A ma embere nem képes agyi pepecselésre

Két csíkszeredai – Fazakas Ildikó és Siklódy Ferenc –, valamint egy székelyudvarhelyi – Lakatos Gabriella – művész munkáit láthatta nemrégiben a sepsiszentgyörgyi közönség az Erdélyi Művészeti Központ egyik kiállítóterében, a Lábasházban. Lakatos Gabriella képzőművésszel Gergely Edit beszélgetett.

– Hárman állítottak ki nemrég Sepsiszentgyörgyön. Hogyan jött létre ez a kapcsolódás?

– Siklódy Ferinek volt az ötlete. Mindhárman – a Ferihez hasonlóan Csíkszeredában élő, tanító Fazakas Ildikóval közösen – Kolozsváron, grafika szakon végeztünk. A rajz alap volt, és jól csináltuk. Ez a kiállítás is úgy indult, hogy rajzolni fogunk, aztán mindenki eltért az alapötlettől, amerre gondolta.

– Önt merre vitte az ihlet?

– Ez alkalommal egy tíz darabból álló sorozatot állítottam ki, amely erre a kiállításra készült. Emberi, családi kapcsolataimat dolgoztam fel, mert pillanatnyilag ez foglalkoztatott.

– Milyen tanulságokkal tért vissza? Hogyan építi be ezt a tapasztalatot a továbbiakban?

– Annak ellenére, hogy a munkák elkészítésének folyamata volt a legizgalmasabb, mégis az eredmény erőteljesen csak képi. Így, úgy érzem, egyelőre a képi ábrázolásból elég, és nagyon gyorsan tovább kell lépni, új utakat keresni. Gondolkodom. Keresem azt a kifejezési formát, ami teljesen őszinte részemről, mégsem belterjes.

– Mit gondol az erdélyi műkritikáról?

– Próbál élni, élő maradni. Nincs könnyű dolga, mint ahogy az erdélyi művészetnek sincs.

A menyasszony és vőlegény harci díszben

– Hogyan értékeli a Hargita megyei kiállítótereket, a szentgyörgyiekkel egybevetve?

– A csíki kiállítóterek kicsit jobbak. Udvarhelyen a Művelődési Házban és a Haáz Rezső Múzeumban lehet kiállítani, és ezek nagyon elavultak, nem is nevezném kiállítótereknek. Udvarhely ilyen szempontból sajnos meg sem közelíti Szentgyörgyöt. Sajnos, a művészethez való viszonyában sem. Ami a Pulzus művésztelepen kívül van, az inkább rombol, mint épít. Az egyetem elvégzése után kb. 18 év kimaradt az alkotói munkából, egyébbel foglalkoztam. Ez nagyon hosszú idő – nem egyszerű visszatérni. Idén nem vettem részt táborban, tavaly voltam a Bukta Imre által szervezett mezőszemerei alkotótáborban, azelőtt a Zereda művésztelepen, még előtte a Pulzuson.

– Min dolgozik, mikor várható a következő kiállítása?

– Programszerűen nem dolgozom. Foglalkoztat az installáció, de ehhez alkalom és tér kell. Kiállítást, a kiállítás kedvéért, egyelőre nem tervezek.

– Ki jelenleg a kedvenc képzőművésze, és miért?

– Talán Marina Abramović képviseli számomra azt a gondolkodásmódot, ami pontosan megragadja a ma emberének habitusát, és meg is tudja egyértelműen fogalmazni művészileg.

Kislányok egyformában

– Milyen stílusirányzatot tart jelenleg figyelemreméltónak, mind erdélyi, mind világszinten?

– Nem hiszem, hogy beszélhetünk letisztult stílusirányzatokról ebben a napról napra gyökeresen változó, mindennap új problémákat felvető, eklektikus világban. Azokat az alkotókat szeretem, akik naprakészek mind gondolkodásban, mind alkotásaik létrehozásának módjában. Értem ezalatt, hogy számomra nehéz egyeztetni a XXI. század életviteli ritmusával, azt az alkotói attitűdöt, amely a művészeket jellemezte évszázadokon keresztül, vagyis hogy a művész ül a műtermében, jórészt belülről táplálkozva, szinte programszerűen hozza létre a hagyományos esztétikai értékekre támaszkodó alkotásait. A ma embere rohangál, a vizuális kommunikáció korában a képnek többnyire agresszívnak kellene lennie ahhoz, hogy túljusson a retinán. A ma embere nem képes agyi pepecselésre. Tehát a művésznek nem pepecselnie kell, ha szólni akar.