Az tanévnyitóknak fölöttébb megkérdőjelezhető voltáról

Hát kérem, most ne kövezzenek meg! Tanévnyitón jártam, immár sokadjára. Tanévzárón is részt vettem néhányszor, úgy is mint gyerek, úgy is mint szülő, úgy is mint pedagógus, de a fiaim első osztályos tanévnyitóján és kicsengetésén kívül egyetlen ilyen rendezvény sem hagyott mély nyomot bennem. Állnak a gyerekek, eleinte még rendezett sorokban, de a percek teltével egyre fegyelmezetlenebbül. Másfelől állnak a szülők, esőben vagy tűző napsütésben, lehetőség szerint úgy helyezkedve, hogy lássák, sőt fotózni tudják a saját kis édesüket, ezért általában a tisztes megszólalók nekik háttal beszélnek. De kit érdekel? Az elöl álló gyerekek még kitartanak egy ideig, a hátsó sorokban viszont gyorsan megbomlik a fegyelem. Vakációs élményekbe merülnek a nebulók, aki teheti, leül a táskájára, vagy kis felületű ugróiskolát játszik. A szófogadóbbak tapsolnak, mikor valaki befejezi a mondókáját, ami természetes, úgyis unták. A szülők illedelmesebbek. Rendszerint azért jönnek, mert a gyerek ragaszkodik, mert találkoznak a tanító nénivel, a tanárokkal, mert a másik szülő is megy, mert… Így, ha magukban bosszankodnak is, hogy már megint el kellett kéredzeni a munkából, próbálnak úgy tenni, mintha érdekelné a szöveg, és közben legalább váltanak néhány szót a kedves szülőtársakkal. A tanulás fölöttébb szükséges voltáról értekezni itt és most felesleges. Eleve mindenki ennek tudatában van itt. Az álldogáló tömeghez – ami egy-egy nagy létszámú iskola esetében az ezret is eléri – mindössze szó- és információfoszlányok jutnak el, az x évet töltő iskoláról, a pirszing és színes haj tilos voltáról, a késésekről, amiket nem tolerálnak, és valami a biztonságról, amit egy rendőrnek kell kötelező módon felolvasni, természetesen románul. A plébános utolsók között jut szóhoz, helyzethez illő adomával kezdi és a lehető legrövidebbre fogja mondandóját, így is eltelik mindenestül legalább egy óra. Ebbe már a Veni Sancte is belefért volna, gondolom magamban, hisz régen mindig azzal kezdték a tanévet és a Szent Lelket segítségül hívni semmiképp nem fölösleges. Mert tény, hogy kell egy kezdőpont és kell egy végpont, szükséges egyféle ünnepélyesség, hogy ez a nap mégiscsak különbözzön a többitől, de nem lehetne úgy kitalálni, hogy legalább azokat megérintse, akikről/akiknek szól?

Daczó Katalin