Adakozzunk szeretetet

Sokszor elgondolkodtam azon, mit jelent a keresztyének számára az, amikor az adakozásról hallanak. Mennyire élik meg kényszernek a perselyezést vagy más adakozást, hogyan értékelik a református liturgia keretében elhangzó hirdetést: „Az adakozást ajánlom testvéreim segítő jóindulatába, megemlékezvén arról, hogy a jókedvű adakozót szereti és megáldja az Úr.”
A Zsidókhoz írt levélben azt mondja Pál: „A jótékonyságról és az adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.” (Zsid 13, 16) Vajon mit ért ez alatt az apostol? Vajon csak a pénzünket akarja?
Igen, hozzátartozik az is. Isten ugyanis elvárja tőlünk, hogy javainkat a jó cselekvésére fordítsuk, és osszuk meg azokkal, akik szükséget szenvednek. Ebben gyönyörködik Isten, nem abban, ha felhalmozzuk kincseinket, vagyonunkat.
Úgy látom, hogy az emberek általában elég gyakran adakoznak. Vannak különböző megsegítő akciók, melyek segítő kezekre és szívekre találnak; vagy egy-egy árvíz, esetleg nagyobb természeti katasztrófa során viszonylag sokan adakoznak pénzükből, élelmet, ruhákat küldenek a rászorultaknak.
Fontos és szükséges az ilyesfajta adakozás, de szeretném kihangsúlyozni a kiemelt bibliai rész kapcsán, hogy nem csak így lehet adakozni! Nem csak a pénz elküldése jelenti az adakozást. Ez a szó ugyanis itt tágabb értelmet nyer. Nemcsak a jótékonykodást jelenti, hanem felöleli mindazokat a szolgálatokat, amelyekkel az emberek egymást kölcsönösen segítik.
Isten nemcsak Pál korában, hanem mai világunkban is rengeteg lehetőséget és sokféle alkalmakat ad nekünk arra, hogy adakozzunk és jótékonykodjunk. A lehetőségek közül talán a legkönnyebb az, ha a pénztárcánkba nyúlunk, és pénzzel segítünk valakin. Isten szemében azonban nem csak ez jelenti az adakozást. Akármilyen jót teszünk az emberekkel, azt úgy tekinti, mintha ővele tennénk. Tehát a szeretetnek minden szolgálata megannyi áldozat, adakozás, jótékonykodás. Úgy tegyünk jót a körülöttünk élő emberekkel, hogy hallgassuk meg panaszaikat, áldozzunk rájuk időt, legyen hozzájuk egy kedves szavunk, egy kézfogásunk, egy őszinte ölelésünk. Ne küldjük el őket magunktól idegesen, türelmetlenül. Viszonyuljunk társainkhoz megértéssel, legyünk toleránsak, együttérzők, fedezzük fel a bennük lakozó értékeket. Tudjunk megbocsátani, és tudjunk szeretni. Ez az igazi Istennek való áldozás, melyet az igazi keresztyének gyakorolnak – mennyivel nehezebb ez, mint bedobni vasárnaponként egy lejt a perselybe, vagy egy koldusnak odadobni ötven banit.
A kedves olvasók figyelmébe ajánlom tehát Pál apostol felszólítását még egyszer:
„A jótékonyságról és az adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.” A fáradalmas hétköznapokban ne feledjék el segíteni egymást, erősíteni egymást! Legyenek szeretettel egymás iránt, hadd legyen ez az egyre inkább elhidegülő világ élhetőbb!

Marosi Tünde református lelkész