Adományokat gyűjtenek a szülők

Megszűnés veszélye fenyegeti a fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok napközijét Gyergyó­szent­miklóson. Az intézmény jelenleg nem rendelkezik érvé­nyes működési engedéllyel, emiatt nem kaphat támogatást sem a gyergyószentmiklósi, sem pedig a környékbeli önkormányzatoktól. Az alkalmazottak többsége már távozott, akik még dolgoznak, azok hónapok óta nem kaptak fizetést és az állami költségvetés felé is felgyűlt az adósság.

Nincs működési engedélye a fogyatékkal élők napközijének. Napsugárból árnyékba

A nyolcfős személyzetből hár­man maradtunk, vállal­tuk, hogy fizetés nélkül dolgozunk, április óta nem kaptunk pénzt, az államnak sem tudtunk fizetni, 18 ezer lejes adósságért néhány nap múlva lefoglalják az egyesület kisbuszát, a bér után fizetendő adók és illetékek után az adósság tovább nő. Közöltük a szülőkkel, hogy ilyen körülmények között nem vállalhatjuk tovább a munkát – mondta el Csata Kinga, a Napsugár az Esőben Egyesület vezetője.
A napközibe járó ötven, fogyatékkal élő gyermeknek és fiatalnak más lehetősége nem lesz, ha az intézmény megszűnik, ezért a szülők úgy döntöttek, gyűjtést szerveznek, a jó szándékú emberek segítségét kérik, azért, hogy a kisbusz megmaradjon és az alkalmazottak pénzt kapjanak (erre a számlaszámra várják az adományokat: RO52 RZBR 0000 0600 1136 8051). Azt remélik, így ideiglenesen megoldható, hogy ne kerüljön lakat a napközire. Az intézményvezető részletezte, problémáik a tűzoltósági engedély kiváltása kapcsán adódtak: tavaly év végén, amikor a működési engedély kiváltását intézni kezdték, kiderült, a szigorított tűzvédelmi előírásoknak az önkormányzat tulajdonában levő épület nem felel meg, aztán a papírok intézésével csak telt az idő. Közben az engedély hiányában az önkormányzatok – az előző évektől eltérően – most nem fizethették a gyereklétszám szerinti fejkvótát, így az intézmény működése ellehetetlenedett.
– A szociális szolgáltatásokat év elején elfogadott költségvetés alapján tudjuk támogatni, azokat az intézményeket, amelyek szabályos működési engedéllyel rendelkeznek. Az önkormányzat próbál segíteni a Napsugár az Esőben Egyesületnek, attól a perctől, ahogy beavattak minket a problémába – mondta Molnár Judith városmenedzser.
Kifejtette, az önkormányzat kérte a környezetvédelmi engedélyt, valamint megtették a szükséges lépéseket a tűzvédelmi engedély ügyében is. Azonban még ezután derül ki, milyen beavatkozásokra van szükség, hogy az épület megfeleljen az előírásoknak, s amint azokat elvégezték, akkor kaphatja meg az intézmény a tűzoltósági engedélyt és a működési engedélyt.
– Mindez időt és pénzt igényel, nem tőlünk függő folyamat, kérjük a szülőket, legyenek türelemmel – fogalmazott Molnár Judith.
Egyelőre bizonytalan a helyzet, minden érintett a megoldásban reménykedik.
– Három emberrel nagyon nehéz a munka, de akár így is folytatjuk, csak legyen valamilyen anyagi biztonság. Ez nekünk nemcsak munkahely, hanem hivatás, nagyon fontosak nekünk a gyerekek – mondta az egyesület vezetője.
A napköziben évről évre súlyos és kevésbé súlyos fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkoznak a szakemberek. A fejlesztő tevékenységeken túl a közösséghez való tartozás élményét is megtapasztalhatják az ide járók, valamint sok országos rendezvényre, kirándulásokra is járnak. A napközibe Marosfőtől Maroshévízig több településről járnak gyerekek, még a távolabbi Borszékről is.

HN-információ