A medvék mint orvosok, papok, pszichológusok

Öt esztendő jól megrostált termése került a karcsú kötetbe, ami az Új Forrás Kiadónál jelent meg az idén. Az erdélyi bemutatókörút első állomása csütörtök este a Magyarországon élő író szülővárosában, Székelyudvarhelyen volt, ahol a könyvtár adott otthont a találkozónak. A nagy természetjáró Murányi Sándor Olivér azt mondta: nem akar leragadni a medvetémánál, de úgy gondolta, hogy egy könyvet mindenképpen megér.

A Medvenéző Udvarhelyen. Történetek medvékről, halakról, nőkről és férfiakról

Az elején a látvány- és hangzóanyagteremben rövid kisfilmet láthatott a közönség Murányi összevágott felvételeiből: az erdő, annak lakói, nagy- és kismedvék kerültek elénk.
A vizuális felvezetés után Margócsy István budapesti irodalomtörténész, kritikus érdekes, jelentős könyvnek nevezte a Medvenézőt, majd óhatatlanul a medve és az ember aktuális viszonya került előtérbe. Murányi Sándor Olivér, aki évek óta járja az erdőt, figyeli annak életét, nem akart állást foglalni ebben a kérdésben, viszont felvetette, hogy az ókori történetek, majd számos világirodalmi mű kedves szereplőjéből mára gyűlölt vad lett. Ő mindenképpen a „pozitív vonalat” kívánta folytatni a kötetben megjelent elbeszélésekkel. Az ember felelősségére azért felhívta a figyelmet: annyira behatoltunk az állat életterébe, hogy manapság „a medve elmegy téli álmot aludni, s tavasszal azt hiszi, külföldön van” – fogalmazott a szerző.
A beszélgetésből kiderült, hogy Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó főszerkesztője ajánlotta, hogy Medvenéző legyen az elbeszéléskötet címe. A rövid történetekben kevés a cselekmény, inkább a főhős-szerző medvéhez, a medvenézéshez való viszonyulását láttatják, a szemlélődést állítva középpontba. Azért nem feszültségmentes ez az állapot: miközben a jelenlétet éli meg az erdőben és a harmóniát keresi, bizony a tragédia lehetősége is ott leselkedik.
Murányi elmesélte, hogy hét éve kezdődött ez a folyamat, amikor éppen egy válás kellős közepén állt. Az emberi világban megoldhatatlanként megélt helyzet elől az erdőbe menekült, és a medvék lettek az orvosai, papjai, pszichológusai, az állattal való – többnyire véletlenszerű, de nagyhatású – találkozások képesek voltak visszahelyezni őt magát, gondolatait a pillanatba, a jelenbe.
Erről a „viszonyról” szól a Történetek medvékről, halakról, nőkről és férfiakról alcímet viselő kötet első ciklusa, majd más témák bukkannak fel. Egyébként az elmúlt fél évtizedben született kilencven alkotásból válogatta ki azt a harmincat, amely bekerült a Medvenézőbe. A maradék hatvanat véglegesen törölte, mert – mint fanyar humorral megjegyezte – nem szeretné, ha öregkorában előkerülnének a „zsengéi”.
A „nem medvés” írások közül talán legtöbbet a Pisztrángrebbenés című novella kapcsán beszélgetett Margócsy és Murányi. A szigorúságáról ismert kritikus erőteljes műnek találta a Fráter György életének utolsó óráiról szóló írást, amely serdülőkori élmény 20 év utáni felbukkanásából született. Felvetődött, hogy regényt is megbírna a téma. Murányi elárulta, hogy vannak ugyan regényötletei, de csak akkor vág bele hosszabb próza megírásába, ha olyan témára lel, amely évekig nem hagyja aludni.
A Medvenézőt Székelyudvarhely után Csíkszeredában és Kolozsváron is bemutatták, az eseményeken a Margócsy professzor által szerkesztett, remélhetőleg újrainduló 2000 irodalmi és társadalmi havilapot is ismertették az olvasókkal. Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Gimnáziumba rendhagyó irodalmi órára is „elvitték” a kötetet és az irodalmi folyóiratot.

Asztalos Ágnes