A kormány „lihegős” hezitálása

Tegnapi lapszámunkban azt állítottuk, hogy a fejetlenség netovábbja az, ami kialakult a fiskális intézkedési csomagnak elkeresztelt három jogszabálytervezet kormány általi megvitatása és jóváhagyása körül. Tévedtünk, mert a jelek szerint a Tudose-kormánytól annál is több kitelik: a tegnapra átütemezett rendkívüli kormányülésre ugyancsak nem került sor…

Eleve gyanúsnak tűnt, hogy a kormány honlapján még 11 óra tájban sem jelent meg semminemű közlemény az előzetesen beharangozott rendkívüli kormányülés megtartásának időpontjára és napirendjére vonatkozóan (amúgy arról sem szólt a hivatalos fáma, hogy a kormányfő részt fog venni a Romániai Municípiumok Egyesületének az ülésén). Úgy déli 12 óra tájban olyan nem hivatalos értesülések láttak napvilágot, miszerint ismét elmarad a rendkívüli kormányülés, sőt 12.15-kor a már említett egyesület üléséről élőben közvetített kormányfői beszédben utalás volt arra, hogy a szokásos szerdai (azaz holnapi) kormányülésen sem biztos, hogy a két sürgősségi kormányrendelet tervezetét, valamint az országos bruttó minimálbér 2018-as évi értékszintjére vonatkozó kormányhatározat tervezetét napirendre tűzték. Egymást követték az ilyen-olyan értesülések: a jogszabálytervezetek egyes előírásait módosítani fogják; a jogszabálytervezeteket a szociáldemokrata párt honatyái törvénytervezet formájában fogják beterjeszteni a parlamenthez; elhalasztódik az intézkedéscsomag elfogadása, s ennek okán az sem kizárt, hogy a közszférai egységes bérezési kerettörvény sem válik hatályossá január 1-től. Másabb információk is napvilágot láttak: a déli órákra összehívták a kormánypárt parlamenti frakcióit, majd az, hogy 14 óra tájban a kormánykoalíció találkozójára kerül sor; csak a szociáldemokrata párt csúcsvezetőinek zárt ajtók mögötti megbeszélésére kerül sor. Ténylegesen ez az utóbbi következett be egy protokollvillában, ahol Liviu Dragnea jelenlétében pártjának csúcsvezetői (köztük miniszterek) tárgyaltak több mint két órán át. Távozóban egyikük sem nyilatkozott, s utólag sem hoztak nyilvánosságra semminemű közleményt. 16 óra magasságában a parlamentben megszólalt Ionuț Misa pénzügyminiszter (aki szenátusi meghallgatásra volt berendelve, s aki nem vett részt a szóban forgó megbeszélésen): meglepő módon azt hangoztatta, hogy ő egyeztetett a kormányfővel a kora déli órákban, és szerdán, azaz holnap elfogadásra fognak kerülni mindennemű módosítás és kiegészítés nélkül a fiskális intézkedési csomagot jelentő jogszabálytervezetek. A nap folyamán viszont arról nem nyilatkozott egyetlen „illetékes” sem, hogy minek is „köszönhető” ez a kész röhej számba menő kormányzati hezitálás, illetve hercehurca.

Hecser Zoltán