A szászcsávási zenekar brácsásáról forgat filmet a székelykeresztúri fiatal – Tavaszköszöntő előadás

A néptánc ünnepét tartják ma este Székelykeresztúron. A cél egyrészt, hogy bemutatkozhassanak a helyi fiatal tehetségek, tengerentúli vendégeket fogadhassanak méltóképpen, másrészt pedig egy készülő dokumentumfilmhez is asszisztálnak a jelenlévők: a fellépők, a zenekar és a közönség. László Barna, a Sapientia – EMTE másodéves mesteris hallgatója a Szászcsávási Cigányzenekar emblematikus tagjáról, Mezei Ferenc Csángálóról készít dokumentumfilmet. A fiatal, lelkes rendező-operatőrt kérdeztük.

Fotó: Asztalos Ágnes

– Hogyan született meg a mai előadás ötlete?

– Megálmodtam egy jelenetet. Elsődleges cél az, hogy legyen egy rendezvény, ahol a szászcsávási banda nagy közönség előtt, nívós helyen zenél. Most mi, a Pipacsok táncolunk a csávási bandának, nem pedig a banda zenél nekünk. Ugyanakkor számos tehetséges fiatal is bemutatkozhat.

– Azt mondtad, hogy sorskövető dokumentumfilmet forgatsz Csángálóról, a méltán világhíresnek mondott Szászcsávási Cigányzenekar brácsásáról. Hogyan született meg a film ötlete?

– Gyerekkorom óta kötődöm a csávási bandához, több tánctáborban zenélni is tanultam tőlük, úgy néztem rájuk, mint az isteni zenészekre. Három éve, a Felsősófalvi Tánctáborban volt az a pillanat, amikor elhatároztam, hogy elkészítem ezt a filmet. Egy drámai helyzet szemtanúja voltam: az esti táncházban a banda húzta a talpalávalót, amikor feltűnt, hogy Csángáló, ez a hatalmas zenész valahogy visszahúzódik a brácsája mögé, és nem húzza rendesen. A bandavezér, Dumnezeu (Jámbor István) ezt egyből észrevette, leszidta a brácsást, majd felháborodott, és hamar be is húzta a táncrendet. Én csak Csángálót néztem, és éreztem, hogy valami dráma történt ott a színpadon. Éreztem, hogy ez az ember bajba került, és azt is, hogy ez témája lehet egy filmnek. Éjjel nem tudtam aludni, magam előtt láttam egy képet, azt, hogy Csángálót hátulról fényképezem, vele szemben egy nagy tömeg. És már akkor elhatároztam, hogy majd megcsinálom ezt az eseményt. Később kiderült, hogy a kialakulóban levő Parkinson-kór első jeleit láttuk. És ezzel elindult Csángáló életében egy leépülési folyamat, a banda egyik vezéregyéniségeként kell megélnie, hogy ki fog csúszni ebből az egészből. Nem sokkal azután volt egy közös turnéja a Pipacsoknak és a szászcsávási zenekarnak, akkor rákérdeztem Csángálóra: szeretnék forgatni rólad egy filmet, benne vagy? Ő igent mondott.

– Mesélj egy kicsit a filmről!

– Szituációs dokumentumfilm lesz, amely élethelyzeteken keresztül mesél el egy történetet. Már két éve forgatom, és már most nagyon értékes anyag birtokában vagyunk. Bízom benne, hogy jó film lesz. Amit akkor láttam, a kezdet volt, és még sokat filmezhettem a zenélő Csángálót. Nagyon beindított, hogy hogyan fog megküzdeni például azzal, hogy kikerül a bandából. Háttérben ott a zenész szép családja, a megtett út a cigánytelepről a faluba, ahol ma élnek. Igazából lenne lehetősége meggyógyulni, egy pécsi orvos vállalta is, hogy megműti, de Csángáló archaikus világa és a modern orvostudomány két, nagyon is különböző világ. E kettőnek a találkozása is benne van a filmben, a végkimenetelről pedig hadd ne beszéljek még. Szerintem általában egy filmben öt-hat olyan pillanat van, ami megadja az alkotás nagyságát, és nem mindegy, hogy ezek hogyan ágyazódnak be a történetbe. Úgy látom, hogy nekem már megvan ez a néhány nagyon erős pillanat. Egy egész estés dokumentumfilm lesz, 70 és 90 perc között, egyelőre csak munkacíme van, amely a Hands of God (Isteni kéz vagy Isten keze).

