Szerző archívum: Hargita Népe

Haladék a magyar nyelvű oktatásnak

Magyarország ígéretet kapott, hogy addig nem vezetnek be semmilyen változtatást Ukrajnában a magyar kisebbség oktatásában, amíg nem születik meg az Európa Tanács Velencei Bizottságának állásfoglalása – közölte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszterrel és Pavlo Klimkin külügyminiszterrel csütörtökön Kijevben folytatott tárgyalásai után. Balog Zoltán a közösen tartott sajtóértekezleten konstruktívnak nevezte kijevi tárgyalása légkörét. Hangsúlyozta: a ...

Bővebben »

Peru, a szivárványos csoda 41. – Koloniális stílus

A limai szegénynegyed, illetve az azon túl húzódó senki földjén való letelepedés lehetősége bármilyen nyomorúságosnak tűnik nekünk, turistáknak, illetve általában a fehéreknek – emlékezzünk, hogy ez Dél-Amerikában státust is jelöl! – mégis, azoknak, akik oda kerülnek az ország elhagyatott és elmaradott, elképesztően elmaradott vidékeiről, azoknak bizony jelentős életszínvonal-emelkedést jelent. Mert a város – különösen a nagyváros – vásárlóerővel bír, illetve ...

Bővebben »

Otthon tartott egy pontot az SZKC

Nem sikerült legyőznie a Kon­stancai HC-t a Székely­ud­var­helyi KC-nak a férfi kézilabda-baj­nokság nyolcadik játéknapján. Az udvarhelyi alakulat, akár­csak a felkészülési időszakban, ezúttal is döntetlent ját­szott az egyik fő riválissal. Csütörtök délután telt ház előtt jobban kapta el a rajtot a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda-bajnokság nyolcadik fordulójában a Konstancai HC-vel szemben. A vendégek már az első percekben időkérésre szorultak, amikor ...

Bővebben »

Tárlat a sokszínűség jegyében

Tizenkét festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás szerda este a magyar festészet napja alkalmából Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai kiállítótermében. A kiállításmegnyitóra sokan voltak kíváncsiak, hiszen a különböző látásmódokat tükröző képek egyedi történetet hordoznak. A tárlaton Balla Tibor, Gergely Miklós Csaba, Kovács Imre, Márton Árpád, Sólyom Zsuzsa, Szabó Árpád, Szabó János, Tompa Bors Eszter, Váncsa Mónika, Vorzsák Gyula, Xantus Géza ...

Bővebben »

Vasárnap is dolgoznak

Gőzerővel dolgoznak a járdaépítéssel Zetelakán. A bákói kivitelező jócskán megcsúszott a határidőkkel, a munka minőségével sem elégedettek a helyiek, de a megrendelő, a megyei tanács sem. Egyelőre nem bontották fel a szerződést, de a cégnek szoros ütemtervet szabtak meg, ennek betartását folyamatosan ellenőrzik. A hónap végére kell elkészülnie a járdának. A napokban adta hírül a megyei tanács, hogy folytatja a ...

Bővebben »

A nyuszika, a sapka és a székely ember

Többször elgondolkodtam már azon, hogy mi székelyek miért állunk ennyire negatívan a különböző helyzetekhez, és miért vagyunk pesszimisták akkor is, amikor a lehető legjobb dolgok történnek? Baráti társaságban gyakran felröppen a téma, a beszélgetések java része azonban eredménytelenül zárul, és nagyon furán hat, amikor azért válunk negatívvá, mert nem tudjuk, hogy miért vagyunk azok. Személy szerint nekem mindig a vicc ...

Bővebben »

Hétvégi sportműsor

A hétvégén folytatódik a magyar, a román és a megyei labdarúgó-bajnokság, ám Románia-kupa-meccsek is lesznek. Ifjúsági és gyerekhokimeccseket is rendeznek, a kosárlabdázók pedig idegenben játszanak. Labdarúgás Az 1. Liga 15. forduló műsora: ma: Medgyesi Gaz Metan – CSM Poli Iaşi (18), Concordia Chiajna – CS U Craiova (20.45); holnap: Bukaresti Juventus – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK (18), Konstancai Viitorul – Kolozsvári ...

Bővebben »

Társadalmi szolidaritási hozzájárulás

A szakszervezeti érdekképviseletek, valamint szociálpolitikai szakértők már hetekkel ezelőtt arra figyelmeztették a kormányt, hogy uniós irányelvek értelmében a munkáltatóknak is részt kell vállalniuk a szociális ellátórendszerek, illetve költségvetések finanszírozásában. Ez azt is jelenti, hogy a különböző, a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulásokat teljes egészében nemigen lehet átruházni a munkavállalóra. Úgy tűnik, hogy a kormány is rádöbbent erre… Szerdán este az ...

Bővebben »

Október 23. hatvanegyedik évfordulóján – Megemlékezés

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjának délelőttjén Csíkszeredában a Kalász negyedi ’56-os kopjafánál és a Gloria Victis-emlékműnél, délután pedig a Csíki Moziban idézik fel a hatvanegy évvel ezelőtti történéseket és hajtanak fejet a forradalom áldozatainak emléke előtt. Idén az előző évek gyakorlatától eltérően a köztéri megemlékezések a délelőtti órákra koncentrálódnak Csíkszeredában. Hétfőn, október 23-án 11.00 órától a Kalász negyedi ...

Bővebben »

Közeleg a PSZINKRON

Ötödik alkalommal hív beszélgetéssel egybekötött elmélkedésre, izgalmas előadásokra az emberi viselkedés, nevelés témakörökben a Sylvester Dénes Egyesület Székelyudvarhelyen. A magyar tudomány napja köré szerveződő eseménysor célja a pszichológia és a határtudományok kutatási eredményeinek ismertetése és népszerűsítése. Az érdeklődés rendszerint nagy: a Művelődési Házban zajló előadások többnyire telt házzal zajlanak. Három előadás, három izgalmas téma, három jeles szakember és dr. Dósa ...

Bővebben »