Áron püspök utolsó útja

1980. szeptember 29. és október 4. között lapelődünkben, a Hargitában egyetlen sor sem jelent meg a székelység egyik legnagyobb alakjának haláláról. A hatóságok sajtóembargót rendeltek el, és azt is próbálták megakadályozni, hogy tömegek kísérjék utolsó útjára Áron püspököt – részben sikerrel, ugyanis annak ellenére, hogy az utóbbi években megjelent írások előszeretettel többszörösre duzzasztják a résztvevők számát, Márton Áron temetési szertartásán 1980-ban mintegy 1000-2000 hívő vehetett részt. Ma, kőkoporsójának ünnepélyes leleplezésén a gyulafehérvári székesegyházba több ezer zarándokot várnak.

A szarkofágot Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész készítette Fotó: Sándor Erzsébet

A szarkofágot Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész készítette Fotó: Sándor Erzsébet

Amikor a székesegyház búcsúünnepére elsőt harangoztak, 1980. szeptember 29-én kilehelte lelkét Márton Áron, Erdély püspöke. 1971-ben keltezett, írógéppel írt végrendeletében temetésére vonatkozóan is hagyatkozott: „Ha a halál az egyházmegye területén vagy az ország határain kívül ér utol, ott temessenek el, ahol meghalok; ha egyházmegyémen kívül, de az ország más részében, hozzanak haza egyházmegyém legközelebbi plébániájának a temetőjébe. Festetlen fenyőfa koporsót kérek, ha lehet, fedelén fenyőfagallyból font kereszttel. Temetésemnél búcsúztató beszéd ne legyen.”

A koporsó
Az akkori megyéspüspök, Jakab Antal Áron püspök halálakor éppen Rómában tartózkodott, és az egyházmegye átmeneti kormányzását Huber József teológiai tanár látta el. „1980. szeptember 30. Nagy püspökünk halálhíre röpköd a telefondrótokon és az éter hullámain – jegyezte fel ezekről a napokról Orbán László kanonok, gyergyóremetei plébános. – Gyulafehérvárról hívnak – Istenben boldogult Huber József helynök úr közli Áron püspök úr végakaratát a koporsójára vonatkozóan: gyalulatlan fenyőfadeszka. Több asztalossal beszéltem. Furcsának tartották, és én magam is. A végén nem vállalták, sürgős munka volt, s így nem találtak hirtelen olyan vállalkozót. Egyik asztalos, aki cserefa koporsókat készített, elvállalta, hogy időre megcsinálja cseredeszkából. Megkérdeztem telefonon Huber helynök urat, és ő beleegyezett – legyen úgy, csak október 1-jére ott legyen a koporsó. El is készült.
Vékony cserefadeszka minden díszítés nélkül – a tetején egy tiszafából készült (olvashatatlan szavak) görbe szárú kereszt volt. A koporsót id. Máthé Ferenc IMZ-vel szállította Gyulafehérvárra. „A temetésen láttuk, hogy a koporsó tetejére fenyőágból összeállított keresztet tettek és havasi gyopárral sűrűn megtűzdelték a szentdomokosiak Gál Jenőné vezetésével. Elhatároztam, hogy megírom az érsek úrnak, hogy a boldoggá avatás alkalmával ne tévessze meg a vizsgáló megbízottakat a cserefakoporsó, és nagy püspökünk bocsássa meg nekünk, hogy nem tettük fenyőkoporsóba. Szent Brúnó legyen közbenjárónk!”

