Anyák napi beszélgetés Lukács Imolával a Fészek – Gyergyói Édesanyák Egyesületének elnökével – Közösség gyerekekért, anyákért

Édesanyákat, kisebb-nagyobb gyerekeiket, valamint apákat, nagyszülőket is megszólít programjaival a Fészek – Gyergyói Édesanyák Egyesülete. A szervezetet lelkes anyukák hozták létre hiánypótló céllal. Programokban gazdag éveket tudhatnak maguk mögött, szerveznek, tájékoztatnak, támogatnak, képviselnek, mindezt a gyergyószentmiklósi és környékbeli gyermekek és családok érdekében. Az eddigi tevékenységekről, valamint a jövőbeni tervekről Lukács Imolával, az egyesület elnökével beszélgettünk.

– Valamivel több mint két éve jegyezték be a Fészek – Gyergyói Édesanyák Egyesületét. Milyen igény szülte az ötletet, hogy közösségbe szerveződjenek az anyukák?

– Az ötlet a Gyergyói Édesanyák facebook-csoportban fogalmazódott meg, itt éreztük páran annak az igényét, hogy átlépjünk a virtuális kapcsolattartáson, személyesen is megismerkedjünk és létrehozzunk egy hiánypótló szervezetet azzal a céllal, hogy támogassuk, informáljuk, képviseljük a gyergyói és környékbeli gyermekeket, kismamákat és édesanyákat, igényeikre épülő programokat és szolgáltatásokat nyújtsunk számukra. Egy olyan közegről álmodtunk, ahol az anyák, gyerekek, családok jól érzik magukat, amely mindig elérhető számukra és segítséget nyújt, ha arra van szükség, egy olyan helyről, ahol hasonló cipőkben járó nők programokat, információkat, lehetőségeket kapnak, ahol megoszthatják egymással problémáikat, gondjaikat, de örömeiket, sikerélményeiket is. 2013 októberében volt az első személyes találkozás az alapító tagokkal, következett 1 év ismerkedés, csiszolódás, kialakultak azok az erkölcsi normák, az a belső morál és íratlan működési szabályzat, amely egyesületünk tevékenységének a későbbiekben alapja lett. 2014 decemberétől rendelkezünk jogi státusszal és mint Fészek – Gyergyói Édesanyák Egyesülete működünk jelenleg 22 taggal. Külön öröm számomra, hogy ebből 3 anyuka az utóbbi fél évben csatlakozott hozzánk, és nagy büszkeség az is, hogy a tavaly megalakult a ditrói Kis Fészek, 5 lelkes édesanyával.

– Az elmúlt időszakban sokféle programot szervezett az egyesület. Mi minden köthető a Fészek nevéhez?

– Vannak állandó programjaink, mint például a Fészek Hordozó Klub által havonta egyszer megszervezett hordozós találkozás, ahol tanácsokat, bátorítást kapnak a kisbabás anyukák a hordozáshoz, ezenkívül hordozó eszközöket próbálhatnak, bérelhetnek. Ünnepek környékén hagyományőrző programokat szervezünk, társszervezőként a város nagyobb rendezvényeibe is bekapcsolódunk, valamint igyekszünk felzárkózni a hasonló tevékenységet folytató egyesületekhez, ezért mi is csatlakoztunk a Nemzetközi Születés Hete, a Babahordozás Hete, illetve a Koraszülöttek Világnapja rendezvénysorozatokhoz. Az időszakos programjaink közül kiemelném a nagy népszerűségnek örvendő Baba és gyerek börzéket, ahol az édesanyáknak lehetőségük van a gyerekeik által kinőtt, megunt ruhákat, játékokat, baba-mama kellékeket értékesíteni, vásárolni, ugyanakkor ezeknek a börzéknek közösségépítő jellegük is van. Szervezünk ismeretterjesztő, tájékoztató előadásokat is: a közelmúltban például volt meghívottunk, aki a szoptatásról beszélt, a sport élményéről jégkorongedző tartott előadást, de interaktív természetismereti beszélgetésre is hívtuk az érdeklődőket, hegyimentők voltak a vendégeink. A Fészek a jótékonyságra is figyelmet fordít, tavaly csatlakoztunk az önkormányzat élelmiszergyűjtő programjához, emellett a hozzánk eljuttatott ruhaneműket, játékokat, kisebb-nagyobb háztartási kellékeket rendszeresen eljuttatjuk a rászoruló gyerekes családokhoz vagy az anyaotthon lakóinak. A legutóbbi bababörzén pedig egy beteg kislány felépüléséhez szükséges összeg előteremtésében is szerepet vállaltunk

– A gyergyói emberekről gyakran mondják, hogy zárkózottak, nehéz megszólítani az édesanyákat, szülőket?

– Sajnos olyan világot élünk, hogy mindenkit el tudsz érni egy perc alatt, de nem tudod megszólítani őket. Ez az itt élő édesanyákra is jellemző. Alapjában véve pozitív a visszajelzés, kezdenek egyre jobban megismerni bennünket, egyre többen hallottak a Fészekről, vannak olyan rendezvényeink, ahol túljelentkezés, tolongás van, másokat meg a teljes érdektelenség, közömbösség jellemez. Sokan úgy gondolják, hogy csak a várandós, kisbabás, kisgyerekes szülők közösségét célozzuk meg, ennek ellenére igyekszünk olyan programokat, előadásokat is szervezni, ahol a nagyobb gyerekes, tapasztaltabb anyukák is érdekeltek lehetnek.

– Most éppen mire készül az egyesület és milyen terveket szövöget a jövőre nézve?

– A Művelődési Központ felkérésének eleget téve teljes gőzzel készülünk az idei Gyereknap-Csodanap-ra, ezenkívül szervezzük a nyári bababörzét is. Júliusban pedig vendégül látjuk a Kiskunmajsai Nagycsaládosok Egyesületét, akikkel a tavaly kötöttünk egy együttműködési megállapodást. Eddig 6 család jelezte, hogy ellátogat hozzánk, velük közösen fogunk 4-5 napot eltölteni, ismerkedni, barátkozni, megismertetni velük környékünk természeti csodáit. Távlati tervünk, egyben legnagyobb álmunk az, hogy legyen végre egy saját székhelyünk, egy igazi „fészkünk”, amit kedvünk szerint berendezhetünk, ahol rendszeresen tudnánk találkozni, ahol minőségi időt tudnánk tölteni a fiókákkal közösen és ahol le tudnánk bonyolítani a kisebb rendezvényeinket meg előadásainkat.

– Mit üzenne a gyergyói édesanyáknak?

– Szeretném bátorítani az édesanyákat, hogy csatlakozzanak a Fészekhez, ismerjenek meg bennünket, ismerjék meg ezt a közösséget, ahol jól érezhetik magukat, ahol lehetőségük van tanulni, fejlődni, információkhoz jutni, problémáikra megoldásokat találni, barátokat szerezni és ahol minőségi szórakozási lehetőséget nyújthatnak gyermekeiknek. A Fészek önkéntes alapon működő nonprofit szervezet, egyesületünk önfenntartó, tagsági díjakból, adományokból fedezzük a rendezvények szervezési költségeit. Szívesen fogadjuk, ha valaki személyi jövedelemadója 2%-át a Fészek javára fordítja.

Nagy Levente