A lelkiséget szeretném erősíteni

Új lelkészt választott a szé­kely­udvarhelyi belvárosi unitárius egyházközség. Hárman pályázták meg a Kedei Mózes nyugalomba vonulásával megüresedett helyet, a közgyűlés végül Simó Sándor homoródjánosfalvi esperest választotta meg. A lelkész szeptemberben foglalja el helyét. Terveiről, céljairól kérdeztük.

Simó Sándor 1974. február 2-án született, a Maros megyei Magyarzsákodon nevelkedett. A teológiát 1998-ban végezte el, gyakorló segédlelkészként akkor kezdett el Homoródjánosfalván szolgálni. Ugyanazon a helyen maradt lelkészként, esperesként is. A Székelyudvarhelyen megüresedett lelkészi helyre Székely Kinga Réka homoródszenpéteri lelkésznővel, illetve Szabó Előd volt segédlelkésszel együtt nyújtotta be pályázatát.

– Hogyan élte meg, hogy önnek szavazott bizalmat a közgyűlés?

– Miután megpályáztam a helyet, természetesen nagyon izgultam, hogy miként döntenek majd. Kívülről ismerem az egyházközséget, mert időnként körbelátogatjuk mindegyiket, de belülről annyira nem. Viszont amikor a presbitériummal vagy a közgyűlési tagokkal találkoztam, már egy közelebbi kép is kialakult bennem.

– Egy megyehatárhoz közeli kis faluból, a Brassó megyei Ho­mo­ród­jánosfalváról kell Szé­kely­ud­var­helyre költöznie. Milyen változásokra számít?

– Valószínűleg nagy kihívás lesz számomra, hiszen 1998 óta dolgozom s élek Jánosfalván. Kettős érzés van most bennem. A családom egyik része, a feleségem és a lányom hétközben a városban lakott, a munkahely és iskola miatt, és csak hétvégére jöttek haza, de ezután többet leszünk együtt. Másrészt én falusi gyerek vagyok, falun nevelkedtem, szeretem a falusi életet, lelkészként is gazdálkodtam egy kicsit: a lelkészlak veteményesében, a nagy papi kertben, ez hiányozni fog. Mivel úgy gondolom, hogy értettem az emberek nyelvén, sok mindenben együtt tudtunk boldogulni Jánosfalván. Hogy milyen lesz Udvarhelyen, azt még nem tudom. Valószínűleg azokat a programokat, amelyeket otthon a gyülekezetben megvalósítottunk, azokat megpróbálom áthozni a városba is, hiszen úgy látom, hogy az embereknek erre szükségük van. Változás lesz mindenképpen a gyülekezet mérete szempontjából, ugyanis a jánosfalvi, daróci gyülekezetben 265 unitárius van, miközben a belvárosi unitárius egyházközség közel 1800 tagot számlál.

– Milyen célokkal, tervekkel kezdi el a munkát?

– A mostani programokat szeretném még jobban megerősíteni, intenzívebbé tenni: a vallásórákat, a konfirmációra való felkészítést, a vasárnapi iskolát, ami nagyon jó a fiatal szülőknek is, mert az istentisztelet idején a gyerekeket itt tudják hagyni. Létezik egy nagyon jól működő nőszövetség, kórus is. Szeretném elkezdeni a családlátogatásokat, beteglátogatásokat, hiszen ezzel az embereket arra is ösztönözni tudjuk, hogy jöjjenek a templomba, legyen egyházközpontú az életük. És bizonyára a gyerekekkel, a fiatalokkal, az idősebbekkel, a vállalkozókkal nagyon sok szép programot tudunk majd elindítani. Mindenekelőtt az igényeket szeretném felmérni, hogy mire vevők az emberek, mit várnak ettől a közösségtől, és hogyan tudjuk őket bekapcsolni. Gyerekeknek szeretnék táborokat szervezni, családos hétvégeket rendezni. Vállalkozóinkat is szeretném bevonni az egyházi életbe, hogy az egyházközség ingatlanjait töltsük meg tartalommal: tárgyi értelemben tegyük rendbe, szervezzünk programokat, töltsük meg az épületeket emberekkel. Összességében a lelkiséget szeretném megerősíteni a gyülekezetben, hogy az együttlét ne merüljön ki a formális templomba járásban. Ugyanakkor a szociális vonalat is továbbvinném, nagyon jó kapcsolataink vannak hollandiai, amerikai gyülekezetekkel, itt is szeretnék fiatalokon, időseken segíteni, ahogy azt tettük Ho­moródjánosfalván is.

– Lelkészként, gyülekezetvezetőként mit hoz magával Jánosfalváról?

– Elsősorban a közösségi összefogás élményét, hiszen kis közösségből érkezem, ahol az emberek odafigyelnek egymásra.

– Közel két évtized után nem lehet könnyű az elválás.

– Igen, a héten, a választás óta több emberrel is találkoztam otthon. Az idősebbek sírnak, a fiatalabbak gratulálnak. Vegyes érzések vannak bennük is, de igazából még bennem, a családomban is.

Asztalos Ágnes