Szerző archívum: Hargita Népe

Kaláka

Még emlékszem arra, hogy gyermekkoromban városon is szokás volt, hogy egy-egy tömbház közössége együtt végezte el – kicsiktől a nagyokig – a különböző tavaszi vagy épp őszi munkákat. Együtt ültettek fákat, takarították a tömbház előtt levő teret, de ha nagyobb gond volt, azt is közösen oldották meg. Gondolok itt akár cserépcserékre, vagy ha csőtörés volt, akkor közösen ásták fel a ...

Bővebben »

Második helyen az ISK

Magyarországon tartózkodott az ISK Csíkszereda U18-as csapata, ahol öt nap alatt öt mérkőzést tudtak le, közte két rangadóval, amelyek közül egyet megnyertek és egyet elveszítettek. A csíki csapat jelenleg a második a bajnoki tabellán. Öt nap alatt öt mérkőzést tudott le az ISK Csíkszereda U18-as jégkorongcsapata a magyar korosztályos bajnokságban. A Györgypál Tamás által irányított fiatalok vasárnap Miskolcon kezdtek, ahol ...

Bővebben »

Tízből kettő

Tíz román közül csak ketten fogadnák el, hogy más etnikumú személy kerüljön a családjukba vagy baráti társaságukba – derül ki az Elie Wiesel holokausztkutató intézet által rendelt felmérésből. A holokauszt romániai megítélését és az etnikumközi kapcsolatokat felmérő közvélemény-kutatás készítői a Bogardus-skálát használták, amelyen az 1-es a legmagasabb fokú elfogadást (’családtag’), míg a 7-es a legkisebbet (’nem kellene Romániába jönniük’) jelenti. ...

Bővebben »

Rangadó itt is, ott is

Hazai pályán fogadja a Szászhermányi AFC labdarúgócsapatát az FK Csíkszereda a harmadik liga kilencedik játéknapján, szombaton. A másik megyei csapat, a Székelyudvarhelyi FC székelyföldi rangadót vív a Kézdivásárhelyi KSE ellen. Mindkét harmadik ligában érdekelt megyei csapat rangadó elé néz a hétvégére. A 13 ponttal a hatodik helyen álló FK Csíkszereda a 16 pontos Szászhermányi AFC-t fogadja szombaton. Mint ismert, a ...

Bővebben »

Kiosztották az idei Székelyföld-díjakat

A húsz évvel ezelőtt alapított Székelyföld kulturális folyóirat díjait adták át tegnap Csíkszeredában, a megyeháza márványtermében. Idén Péntek János nyelvész, Temesi Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas író, Mihály János történész és Gothár Tamás fiatal író részesült a rangos elismerésben. Az ünnepélyes átadás előtt, a VIII. Székelyföld Napok részeként Ádám Gyula Székelyföld képeslapokon kiállítását tekinthették meg az érdeklődők. Lövétei Lázár László, ...

Bővebben »

Kihelyezik a rókacsalikat

A héten javában zajlik a rókák veszettségmegelőzését szolgáló csalétkek kézi kihelyezése, így az utak, lakott települések, vízfolyások környékén fokozott óvatosságra kérik a hatósági állatorvosok a természetjárókat, kutyasétáltatókat. A napokban a Hargita megyei állatorvosok – a repülőgéppel szeptemberben kijuttatott mennyiségen kívül – 2 ezer csalétket helyeznek ki. A rókacsalétkek kézi kihelyezése érdekében sorra járják a hét eleje óta Hargita megyében a ...

Bővebben »

Kézbe veszik a varázsecsetet

Régi marad a jó hangulat, de újdonságokkal is előrukkol a 2017/2018-as tanévben a Varázsecset Egyesület Művészeti Tanodája. A megszokott és új helyszíneken levő műtermekben lehet festeni, rajzolni, fotózni, a művészetágakkal, -történettel kapcsolatos ismereteket bővíteni, sőt még azt is megtanítják, hogyan kell a teret elgörbíteni. A székely­udvar­helyi­ek­nek nem ismeretlen a fiatal képzőművész, Ja­kab Hu­nor által 2013-ban alapított Mű­vészeti Tanoda. A ka­dics­fal­vi ...

Bővebben »

Beszélgetés Jánosi-Rekeczki Kata nevelési tanácsadóval – Segítség nevelési kérdésekben

Verekedik a gyerek az óvodában, vagy minden reggel zokog, mert nem akar menni – ilyen problémákkal gyakran szembesülnek a szülők. Szorong, magányos a serdülő – ez sem ritka eset. Bár sokan nem tudják, vagy nem mernek segítséget kérni, érdemes tudni, hogy van, akihez fordulni: a nevelési tanácsadónak éppen ez a feladata. A gyer­gyószentmiklósi Jánosi-Re­keczki Kata 14 éve dolgozik ne­velési tanácsadóként, ...

Bővebben »

Brüsszel nem támogatja a „medveexportot”

Nem lehet az egyedek más tagállamokba szállításával csökkenteni a romániai medvepopulációt, épp ezért – az önbíráskodó orvvadászat elkerülése érdekében – nagyobb, hatékonyabb beavatkozási kvóták jóváhagyására sürgette Brüsszelben a román környezetvédelmi minisztériumot Borboly Csaba, a Régiók Bizottságának raportőre. Az EU-s környezetvédelmi irányelv 14-es és 16-os cikkelye előírja a vadon élő állatok egészséges populációjának megőrzését a beavatkozási kvóták által. Ezt a módszert ...

Bővebben »

Hónap végéig fogadják az elszámolásokat

Szűk két hét áll a mezőgazdasági gázolajár-támogatásra jogosult Hargita megyei gazdák rendelkezésére, hogy az idei harmadik negyedévi – azaz július–szeptember között vásárolt üzemanyagra vonatkozó – elszámolásaikat benyújtsák az APIA csíkszeredai központjához. A közelgő határidő október 31. – emlékezteti a gazdákat a kifizetési ügynökség. Október 31-éig igényelhetik a gazdák a harmadik negyedévre járó gázolajár-támogatást – tájékoztat a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós ...

Bővebben »