Beszélgetés Nagy Istvánnal, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárával – Ne legyünk kishitűek

Rajong a székelyföldi kézműves sajtokért, és nem érzi kellemetlenül magát a pásztoremberek hegyi kalibájában sem. Nagy Istvánnal, a magyar Földművelésügyi Minisztérium parlamenti kapcsolatokért felelő – nem mellesleg méhész – államtitkárával Csíkszentsimonban, a Csíkszéki Gazdanapok zárórendezvényén beszélgettünk. Természetesen a méhészeket foglalkoztató témák is előkerültek.

Fotó: Domján Levente

Fotó: Domján Levente

– Hogy érzi magát Székelyföldön?

– Köszönöm szépen, jól. Nagyon szeretek idejönni, és nagyon büszke vagyok, hogy ahhoz a magyar nemzethez tartozom, akiknek a tagjai itt is élnek. Még egyetemista koromban, 1987 és 1992 között kezdtünk Székelyföldre járni. Az még más világ volt, de annyi szeretetet kaptam és annyi csodát láttam és tapasztaltam, hogy ide azóta is a legnagyobb örömmel jövök vissza. Jólesik, amikor 10-12 órányi vezetés, ezer kilométeres autóút megtétele után is „Adjon Isten”-nel köszöntenek, tanulni pedig még odafönt, a hegyi kalibásoktól is lehet. Ezzel kapcsolatban hadd mondjak el egy történetet: még a pályaválasztás előtt álló egyetemistaként, egy éjszakába nyúló pálinkázós beszélgetés alkalmával kaptam egy iskolázatlan pásztortól az útravaló tanácsot: fiam, mindegy mit csinálsz, csak amit csinálsz, abban te legyél a legjobb. Ez az intés egész életemben elkísért.

– Az intés úgy is értelmezhető, hogy a székelyföldi mezőgazdaság megmaradásának a szakosodás a záloga?

– A magyarság megmaradásának is a mezőgazdaság a kulcsa. Ha elősegítjük, hogy az önellátáson túl a gazdáink piacképes termékekkel is tudjanak rendelkezni, akkor van jövő. Minden erővel azt kell támogatni, hogy Székelyföldön is létrejöhessenek azok a vágópontok, amivel a húsfeldolgozásnak, a hústermékek előállításának is az alapjai. A tejipari feldolgozás szépen elindult már, de a húsfeldolgozás terén rengeteg még a tennivaló. Vagyis hogy mindaz a termék, ami itt megterem és előállítható, a székelyföldi gazdák megélhetését szolgálja. A siker másik kulcsa viszont, hogy az itt élőknek is büszkének kell lenniük azokra a termékekre, amik itt keletkeznek. Mert csak úgy van megmaradás, ha azt a terméket valaki elfogyasztja, megveszi. De ha mi a saját termékeink helyett a holland, a dán vagy más idegen ország termékeit részesítjük előnyben, akkor nem a megélhetésünket és megmaradásunkat szolgáljuk. Tehát össze kell hangolni a termelést, az élelmiszer-feldolgozást és természetesen a fogyasztást. Ha ez a hármas egység meg tud maradni, akkor hosszú távon kiszámítható, biztonságos jövőnk van. Élni és tenni akaró, dolgos emberek élnek itt. A székely furfangos és leleményes, képes megtalálni azokat a lehetőségeket, amivel egyről a kettőre lehet jutni. Ezt akarjuk támogatni Magyarországról is.

– Felkereste a Hargita megyei kézműves sajtkészítők standjait is. Milyennek értékeli az itt készült sajttermékeket?

– A sajt a gyengém, a kalibákban sem véletlenül jártam annak idején. Ha itt vagyok, sajt nélkül sosem tudok hazatérni. Ezekben a sajtokban még nincs adalékanyag, semmi egyéb furfang, amit nálunk, Magyarországon már sajnos gyakran beleraknak. Ezek a sajtok olyanok, amilyennek a természetes takarmányon és tejen keresztül az Isten megadta. Ez is olyan kincs, amit meg kellene fizetni. Az ilyen kézműves sajtokkal tudunk mások lenni, megkülönböztetni a magunkét mások termékeitől, és igenis van piaci lehetősége az ilyen termékeknek.

– Úgy tudom, a sajtokon kívül más gyengéje is van, mégpedig a méhészet.

– Igen, jómagam is méhész vagyok.

