Autentikus és változatos

A csíkszeredai Megyeháza Galéria adott otthont a Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Szakának hallgatói és oktatói közös tárlata megnyitójának, a közönség plakátokat, fotókat és tárgyakat láthat. A rendhagyó tárlat, amely Marcel Duchamp francia festő munkássága előtt tiszteleg, először látható Erdélyben.

Váradi diákok és tanáraik kiállítása. Hommage à Duchamp Fotók: Fülöp József

Péntek délután nyitotta meg kapuit a Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Szakának kiállítása, amely a Forrás 100. Duchamp itt járt címet viseli. A rendhagyó tárlat autentikus és formabontó összeállítás egyben.
Szőcs-Mátyás István, a megyei tanács menedzsment vezérigazgatója elmondta, előszeretettel adnak teret a fiatal művészek önmegvalósításának.


– A Megyeháza Galériát ezért hozta létre Hargita Megye Tanácsa – hangsúlyozta a vezérigazgató.
A tárlaton tárgyak, plakátok és fotók láthatók. Az érdeklődők elgondolkodva, mosolyogva néztek körbe a galériában, ahol még egy vödör víz jelenléte is indokolt, hiszen a kubista, szürrealista és a dadaista stílus megköveteli a formabontó ötleteket. Kovács Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója közölte, hogy az egyetlen téma köré épülő, változatos kiállítás először szerepel Erdélyben, és reméli, a csíkszeredai kultúrakedvelő közönség örömmel látogatja majd.

Keresztes Bea