A nyugalomra helyezés
A hivatalos szervek nemcsak a sajtóhíreket akasztották meg, hanem a hívek Gyulafehérvárra utazását is próbálták megakadályozni. A szülőfaluból például sokan akartak előre megrendelt autóbusszal Gyulafehérvárra menni, de csak amikor az utolsó vonat is elment, akkor közölték a szervező plébánossal, hogy nincs busz, mert „spórolni kell az olajjal” – jegyezte fel P. Szőke János.
Tánczos Vilmos néprajzkutató másodévet kezdő kolozsvári magyar szakos hallgatóként egyik évfolyamtársával, a nagyváradi illetőségű Hajdú Istvánnal vonattal utazott Gyulafehérvárra a temetésre.
– Tudtuk, hogy történelmi jelentőségű, „ellenzéki” eseményről van szó, és részesei akartunk ennek lenni – idézte fel kérésünkre Tánczos Vilmos. – Tudtuk, hogy Lékai László magyarországi bíboros fogja temetni, ami ugyancsak nagy dolog volt akkoriban. Számított az is, hogy engem 1971-ben Csíkszentkirályon Áron püspök bérmált, és természetesen nagyon tiszteltem. Az volt a benyomásom, hogy az esemény jelentőségéhez képest viszonylag kevesen vannak a temetésen. A székesegyház tele volt ugyan, de megítélésem szerint nem lehetett több 1000-1500 embernél. Azóta ezt a számot erősen felnagyították, a temetésnek nem volt semmilyen „tüntetés” jellege, egyszerűen zajlott. Néhányan felcsíki népviseletben vettek részt a szertartáson, de ők kevesen voltak. Lékai a gyászbeszédében diplomatikusan nem mondott semmi rendszerellenes vagy „áthallásos” dolgot. Ha mondott volna, emlékeznék rá, mert mi voltaképp épp az esemény „ellenzéki” mivolta miatt mentünk oda, meg is tárgyaltunk utána mindent. A szertartás végén gyászmenetben kihozták a koporsót a templomból, és levitték a kriptába, amelynek ajtaja a templomon kívül volt. Innen van egy határozott emlékem: amikor becsukták a fekete színű vas kriptaajtót, és a tömeg már oszladozni kezdett, egy idősebb, népviseletbe öltözött csíkszentdomokosi asszony odalépett a kriptaajtóhoz, a kebeléből határozott, gyors mozdulattal elővett egy arasznyi széles, kb. egy méter hosszú piros-fehér-zöld szalagot, és a lehető legtermészetesebb módon szép csokrosan rákötötte a kriptaajtó vaskilincsére. Ez nagyon nagy dolog volt, mert a temetés minden részletét figyelték, és mindenki tudta, hogy utána esetleg következményekkel is lehet majd számolni. Jól emlékszem, hogy amikor mindennek vége lett, a szalagot szépen lebegtette az enyhe őszi szél. A szalag azonban egy órán belül eltűnt – ezt ellenőriztem. A temetést követően ugyanis minket, a két kolozsvári diákot az egyik papnövendék, volt csíkszeredai osztálytársam, a csíkpálfalvi Pál-Lukács Vince – akit a szülei a temetés alkalmából meglátogattak, és csomagot is hoztak neki – meghívott a kollégiumi bentlakásba hideg ebédre. Az ebéd és beszélgetés végén, ami szűk egy óráig tarthatott, visszamentünk a kriptához, de a nemzeti színű szalag már nem volt ott.

Ahogyan a megfigyelők látták
A temetési szertartáson részt vevők számát a szekuritáté is csak mintegy 2000 főre tette, ez derül ki Dumitrescu Dumitru ezredes, a Fehér megyei szekuritáté parancsnokának jelentéséből. A Belügyminisztérium Állambiztonsági Főigazgatóságának küldött beszámoló Márton Áron megfigyelési dossziéjában maradt fenn és Denisa Bodeanu, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács levéltárosa, Márton Áron szekuritáté-dossziéjának kutatója bocsátotta rendelkezésünkre.
A jelentés szerint a püspökség címére külföldi egyházi személyektől 15 részvéttávirat érkezett, 45 pedig az egyházmegyéhez tartozó parókiákról, egyházi központoktól, magánszemélyektől, illetve az elhunyt közeli ismerőseitől. „A táviratok tartalma megfelelt az eseménynek, a Takács Lajos kolozsvári egyetemi tanár által küldött távirat kivételével, amely ellenséges tartalmú volt” – jegyezte meg a parancsnok, aki 25 közismert római katolikus egyházi vezetőből néhányat név szerint is megemlített: Lékai László bíboros és Cserháti József püspök Magyarországról, Zvekanovics Mátyás püspök Jugoszláviából, Wilhelm Raitzer Ausztriából és Szőke János az NSZK-ból. A bukaresti magyar nagykövetséget Günter Péter tanácsos és Demény András kulturális attasé képviselte. Jelen voltak többen „az elhunyt politikai gondolkodásának hívei közül, éspedig Takács Lajos nyugalmazott egyetemi tanár, Ferenc Eduárd, a iași-i katolikus intézet rektora, Kacsó Sándor kolozsvári nyugdíjas, Puni Emil jezsuita szerzetes, valamint a volt görögkatolikus egyes kiszolgálói, mint Todea Alexandru Régenből, és Leluțiu Aurel Balázsfalváról” – olvasható a jelentésben, amely arra is kitér, hogy a szertartást követően mintegy száz meghívott a Cetate vendéglőben ebédelt. „Sem a temetési szertartás, sem az ebéd alatt nem történt olyan esemény, amely az állambiztonságot érdekelte volna (care să prezinte interes securității statului)” – vélte a Fehér megyei parancsnok.