– Egyre több panasz hangzik el a magyarországi és a romániai méhészek részéről, hogy tehetetlenek az olcsó, Kínából beáramló mézhamisítványok és az azokat felhasználó keverékméz-forgalmazók ellen. Körvonalazódnak-e már a megoldások?

– Látszik megoldás, mert ezt nem lehet így hagyni. Ha így hagyjuk, mindnyájan tönkremegyünk. A magyarországi, az erdélyi, sőt az egész európai méhésztársadalomnak össze kellene fognia, mert egyszerűen átvernek, becsapnak minket, és hagyjuk is, hogy becsapjanak minket. Olyan ipari úton előállított mézutánzatot hívnak méznek, amit 1 euróból Európába, a hamburgi kikötőbe szállítanak, és ezt töltőmézként forgalmazzák. Ehhez szokták jó esetben javítómézként, legtöbb 30 százalékos arányban a magyar és romániai mézeket hozzákeverni. Közben tesznek róla, hogy önállóan ne tudjunk megjelenni a piacon. Ez hosszú távon a valódi méhészek, igazi méztermelők halálát jelenti, mert a kereskedelmi kapzsiságnak nincs határa. Ha valamin fél euró haszonra lehet szert tenni, akkor megpróbálnak 60 centre felmenni. Ha megvan a 60, akkor 70 cent a cél. A minél nagyobb hasznot próbálják a mézpiacból is kipréselni, annak árán is, hogy erre az egész ágazat rá fog menni. Csakhogy itt nem pusztán a méhészek megélhetéséről és jövőjéről van szó: a vesztenivaló jóval nagyobb. Einstein is figyelmeztetett: hogyha a méhek kipusztulnak a világból, négy éve van még hátra az emberiségnek. Márpedig ha a méhészek a tisztességes áron értékesíthető méz reményében nem tartják önként és dalolva a méheiket, ha úgy látják, a mézhamisítók nyeresége miatt körülöttük elfogyott a levegő, akkor felhagynak a méhészkedéssel. Ha pedig felhagynak a méhtartással, akkor azt a rovarbeporzást igénylő növényeket termesztő gazdák is meg fogják sínyleni. Tehát egy olyan láncreakciót tudunk elindítani, aminek egy ökológiai katasztrófa a vége.
Európának fel kell ébrednie és végre már köteleznie a mézesüvegeken az eredetcímkék használatát. Azt ugyan – autós hasonlattal élve – nem szabhatjuk meg, hogy valaki Trabantot vegyen vagy Mercedest, de joga legyen tudni, hogy a pénzéért Trabantot vagy Mercedest, azaz hogy kétes eredetű, iparilag gyártott hamis vagy minőségi, eredeti, tiszta forrású mézet kap. Jelen pillanatba ugyanis az a helyzet, hogy a mézvásárlók Trabantot kapnak Mercedes áráért. Az Európai Parlamentben ahhoz ragaszkodunk, hogy a méztermék címkéjén a méz pontos eredete is kötelezően szerepeljen. Ha olyan buta törvényünk van, hogy a tojást úgy kell pecsételni, hogy azt is lehessen tudni, melyik tyúktól származik, akkor a méznél miért nem kell feltüntetni, hogy honnan származik? Én hiszem azt, hogy ha a mézesüvegen az szerel, hogy magyar akácméz vagy erdélyi havasi méz, akkor annak van egy minősége is, és annak van egy tudatos fogyasztói tábora is. Jelölni kell az eredet, mert csak így tudjuk magunkat megvédeni.

– Brüsszelben viszont a technokrata-malmok nagyon lassan őrölnek. Mikorra lehet elérni, hogy a fajtamézek vagy a keverékmézek pillanatnyilag kötelezett eredet-megjelöléseként ne csak a semmitmondó EU és nem-EU felirat szerepeljen?

– A méhésztársadalom szerencsére már összefogott és nem megosztott ebben a kérdésben. Minden méhésznek érdeke, hogy silány, hamisított kínai műmézek helyett a saját kiváló minőségű mézét tudja a boltok polcaira juttatni. Az Európai Unió döntéshozói elé került egy javaslat, amellyel az idei őszi ülésszakban foglalkoznak. Én nagyon remélem, hogy a karácsony meghozza nekünk azt a lehetőséget, hogy a jövő esztendőtől már pontos eredet-megjelöléssel tudjuk a mézeinket forgalmazni. Egyébként már most is látszanak előremutató részeredmények: a készülő szigorúbb szabályozás hírére a kereskedők, mézfeldolgozók már visszafogják magukat a kínai importtal. Én szívem szerint óriási bírságokat akasztanék a nyakukba, ugyanis mézként eladni nem mézet tudatos csalás és a vásárló szándékos megtévesztése. Ki kell mondanunk: aki ilyent tesz, bűncselekményt követ el. Mi Magyarországon már az összes polcon levő mézet mintázzuk és laboratóriumban vizsgáltatjuk. Le is szedettünk rengeteg mézet, és az ellenőrzésekkel sikerült is elérnünk, hogy a raktárkészletekbe újabb, nem megfelelő minőségű mézek már ne érkezzenek be.

