Angol lecke 4. – Angolkórok

Igazából csak Newcastle-ben nyílt ki a szemünk. Itt vettük észre, hogy egyes rendellenességek nem is rendellenességek, hanem az angol szokáskultúra részei. Itt döbbentünk rá, hogy tulajdonképpen mennyire más ez az ország ahhoz képest, ami számunkra Európát jelenti. És megértettem, hogy mi az a látványos különbség, ami a szigetországit a kontinenslakótól megkülönbözteti.

11336902_857904700963197_3440042277743276934_oegybe_SZ

A sziget nemcsak védelmet jelentett a századok során a mai Nagy-Britannia országainak, hanem egyfajta sajátos társadalmi és technológiai fejlődést is. Szokásaiban, mentalitásában, sőt a legegyszerűbb használati eszközök alkalmazásában is másak az angolok, mint mondjuk a németek, franciák, skandinávok, vagy akár mi, közép-európaiak. A britek természetesen európainak tartják magukat, de a „kontinens” (the Continent) kifejezést a „szárazföldi” Európára értve használják, az ő szóhasználatukban britek és kontinentális emberek alkotják Európát. Szubjektív hozzáállással azt mondhatom, hogy az észrevétel kölcsönös: Anglia mintha már nem is Európa lenne. Már több mint egy éve ott éltünk, de még mindig meg-meglepődtünk, amikor egy újabb, mindenféle logikát nélkülöző – vagy csak éppen sajátos logikát követő – eszközzel találkoztunk.

Kis angol lakáskalauz
A kerítés derékig ér, könnyedén átugorható, de végül is ki akarná átugrani? Hagyjuk, jó az úgy, ahogy van. A kapu legalább ennyire funkcionális, ha helyből esetleg nem is, de nekifutásból az is átugorható. De hát azt sem akarja senki átugrani. Menjünk át az udvaron, ami az átlagpolgárok által lakott szerény házsorok esetében egy néhány négyzetméteres betontábla, majd lépjünk be a házba! Eddig egyébként a postásnak is el kell jönnie, mert postaláda nincs, csak a postanyílás az ajtón. Gazdagéknál, ahol nagy az udvar, szegény postás ezért külön gyalogol egy adagot, de legyen az ő baja!
Belépéskor nem kell óvatoskodni, az ajtó nem maradhat a kezünkben. A felfüggesztése ugyanis nem olyan egyszerű, „kispolgári”, mint nálunkfelé: nem emelhetjük ki a sarkából, hiszen az ajtókeret és az ajtó fémkapcsait egymásba illesztve találjuk, középen fémrúddal, amelyet csak hexagon-csavarhúzó segítségével emelhetünk ki. Így ha nyikorog az ajtó, megtörténhet, hogy nem is tudod seperc alatt megolajozni… Persze, nem bonyolult az ajtó leszerelése, csak éppen fölöslegesen bonyolított.
Az előszobában feltűnik, hogy a konnektornak három bemenete van. Sebaj, nem lep meg, tudnivaló, hogy Angliában (is) háromlyukú a konnektor, megvan már az átalakító hozzá. Mondjuk, az furcsa, hogy nem elég bedugni a dugaszt, a konnektort magát is be kell kapcsolni az áramadás kedvéért. Beljebb merészkedünk, a konyhába. Ott a bojler! Két egyformát nehezen találni, ahány ház, annyi bojler, annyi használati útmutató. A konyhamérleg fontban, unciában mér. Szerencsére van okostelefon, gyorsan letöltök egy alkalmazást, ami átalakít grammba, kilóba. (Szükségem lesz egyébként máskor is az alkalmazásra, hiszen Londonban is a sofőr megmondta, hogy a metrómegálló 100 yardnyira van, és én nem tudtam, hogy akkor üljek taxiba, vagy elég, ha átmegyek az úton.) A kagyló valamiért érdekes, a meglepetéstől hirtelen rá sem jövök, miért. De a hűtőszekrény, a mosógép látszólag ugyanolyan, mint otthon. Megkönnyebbülök, de hogy tovább könnyítsek magamon, bemegyek a fürdőszobába. Hol a villanykapcsoló? Hát, az nincs. Vagyis van, csak nem úgy! Az angol fürdőszobában, kérem szépen, nemhogy konnektor nem lehet, de még villanykapcsoló sem! Igaz, nálunk sem bevett szokás, hogy benn legyen a villanykapcsoló, de az angol fürdőszoba esetében kint, az ajtó mellett sem találni meg. Ott, bent lóg egy zsinór, azt kell megrántani ahhoz, hogy fény legyen. Újabb rántással lekapcsolom a villanyt. Víz és elektronika egy helyen nem férhet meg, az halálos lehet! És a mindenre allergiás angolok részéről abszolút érthető az aggodalom. Feltűnik, hogy a zuhanyzónak nincs csapja, csakis a zuhanyrózsán jöhet a víz. De hol állítom be a víz hőmérsékletét? Ja, igen. Ott van az a valami a falra szerelve, rajta két gomb. Egyikkel a nyomást tekerem, másikkal a hőmérsékletet. Kezet mosnék. Ekkor döbbenek rá, hogy a konyhában is mi volt olyan furcsa: a meleg és a hideg víz két külön csapon folyik, és a csapok a kagyló két oldalán vannak. Magyarán: egyiken forró víz jön, a másikon jéghideg, és a kettőt csak a kagylóban tudod keverni. Viszlát, langyos víz! Majd lejjebb tekerem a bojlert. De akkor forró vizem nem lesz…
Kinézek az ablakon, a napfény hátha jobb kedvre derít. Ekkor veszem észre, hogy az ablakot csak „bukkanóra” lehet nyitni, ami egyben azt is jelenti, hogy az ablak külső oldalát lehetetlen megmosni. Nem mintha annyira szeretnék ablakot mosni, hogy hiányozna, csak kicsit röhejes, hogy emiatt Angliában az ipari alpinistáéhoz hasonló külön foglalkozás az ablakmosás.

