A via ferratán rekedt három turista

Három turistát kellett mentenie kedden éjszaka a gyergyó­szentmiklósi hegyimentőknek a Wild Ferenc Via Ferratáról. A sziklamászók pánikba estek, a hegyimentők dolgát pedig a sötétség nehezítette.

Éjszakai bevetésen a hegyimentők

Sötétedés után kellett bevetésre indulnia kedden a gyer­gyó­szentmiklósi Dan­cu­rás he­gyi­mentőcsapatnak, ugyanis turisták rekedtek a via ferratán. Három hegymászó került bajba, mivel nem sikerült napvilág lejönniük a hegyről. A hegyimentőknek nem volt könnyű dolguk a sötétben, de hamar megtalálták a turistákat, segítettek nekik biztonságosan lejönni a via ferratáról.
A kalandvágyó turistáknak érdemes tudni, hogy a Gyilkos-tótól körülbelül félórás gyaloglással lehet eljutni a vasalt út aljáig, a mászás pedig jó időben mintegy ötven percig tart, viszont a kevésbé felkészült mászók számára akár két órát is igénybe vehet. A pályát olyan túrázóknak ajánlják, akik jó erőnléti állapotban vannak és nem félnek a magasságtól. A hegyimentők arra kérik a turistákat, a sziklamászást úgy időzítsék, hogy azt még sötétedés előtt be tudják fejezni.
Mint ismert, a Gyilkos-tó fölötti via ferratát a Dancurás hegyimentőcsapat építette, Hargita Megye Tanácsának támogatásával, és a tavaly elhunyt Wild Ferenc hegyimentőről, szakíróról nevezték el. A hegymászók kétszáz métert mászhatnak a kialakított pályán az 1344 méter magas Kis-Cohárd csúcsáig. A tetőn kötélhídon haladhatnak át 160 méter mély szakadék fölött.

Nagy Levente