A hét műtárgya

Művészek ágyúdörgésben a címe a Csíki Székely Múzeum legújabb időszakos kiállításának, amelyet a magyar képzőművészet legjelesebbjei által az első világégésről készült alkotásaiból vonultat fel átfogó válogatást. Az alábbiakban Murádin Jenő ismertetőjét közöljük.

Papp Aurél (Aurel Popp): Új Krisztus (Az ismeretlen hős), 1925

Expresszivitásában kiemelt értékű világháborús képsorozatot hagyott ránk a román eredetű, magyar kultúrájú Papp Aurél (1879–1960), a Szatmárnémetiben működő, élvonalbeli festő. A budapesti Mintarajziskolában végzett tanulmányait a párizsi Julian Akadémia látogatásával egészítette ki, miközben tanári álláshoz jutott a szatmári római katolikus főgimnáziumban. Itt kapta meg behívóját a Monarchia hadseregébe, és került ki az olasz, illetve orosz frontra. Utóbbi helyen a nyugat-ukrajnai Volhíniában teljesített szolgálatot. Azon kívül, hogy a frontvonalak és lövészárkok világát rajzsorozatban rögzítette, már kezdetektől azt tervezte, hogy az egész nyomorúság e Dante-poklából nagy méretű kompozíciókat alkot.
Fogékonysága a drámai jelenetek megragadásához rajzai egyik-másikán is megjelenik (Halott katona, Volhínia, 1917. febr.). Sokatmondó ugyanakkor, hogy méretes nagyságú háborús olajképei sorozatnyitó darabját (Roham, Nagybányai Képtár) már 1916-ban kezdte festeni, de csak műtermében elővéve, 1935-ben fejezte be. S közben ott vannak az ezzel szinte körképet alkotó hasonló indíttatású és méretű művek a húszas évekből: Új Krisztus, Az ismeretlen hős címmel is ismert mű, a halottakból lakmározó varjak Kár…kár című kompozíció, a halott katonát a felé hajló, mintegy őt gyászoló lovával egybekomponált kép, Pro patria címmel. Ezek a művek a második összerdélyi kiállításon (Collegium Artificum Transsylvanicorum) 1921-ben kerültek közönség elé Kolozsváron, szerzőjüknek országos hírnevet szerezve az új területekkel kiegészített Romániában.
A kiállítást megtekintő Kós Károly is döbbenten állt meg a szatmári festő expresszív képsorozata előtt. „Szatmár! Itt álljunk meg: Érzem, hogy itt megdobbant a szívem, és tudom, hogy itt sok szív dobbant meg. Itt van valami; szürke, rettenetesen szürke minden: az ég, a föld, a kusza drótsövények, a halott katona és a varjak, a borzasztóan szürke varjak. Mért, hogy egyszerre ökölbe szorul a kezed, mért, hogy azt mondod te: erdélyi román, magyar, szász, hogy ez a kép azt mondja el, amit én is tudok, ami bennem is van: 6 esztendő minden átka és kétségbeesése, igazságtalansága és keserűsége. Aztán: egy targonca tele halottal, és szürke minden újból.”