A rendszer hatékonyságát növelik

Nem kell attól tartaniuk a gyer­gyószentmiklósiaknak, hogy télen nem lesz fűtés – mondta a hőszolgáltató vezetője arra reagálva, hogy néhányan ennek ellenkezőjét feltételezték az elmúlt időszakban. Éppen azon dolgoznak – mondta –, hogy a rendszert minél hatékonyabban működtessék.

A gázkazánok biztosítják majd a fűtést télen. Ígérik: senki nem fog ráfázni Fotó: Nagy Levente

Szárnyra kapott a „pletyka” Gyer­gyó­szentmiklóson, miszerint az új hőszolgáltató nem tudja biztosítani télire a fűtést. Ezt a hírt Nagy Zoltán polgármester, valamint a Gyer­gyó­szentmiklósi Hőszolgáltató Közmű vezetője, Erős János is határozottan cáfolta. Mint elmondták, a szolgáltatás nincs veszélyben, sőt azon dolgoznak, hogy minél hatékonyabban működjön a rendszer.
Éppen ezért a lépcsőházakban hőcserélőket tisztítanak, valamint ellenőrzik és rendbe teszik a gázkazánokat, továbbá vezetékeket is szigetelnek. Tény azonban, hogy a biomasszás kazánok nem működnek, és egyelőre nem is fognak, ugyanis a város már meghibásodva vette át azokat az E-Startól.
Az igazgató szerint talán ezt a hírt hallva gondolhatták azt egyesek, hogy a szolgáltató nem lesz képes biztosítani a fűtést. Hangsúlyozta azonban, hogy a gáztüzelésű kazánok teljes biztonsággal ellátják a várost, sőt jóval nagyobb kapacitásra képesek, mint a faőrleményes kazánok.
Ez utóbbiak javítása érdekében is tettek már lépéseket: a gyártóval és a szerelő céggel is felvették a kapcsolatot, a szakemberek pedig azt közölték, teljes felújításra szorulnak, ugyanis az elmúlt években csupán kisebb karbantartási munkálatokat végeztek rajtuk. Mivel ehhez jelentős összegre van szükség, a tervek szerint csak jövő nyáron kerül sor a javításra.
Az igazgató hangsúlyozta, a cél az, hogy fenntartható legyen a rendszer. Ennek eléréséhez pedig kénytelen kísérletezni, kipróbálni, hogy melyik módszer a legjobb. Megjegyezte: nyáron a melegvíz-szolgáltatás veszteséges, ugyanis keveset használnak a fogyasztók, nagy a különbség a megtermelt és az eladott hő között. A korábbi állapothoz képest azonban már sikerült felére csökkenteni a veszteséget.
A gyergyószentmiklósi fűtésrendszerre csatlakoztatott 3822 lakás közül 472 (mintegy 12 százalék) vált le az elmúlt években. A közmű vezetője elmondta: mostanában is jelezték ügyfelek, hogy leválnának a rendszerről, de olyan fogyasztókról van szó, akik nem élnek a városban, és mivel üresen áll a lakás, nem akarják fizetni a számlákat. Ezekben az esetekben is van olyan megoldási lehetőség, ami mind a tulajdonosnak, mint a közműnek megfelel – állítja Erős. Ugyanakkor több olyan család is van, amely szeretne újra csatlakozni a hálózatra. Néhány kérést már kaptak erre vonatkozóan, és meglátása szerint a jövőben növekedni fog a szám.

Drágulásra nem kell számítani
A lakók számára fontos tudnivaló, hogy a szolgáltatás díja nem változik. Az átadás-átvétel folyamata miatt késtek ugyan a számlák – nemrég a márciusi fizetnivalóról értesítették a fogyasztókat, a napokban pedig megkapják az áprilisi számlákat is –, lényeges azonban, hogy lehetőleg mindenki időben törlesszen, ne halmozza az adósságot, ugyanis a bevételek szükségesek a folyamatos működtetéshez, valamint ahhoz, hogy fejlesztésre is jusson pénz.

Online hozzáférés
Az igazgató szeretné, ha javulna a kommunikáció a lakók és a szolgáltató között.
– Mi nem ellenség vagyunk – szögezi le, arra utalva, hogy néhány hibabejelentő kiabál az alkalmazottakkal, vagy egyesek nem engedik be a közmű munkatársait a lépcsőházakba. – Ha valakinek gondja van, forduljon hozzánk bizalommal, mi tudjuk a megoldást, ne a polgármesterhez vagy máshoz menjenek, mert annál később jut hozzánk az információ – mondta Erős János. Ugyancsak a kommunikáció javítása érdekében ősszel online felületet bocsátanak a fogyasztók rendelkezésére: felhasználónévvel regisztrálva mindenki követni tudja fogyasztását, számláit és az óraállást is lehet majd jelenteni, akár telefonról is.

Nagy Levente