Az exhumálástól a kőkoporsóig
2016. szeptember 1-jén kiemelték Áron püspök földi maradványait a koporsóval együtt a kripta befalazott fülkéjéből.
– A cserefa koporsó kissé megmattult, megbarnult, de a girland, a zöld ágból font koszorú is a tetején ott volt, nem volt széthullva, amikor kiemeltük – magyarázta Potyó Ferenc általános érseki helynök. – A test teljesen egyben volt. Nagyon jól emlékeztem rá, ugyanis a temetéskor néhány hetes segédlelkészként a ravatal mellett felvételeket is készítettem a püspök úrról. Előttem volt az infula, a miseruha, az összekulcsolt keze, az arca, a körvonala, s most minden ugyanúgy volt, csak koromfekete. Még a szemöldöke is látszott. Az infula és a kazula valószínűleg krémszínű lehetett, most kissé meg volt oxidálódva, olyan zöldes színű lett, egyébként az alba, a piros gombos reverenda, a cipő teljesen épen volt. A jobb keze egyik újpercéből és talán a térdből ezúttal vettek ereklyét, mert ha majd megérik a boldoggá avatásra, akkor erre szükség lesz.
Az általános érseki helynök hangsúlyozta, hogy Áron püspök testét halála után bebalzsamozták, és kivették a gyomrát, úgy tették a koporsóba, tehát a test épen maradásának természetes magyarázata van, amellett, hogy a konzerváláshoz a kriptai körülmények is hozzájárulhattak. A koporsóban található a feje alatt a Márton Gergely által a szülőfaluból hozott föld is. A cserefakoporsót beletették egy rézkoporsóba, majd szeptember 27-én különösebb pompa nélkül kihozták a kriptából és elhelyezték a szarkofágban.
– Nagyon sokan zarándokoltak a nyughelyéhez – indokolta a földi maradványok áthelyezését Potyó Ferenc. – A kriptát kívülről, a piactérről lehet megközelíteni, nagyon nehéz a meredek lépcsőkön lemenni, s ez a zarándokoknak is problémás volt. A székesegyházba történő felhozatalt tulajdonképpen Bálint Lajos érsek úr kezdeményezte, ugyanis ezt engedélyezik a szentszéki rendelkezések már a boldoggá avatás előtt. Úgy tudom, Bálint érsek úr a végrendeletében a Skoda autóját arra a célra hagyta, hogy az árából készítsenek szarkofágot Áron püspök hamvainak. Sok hasonló áthelyezés történt, sőt például a boldoggá avatott Alojzije Viktor Stepinac bíboros maradványait üvegkoporsóban a templom közepén helyezték el.
Márton Áron kőkoporsóját Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész készítette. A földi maradványokat tartalmazó szarkofágot a búcsús szentmise után leplezik le.
– Úgy véljük, hogy ez az áthelyezés is hozzájárul ahhoz, hogy Áron püspök a figyelem középpontjába kerül, és a tisztelet ezáltal is jobban terjed – fejtette ki az általános érseki helynök. – ezért is hirdettünk ezekre a napokra imakilencedet, külön imaszöveggel, az egész főegyházmegyében, és ezért a célért tartunk zarándoklatot ma, az évfordulón, amikor leleplezés és halotti gyászszertartás lesz.
Potyó Ferenc kiemelte, hogy amíg a kanonizálás nem történik meg, nem beszélhetünk ereklyéről, sőt egy szentszéki rendelkezés szerint, ha egy folyamatban lévő kanonizáció esetében az illető személyt már idejekorán boldognak vagy szentnek kijáró tiszteletben részesítenek, akkor előfordulhat, hogy a szentszék leállítja a folyamatot. De a folyamat felgyorsításáért, az Áron püspök közbenjárásával történő, bizonyítható csodáért, a püspök mielőbbi boldoggá avatásáért hívek tízezrei imádkoznak.

Daczó Katalin