A házasság kérdésére nincs jó válasz

Rendhagyó módon mutatták be Tuzson Edit Ásó, kapa s a piszkavas című könyvét Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban tegnap délután. A felolvasás és gitárszó mellett a férfi és női agy működésének elveiről is hallhattak az egybegyűltek.

Könyvbemutató a könyvtárban. Férfi és női szempontok Fotó: Kájoni János Megyei Könyvtár

A könyvbemutatóra sokan összegyűltek, és már levegő is alig volt a teremben, mire az utolsó érdeklődő is helyet foglalt. Nem ok nélkül érkeztek szép számban a könyvtárba, hiszen a megjelent alkotás témája sokakat megragadott. Az Ásó, kapa s a piszkavas címet viselő alkotás a házasság problematikusságát, szépségét és személyiségformáló hatását is taglalja.
– Attól, hogy írtam egy könyvet, még nem vagyok író – kezdte gondolatait dr. Dósa Zoltán, aki az est folyamán Tuzson Editet kérdezte motivációjáról, és a házasságról alkotott képéről. A pszichológus vakrandinak nevezte a beszélgetést, ugyanis nem ismeri igazán az írónőt, viszont ez nem hátrány, hiszen így bátran tud kérdezni tőle személyesebb témákról is.
Mindezt meg is tette, és hamar bensőséges hangulat alakult ki a teremben. Párkapcsolati mélypontokról, a férfi és női agy különbözőségeiről is beszéltek a meghívottak, akik személyes tapasztalataikkal színesítették a bemutatót. Dr. Dósa Zoltán elmondta, hogy az empatikus női agy és az analitikus férfi agy működési elvei alapján elkerülhetetlen a konfrontáció a házasságban. Viszont arra is felhívta a figyelmet, hogy egymás ellentétes gondolkodásából tanulhatunk, hosszú távon így kell felfogni a nézeteltéréseket.
Az írónő elárulta, hogy sok esetben megoldást jelentett a házasságában, ha leírta az adott problémát, és azt később férjével megbeszélték. Ily módon az írás által oldotta meg sokszor a nézeteltéréseket. A pszichológus felhívta a figyelmet az emberi életet végigkísérő szenvedésekre, és azok személyiségformáló hatására is. Hangsúlyozta, sok esetben a közösen megélt negatív tapasztalatok többet adnak hozzá az adott kapcsolathoz, mint az örömteli percek.
Tuzson Edit kiemelte, hogy a könyvében megjelent gondolatok nem receptek, csupán élettörténetek, amelyekben sokan önmagukra ismerhetnek. A házasság kérdésére még nem született meg a jó válasz. Dr. Dósa Zoltán úgy fogalmazott, hogy az írónő sok kérdésre adott választ, viszont a női gondolkodás működését még mindig homály fedi.
A könyvbemutató során Bar­talis Gabriella színésznő részleteket olvasott fel az újonnan megjelent könyvből, majd Nagy Lóránt klasszikus gitáron játszott pár hangulatos dallamot a közönségnek. A bemutató dedikálással zárult.

Keresztes Bea