Úton, útfélen
Juci ángyó is tudja, hogy Angliában az autók az út bal oldalán haladnak, ennek megfelelően a kormány a műszerfal jobb oldalán van. Az angol sofőr helye így az európai anyósülés. Az viszont meglepheti Juci ángyót – ahogy engem is meglepett –, hogy a sebességváltó nem „tükörfordítása” a mienknek: így aztán az 1-es fokozathoz eltoljuk magunktól a sebességváltót, 5-öshöz, 6-oshoz magunk mellé húzzuk.
De nem ez az egyetlen oka annak, hogy Angliában nem mertem volán mögé ülni. Ott – magától értetődően – a körforgalomba jobbról adok elsőbbséget és balra hajtok be, és ami a legmeghökkentőbb: készüljek arra, hogy benn, a körforgalomban pirosat kapok! Az még hagyján, hogy bemenet piros fogad, de olykor kihajtani sem lehet, benn ragadsz a körforgalomban! Juci ángyó, el sem hiszi nekem, ugye? Pedig tényleg!
S ha már jelzőlámpa: egy-egy útkereszteződésnél eltelik 15 másodperc, amikor minden lámpa piros. Az autósoké és a gyalogosoké is. Maguk az angolok is átsettenkednek ilyenkor az úttesten. Azt nem tudom, hogy ezt a magunkfajta keletiektől tanulták-e vagy maguktól rájöttek, hogy ez a várakozás értelmetlen…
Ehhez hasonló, ámulatba ejtő apróságokból könyvet lehetne írni. Majd talán máskor. Mindenesetre, ha Angliába látogat, készüljön fel a meglepetésekre. Az angol az a nép, amelynek a műanyag kukára rá kell írni, hogy parazsat kéretik nem belerakni, sőt az angoloknak azt is fel kell tüntetni a műanyag palack dugóján, hogy merre kell csavarni. És hogy kézzel! Ez is fontos. Ha a somlyói búcsún valaki a lábával próbálja balra csavarva kinyitni az üdítőt, tessék neki angolul köszönni és figyelmeztetni, hogy jobbra, kézzel!

Kovács Hont Imre