– A Romániai Méhészegyesület egy olyan törvénykezdeményezést nyújtott be a bukaresti Mezőgazdasági Minisztériumnak, amivel lényegében megtiltatná a romániai termelőktől felvásárolt méz és a külföldről származó – főként Kínából importált – mézek összekeverését és keverékforgalmazását. Ön szerint érvényt lehetne egy ilyen jogszabálynak szerezni, anélkül, hogy abba az Európai Bizottság belekössön?

– Nagyon jó lenne, ha ezt így lehetne. A probléma ott kezdődik, hogy az európai méhészek nem tudnak annyi mézet termelni, mint amire az európai fogyasztóknak szüksége lenne, ezért Európa mézimportra szorul. A kereskedők nagyon jól tudják, hogy az európai méz minőségi méz, míg az Ázsiából érkező – a megrendelő igényeinek függvényében – gyakorlatilag bármilyen lehet. Minden paraméternek képes megfelelni, mert laboratóriumi körülmények között milligrammra beállítják. Azt megakadályozni, hogy a boltok polcain mézkeverék ne legyen, én, őszintén, szkeptikus vagyok. Viszont ha el tudjuk azt érni, hogy a mézesüvegek címkéjén konkrétan szerepeljen, hogy a tartalma hány százalékban milyen és honnan származó méz, akkor a polcokra tud kerülni olyan méz is, amely 100 százalékban a miénk. Innentől kezdve a vásárló dolga eldönteni, hogy támogat vagy nem támogat minket, helyi méhészeket, és európai – s ezen belül magyar, erdélyi, vagy román mézet vásárol – vagy valamilyen unión kívülit. Nem szabad kishitűnek lennünk. Az autós hasonlathoz visszatérve a Trabantnak és a Mercedesnek is meg van a vásárlóköre. Legyünk büszkék arra, hogy az itt termelt méz a legfelsőbb kategóriába tartozik, és biztosan megvan a fogyasztói igény iránta. Ha valaki egyszer eszik a kínai kotyvalékból, aztán megkóstolja a mi eredeti és kiváló ízű és illatú mézeinket, akkor érezni fogja a különbséget, és többet biztosan nem fog vásárolni a kotyvalék-mézekből, akkor sem, ha az jelentősen olcsóbb.

– Tehát a mézhamisítás visszaszorításához a fogyasztók felvilágosítása elengedhetetlen?

– Elengedhetetlen, hiszen óriási különbség van méz és méz között. Felelősségünk, hogy a fogyasztóknak minden adódó alkalommal be tudjuk mutatni a különbséget. A gyerekeknél kell kezdeni a munkát. Erre született Magyarországon kiváló kezdeményezésként a „mézes reggeli” program, aminek keretében különböző iskolákat keresünk fel, és gyakorlatilag mézismeretre tanítjuk a gyerekeket. Mi, magyarok ugyanis azzal a tévhittel is sújtva vagyunk, hogy számunkra az a méz, amely kristályosodik, eleve hamisítvány. Holott dehogyis, épp ellenkezőleg! Ezt a tévhitet kell valahogy kitörölnünk a fejekből. Nagyon nagy szerepe van ebben a kézművesvásároknak. Az olyannak is, amilyenen épp itt, a Csíkszéki Gazdanapok keretében jelen vagyunk. A méhész az ilyen vásárokon, személyes találkozások alkalmakkor meg tudja mutatni, kóstoltatni a mézét, és néhány jó szót is tud váltani a vevővel. Aki a piacokon, közvetlenül a gazdától vásárol, az biztos lehet benne, hogy termelői mézet vásárol. Ha viszont ugyanezt egy szupermarket polca előtt teszi, akkor éljen a gyanúval, és jól nézze meg, méz gyanánt milyen terméket is készül hazavinni.

Domján Levente