A gyertya

34

Önfeledten játszadoztak a padláson. Szöszike haja az arcába lógott, arca kipirult, kis keze egymás után bontogatta a meglepetésekkel teli cipősdobozokat, egy-két évvel idősebb bátyja pedig rá-rászólt, ha úgy érezte, hogy túl gyorsan bontogatja őket.
– Ne olyan gyorsan, ezt még meg sem néztük. Nézd csak, milyen érdekesek ezek a képek! – mondta.
Miközben igyekezett felfedezni a fekete-fehér képeken anyukája vagy apukája arcát.
– Nem ismerem őket – szontyolodott el a szöszike hangja –, nézzük, mi van ebben a hosszúkás dobozban.
S mielőtt bátyja megakadályozhatta volna, feltépte a ragasztót a skatulyáról, és – a dobozból kigördült egy csodaszép fehér színű, lila masnival átkötött gyertya.
– Nézd csak – mutatott ujjával a gyertyára –, írás is van rajta.
Bátyja noha már elvégezte az első osztályt, döcögve kiolvasta: „Advent”.
– Advent? – kérdezte a szöszike érdeklődve. – Mit jelent az, hogy advent?
Bátyja sem tudta, de volt egy ötlete:
– Gyújtsuk meg!
– Itt fenn a padláson tudod, hogy nem szabad!
– Hát akkor menjünk le a teraszra. Ott van az asztalon egy tányér. Tegyük rá, s gyújtsuk meg!
Ahogyan elhussantak a konyha nyitott ajtaja előtt, édesanyjuk utánuk szólt:
– Vigyázzatok, nehogy leboruljon! Régi emlék nagyanyátoktól…
Még nagyobb tisztelettel tették a tányérkára a gyertyát, s meggyújtották. Miközben a kanóc lángra kapott, és csodálats fény ragyogta be kipirult arcukat és eltöltötte a zárt teraszt, halk sóhajtást hallottak. Majd megszólalt – a gyertya.
*
Meggyújtottatok, s most csodálkozva néztek a lángomba. Látom rajtatok, hogy örvendtek. Ha nem égnék, akkor továbbra is abban a kartondobozban hevernék, amelyből kivettetek. De abban a dobozban semmi értelme az életemnek. Életemnek csakis akkor van értelme, ha égek.
Igaz, mióta meggyújtottatok, kissé rövidebb lett az életem.
Noha kár érte, mégis mindössze két lehetőség van: vagy nem fogy az életem, de ott heverek a skatulyában. De akkor nem tudom, hogy miért élek?
Vagy égek, fényt és meleget árasztok, és akkor tudom, hogy miért vagyok! Ezért azonban valamit fel kell áldoznom: önmagamat. Viszont ez sokkal értelmesebb és boldogítóbb, mintha a sötét dobozban hevernék.
És így vagytok Ti, emberek is! Vagy önzően visszahúzódtok, bezárkóztok és magatoknak éltek. De akkor soha nem tudjátok meg, hogy miért éltek. Akkor olyanok vagytok, mint a gyertya a sötét skatulyában.
Vagy fényt és meleget árasztotok, és akkor van értelme az életeteknek. Akkor örvendenek körülöttetek az emberek annak, hogy Ti vagytok. Akkor nem hiába éltek!
Ezért azonban adnotok kell valamit abból, ami Bennetek van: örömötökből, szívélyességetekből, hűségetekből, nevetésetekből, szomorúságotokból, vágyaitokból, álmaitokból, egyszóval mindenből, ami Bennetek van…
De nem kell félnetek attól, hogy életetek egyre rövidebb lesz. Ez csak a külső. Belül, miközben magatokból adtok, egyre világosabb lesz!
Erre gondoljatok, ha gyertyát láttok, most adventben különösen. Ilyen adventi gyertya vagytok Ti is! És miközben fényt árasztotok, bevilágítjátok az utat, amelyen a kis Jézus eljöhet hozzátok!Én csak egy kicsi gyertya vagyok. Ha egyedül világítok, akkor fényem és melegem kicsiny. De ha a többi adventi gyertyával együtt világítok, mert van belőlünk ám nagyon sok!, akkor egyre erősebb lesz a fényünk és egyre melegebb lesz körülöttünk.
Nálatok, embereknél is így van ez. Ha csak egyedül világítotok, akkor kicsiny a fényetek, de ha sokan együtt, egyre világosabb és melegebb lesz körülöttetek. Mert – és most elárulok Nektek egy titkot! – a fény ragályos! Ha meggyújtjátok önmagatokban, akkor másokban is meggyúl…
Ez az én kívánságom számotokra! Égjetek és világítsatok!”
Ezzel elhallgatott. Lángja vidáman lobogott tovább, és egyre nagyobb fényt árasztott.
Szöszike ránézett bátyjára, majd tágra nyílt szemmel csak ennyit mondott neki:
– Most már értem, mi az advent. Meggyújtani szívünkben a gyertyát!

Ft. Dr. Tempfli Imre stuttgarti plébános

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.