– Édesapád László Csaba, a Pipacsok vezetője, az erdélyi néptánc megkerülhetetlen alakja. Te gyerekként már ott táncoltál, zenéltél a sófavi táborokban is. Mindez segít az álmod valóra váltásában?

– Nagyon segített, hiszen így közelről tudom nézni Csángálót, környezetét, az életét. Ha nem ismertük volna egymást, nem is biztos, hogy ennyire beengedtek volna az életükbe.

– Kiknek szánod az alkotást?

– Nemcsak a néptáncosoknak, népzenészeknek készítem, mert őket úgyis érdekelni fogja majd, hanem egy jóval szélesebb közönségnek. Akkor van értelme szerintem ennek a filmnek, ha olyanok is megnézik, akiknek semmi közük ehhez a népi kultúrához. Csángáló vezet minket végig rajta, és igazából őáltala láthatunk bele ebbe a világba. Egy személyes sorson keresztül megismerhető lesz majd népi kultúránk is, ráadásul egy olyan személyen keresztül, aki ennek az egésznek úgymond az egyik nagykövete. Rengeteg népzenész van, akik Csángáló akarna lenni… Akkora kincs van Csángáló kezében, hogy erről a kívülállónak fogalma sincs. A film után a néző már tudni fogja, hogy nagyon nagy zenész ez a brácsás, nemcsak azt adta-adja, amit megtanult az ősöktől, hanem tovább is fejlesztette ezt a tudást.

– Hol tart a munka, kik segítenek neked?

– Még zajlanak a forgatások, de már az utómunkák is elkezdődtek. Majdnem 40 napnyi forgatási anyagunk van. Korábban a Communitas Alapítványnál elnyertem egy éves alkotói ösztöndíjat, a pénzt félretettem, és teljesen a filmre fordítottam. A családi cég, a László Stúdió segített már az elejétől felszereléssel. Az első felvett jeleneteknek köszönhetően kerültem kapcsolatba Sós Ágnessel (filmrendező, többek között a Szerelempatak dokumentumfilm rendezője – szerk. megj.), aki a forgatókönyvírásban is segít, és ő a kreatív producer. Kővári Szabolcs a vágó, együtt már több alkotást is jegyeztünk. Jó esélyeink vannak magyar állami támogatásra, Mangold Anikó foglalkozik a pályázatírással, az egyetemem is támogat. A bemutatót 2018-ra tervezem.

– Mi lesz ma este, és milyen lesz a film vége?

– Igen, ezt a jelenetet (is) már előre megterveztük valamennyire, de egy dokumentumfilmnél nem mindig úgy történnek a dolgok, ahogy gondoljuk. Itt lesz a zenekar, telt ház lesz, meghívtam Csángálót, de nem tudom, hogy eljön-e. Ha nem jön, annak is megvan a drámája, ha itt lesz, annak is a szépsége. Rajtam kívül még két operatőr fogja rögzíteni a jeleneteket. Egyébként szeretnék pozitív véget adni ennek a történetnek. Az igazság az, hogy már a kezdetektől él egy jelenet bennem, amit a film végére szántam, ami gyönyörű pillanat lenne. De nem látok sok esélyt, hogy úgy legyen, ahogy én megálmodtam, mert ezt igazából nem megálmodni, hanem lefilmezni kell.

A tavaszköszöntő előadás ma 18.30-kor kezdődik a szé­kely­keresztúri Művelődési Ház­ban. Fellép a Pipacsok Néptánc­együttes; a Cickom énekegyüttes, a 2016-os Fölszállott a páva tehetségkutató különdíjasa, zenél a Berde Mózes Unitárius Gimnázium diákjaiból álló Lelkes zenekar és a Szászcsávási zenekar. Az esten ott lesznek a montevideói Tündérkert és a Buenos Aires-i Regős néptáncegyüttes tagjai. A dél-amerikai országokból érkező, magyar gyökerekkel rendelkező fiatalok a Határtalanul! Program támogatásával látogatnak Európába, Magyarország, Felvidék után Erdélybe érkeznek. Az ünnepet táncház zárja, amelyet Rugonfalván tartanak.

Asztalos Ágnes