Az unalom terhe

Kezdetnek néhány fantáziadús tanács unaloműzéshez a világhálóról:
• Ha megkérdezik a játszótéren, melyik a te gyermeked, válaszold azt, hogy még nem választottam…
• Menj be egy ruhabolt öltözőjébe. Néhány perc múlva kiabáld, hogy elfogyott a vécépapír…
• Amikor egyedül vagy otthon, mondjad magadban, hogy „tudom, hogy lehallgattok”. Ha nem hallgatnak le, senki nem tudja meg, viszont, ha igen, nagyon meg fognak ijedni…
• Menj be egy olyan étterembe, ahol még sosem voltál, és mondd a pincérnek: a szokásosat kérem…
• Vegyél be altatót, igyál rá energiaitalt, figyeld meg melyik győz…
• Tegyél lakatot egy fültágítós ember fülébe, aztán fuss…
• Keress egy alvó szúnyogot. Zümmögj a fülébe. Élvezd a bosszút…
***
Valóban, nemcsak a hosszú téli éjszakák, de a dögmeleg nyári napok lazítása, a fojtó kánikulai s emmittevés, netán a monoton munka szürkesége is unalmassá teheti életünket. S ami még rosszabb, megbetegíthet. Ideig-óráig menekülhetünk ugyan a természetbe, a zajba, a pörgésbe, vagy a kábítószerek bódító tudatállapotába, de hosszú távon attól még a szabadság is lefáraszt.
A szabadidő eltöltése jó adag figyelmet, kellő kíváncsiságot, bátorságot igényel. A történet szerint egy filozófia szakos egyetemi hallgatónak arról kellett dolgozatot írnia, mi a bátorság. Ő ennyit írt a lapra: Ez. És beadta. Állítólag ő kapott egyedül tízest. Czakó Gábor egyik esszéjében pedig egy unalmas emberről ír, akinek az esküvői ebéden egy kisfiú csak annyit mond: „A mennyországban sokat fogsz szenvedni.” Amikor pedig a bácsi érdeklődve utánakérdez, a kisfiú csak annyit válaszol: „Mert ott lesz előtted a világ összes csodája, és te egyikre sem leszel kíváncsi…”
Az unalom a közösségi, családi együttléteket is tönkreteheti. Még a tengerparton is. Az unalom egy szeretetkapcsolat első számú közellensége – mondja Gyökössy Endre. Fásulttá tesz, megöregít, elhamvaszt. Ha kifogy belőlünk az érdeklődés egymás iránt, ha eluralkodik rajtunk a szürkeség, halálosan unni kezdjük egymást. Nemhiába mondták a középkorban: az unalom az ördög párnája. Ezért a szürke(ség) „ötven árnyalata” ellen is csak a szeretet leleményességével, bátor kezdeményezésekkel lehet és kell élnünk. A változatosság, a diverzitás, a soskszínűség, nemcsak felkapott szlogenek – melyeket a média manapság előszeretettel csavar ki –, hanem a lelki és szellemi életünk kellékei is.
Miközben szabadságunkat töltjük, pihenési programjainkat alakítgatjuk, figyeljünk a Lélek impulzusaira. A bennünk szunnyadó isteni élni akarásra.
Merjünk kilépni a komfortzónánkból. Tanuljunk, művelődjünk, osszuk meg egymással gondolatainkat, érzéseinket. Vágjunk bele valami újba. Legyen bennünk egészséges tudásvágy, kíváncsiság a még fel nem fedezett szépségek iránt. Nem az adrenalin kedvéért, nem életünk, épségünk veszélyeztetése árán, ne trófeagyűjtési szenvedélyből, hanem inkább az istenélmények lelkünket elárasztó ajándékaira vágyva.
Jézus azt mondja: „az én terhem könnyű, az én igám édes”. Szenténekünkben pedig azt énekeljük: „édes igád terhe ellen föllázadt a gonosz szellem, szívek trónját bitorolja, de mi híven kiáltunk: Jézus a mi királyunk!”
Furcsa ugyan, hogy a teher könnyű és az iga édes… Hiszen senki sem szereti a nyomasztó igát, a munka, a fájdalom, a betegség, a gondok súlya-terhe sokszor irgalmatlanul nehéz. Ezért is hagyjuk abba, – legalább ilyenkor egy kicsit – a megszokott hajtást. Szakítani szeretnénk a megszokással, meg akarjuk állítani a pörgést. A csendtől, a helyváltoztatástól, a levegőcserétől, az élményektől azt reméljük, hogy feltöltődünk, erőre kapunk, visszanyerjük életkedvünket és megszabadulunk a fásultságtól. De ez akkor lesz valóság, ha betesszük a nyakunkat Jézus igájába, és hittel szemléljük az új találkozásokat, tájakat, emberi kapcsolatokat is. Ő már átvállalta terheink nagy részét, a mieinket pedig könnyebb vele cipelni.
Jézus igáját viselni, terhét hordozni gazdagító erő. Nem válik unalmassá a vele töltött idő, édes lesz a teher, melyet ránk rak. Hiszen életünk erről szól. Folytonos fejlődés, megismerés, haladás feléje. Gyarapodás a szeretetben. Kiteljesedés mindannak eredményeként, amit ő ad, s mi hittel elfogadtunk tőle.
A szabadság nem cél, csak eszköz. A gépies ismétlések hétköznapjai­nak ajtaján – legyenek azok a nyári szabadságé is – könnyen betérhet az unalom. Ezért jó magunkra lenni az Úrral, néha egyedül, néha a többiek közösségében. Beszélgessünk sokat, de hallgassunk is nagyokat. Játsszunk, daloljunk együtt, de akár sétáljunk és csodáljuk meg Isten szép világát. Lazuljunk, távolodjunk el a gondoktól, ne nyomkodjuk folyton a telefon billentyűjét. Legyünk szabadok. Észleljük nyitottan a pillanat szépségeit. Engedjük, hogy hasson ránk a táj, a hangok, a látvány, a víz, a színek, az illatok. Kóstolgassuk a bűntelen élet tiszta ízét, hiszen az Isten áldása. Engedjük el görcseinket, ne akarjunk mindig másoknak megfelelni, hanem éljünk a kegyelem jelenlétében. Így tudunk csak fejlődni lelki-szellemi értelemben is.
Hazaérve meg nem kifacsart lélekkel, lestrapáltan, visszafejlődve, unottan érünk a szabadság végére, hanem lélekben megújulva. Megfiatalodva. Könnyedén. Tehermentesen.
(peterpater.com)

Ft. Sebestyén Péter