy a forradalom hírét ők hozták el Csíkszeredába és mindvégig aktív szerepet vállaltak a szabadságharcban. Vagy hogyan látja Boros Ignác személyét – egyes vélekedések szerint ő az egyik legjelentősebb csíkszeredai szabadságharcos, de alig tudunk valamit róla…

– Csak sorjában. Én mindenekelőtt levéltáros vagyok. Felmérve a csíkszéki események kérdéskörét, rájöttem, hogy a kutatásokat új alapokra kell helyezni. Első a forrásfeltárás. És remélem, hogy az év végéig a forráskötet a kutatók asztalára kerül. Ezután következik a forrásfeldolgozás. Ebből is szeretném kivenni a részem, lehetőségeimhez képest. De ez nem egyemberes munka. Az említett személyek megérdemelnek egy alaposabb írást, de ahhoz kutató is kell.

– Vajon mi a magyarázata, hogy az idén, amikor éppen Gál Sándor születésének kétszázadik évfordulóját ünnepelhetjük, nem szerepel a konferencia napirendjén kifejezetten Gál Sándorra vonatkozó előadás? Hogyan látja ma Ön Gál Sándor alakját, a közismert forradalmárét, aki tábornok is volt, meg nem is…

– A válasz egyszerű. Nem volt a ki. Az ülésszakunk címéből is kitűnik, hogy ez alkalommal a forradalmi eseményekre vonatkozó legújabb kutatások eredményeivel foglalkozunk. Tehát nem egy egyszerű ünnepi megemlékezés. Gál Sándor egyébként is megérdemel egy külön ülésszakot. Én vele személyesen nem foglalkoztam, és nem is szándékozom. Értékelését másra bízom.

Daczó Katalin