A kisember diadala – Finn lecke (3. rész)

Régóta érzem, hogy Romániában alapvetően nem a politikusokkal van baj, hanem a hétköznapok emberével. Finnország óta nemcsak érzem, tudom is. Mert a politikusok mindenhol a politika nyelvét beszélik, csupán a tájszólás eltérő, a kisember hozzáállása azonban „perdöntő”: a finn nem foglalkozik a politikusokkal, hanem 110 százalékon dolgozik magáért és a közösségéért, míg mi Romániában óránként cigiszünetet tartanánk, hogy azalatt is a politikusokat és a polgármestert szidjuk.
Otthon a patakon a híd azért ment tönkre, mert a polgármester nem csináltatta meg, Magyarországon azért nincs híd, mert a FIDESZ nem adott rá pénzt, mert az MSZP korábban ellopta a pénzt. Finnországban pedig azért nincs híd, mert az embereknek nincs szükségük rá. Ha kellene nekik híd, seperc alatt lenne hídjuk. S talán még a pártfőtitkár és a megyeelnök sem tisztelné meg az átadást a jelenlétével és egy visszafogott szalagvágással, csak úgy felszólalna az alpolgármester a helyi lapban, hogy holnaptól használhatjátok…

Istállóépítés közben. Aki nem ért hozzá, beletanul, de csakis szakszerűen dolgozik

Istállóépítés közben. Aki nem ért hozzá, beletanul, de csakis szakszerűen dolgozik

Önszervezés
Fogalmam nincs, mivel lehet felbosszantani egy finnt. Pedig volt rá példa, hogy az újságban olyan törvénytervezetről olvasott valamelyik házigazdánk, amely eléggé megnehezítette a dolgát. Annyit tett, hogy tudomásul vette és elkezdett módosítani a háza táján.
Az első házigazdánk juhtenyésztő volt, bár kicsit erős a megfogalmazás: szakmája szerint autószerelő volt – ráadásul a Forma–1-ben is –, néhány éve azonban szülői örökségén juhokat kezdett tenyészteni. Nem ért hozzá túlságosan, de nem zavartatja magát: tájékozódik az interneten, kapcsolatba lép a juhtenyésztő farmerekkel és az e téren érdekelt szervezetekkel, és kialakítja a saját piacát mindenféle politikai segítség nélkül. Egyik nap még a juhnyírás hat pozícióját tanulmányoztuk a Youtube-on, másnap olyan nyírást végeztünk, hogy vígjátékokban nincs olyan jelenet, de harmadik nap már a másnapi helsinki termékbemutatóhoz szükséges papírokat nyomtatta. És nem tudott annyi juhszalámit vinni, amennyi elég lett volna a gazdaszervezeti hallgatóságnak.
A másik házigazdánk főként gabonatermesztő volt. Tanácsadót alkalmazott, aki már öreg motoros volt és annyira vitte, hogy politikai tanácsadásban is hangadó volt: az EP-képviselőt éppen akkor keresték fel, amikor megérkeztünk hozzá. „A politikussal egyeztetünk, mi beszélünk, ő figyel és jegyzetel” – mondta. A megbeszéltek alapján alakítják a törvényeket. Kicsit keserű szájízzel gondoltam bele, hogy nálunk adottak a törvények és a politikusok, akik a meglévő törvények alapján elmondják, mit hogyan kell csinálni. Majd végső esetben megpróbálnak változtatni a törvényen.

Élettér a jövőnek
A finnek természetszeretete és tudatos környezetvédelme példaértékű. Én a finn tájjal nem lettem puszipajtás, mert szerintem túl egyhangú, de amekkora odafigyelést kap minden egyes tó és erdő, pont akkorát nem kap nálunk még a természetvédelmi terület sem. Mindenki szelektíven gyűjti a hulladékot, sőt a műanyag palackot, fémdobozt ki is mossák, mielőtt eldobnák. Szerves, lebomló anyag legfeljebb városon kerül a kukába: egyébként a csirkecsonttól a krumplihéjig mindent a termőföldre szórnak vagy komposztálnak. Éppen most kezdi hódító útját a komposztáló vécé, amely az emberi ürülékből is hasznos trágyát „termel”.
Megdöbbenten hallgattuk egyik házigazdánkat, amikor mesélte, hogy mekkora területen tarolta le az erdejét. El is mentünk a tarvágáshoz. A látvány nem volt szép, de nem álltak méteres, száradó törzsek, és alig láthatóan, de ott voltak már az új csemeték. Kétezret ültetett a feleségével, mert hetven év múlva értékes erdő lesz ott, és valakinek hasznot hoz. Pedig elvált ember, egyetlen fiát nem érdekli különösebben ez az örökség.
Ez volt az első, amit a finnektől tanulhattam: azzal teszem jobbá a jövőt, amivel csak tudom. És ez nem az, amiben a Székelyföldön felnőttem: hogy mindenki ígér, sokan próbálkoznak és néhányaknak sikerül. Hanem tényleg addig izzadnak, amíg elérik a céljukat. Ha az a legtöbb, hogy fát ültetnek, akkor azt teszik. …Persze csak miután utánajártak, hogy melyik fát mikor kell ültetni és hány méteres távolságra egymástól. Mert a szakszerűség a legfőbb szempont.

Kovács Hont Imre