A gyermekekben, a jövőben bízva építik a közösséget

155

Ajándék vagyok mottóval tartották meg a 16. Gyergyóremetei Falunapokat a hétvégén, a kétnapos rendezvényt a gyermek fogalma köré építették a szervezők. Minden korosztály megtalálhatta a kedvére valót a falunapokon, ellenben idén mégis a gyermekek kapták a legnagyobb figyelmet, többek között szakemberek is ebben a témában tartottak előadásokat. A tegnapi dísztanácsülés keretében a Gyergyóremetéért-díjat és a díszpolgári címet is kiosztották, majd koncertekkel és bulival zárult a rendezvény.

Portik-Bakai Ádám meghatódott a díj átvételekor. Nagy elismerés
Portik-Bakai Ádám meghatódott a díj átvételekor. Nagy elismerés

[dropcap]S[/dropcap]zombaton és vasárnap ünneplőbe öltözött Gyergyó­remete, hangos gyermekzsivaj törte meg a csendet, ezzel is jelezve: az idei falunapokon ők vannak a középpontban. Szombaton egy szimpóziumnak adott otthont a Balás Gábor Művelődési Ház, ahol – gyermekekről szóló témákban – több szakember is előadást tartott. A csutakfalvi Árpád-házi Szent Margit kápolnában tartott tegnapi szentmisét követően, dísztanácsülés keretében adták át az idei Gyergyóremetéért- és díszpolgári díjat, de mindezek mellett több elismerést is kiosztottak.
– A gyermekek igazi ajándékok, de próbáljunk meg mi felnőttek is ajándékok lenni – nyitotta meg a tanácsülést Laczkó-Albert Elemér polgármester.
Portik-Bakai Ádám, a gyergyó­remetei Balás Gábor Művelődési Ház igazgatója kapta idén a Gyergyóremetéért-díjat, aki nagy szerepet vállal a község kulturális életében, és akiről a dicséretben elhangzott: nem az elérhetetlen igazgató, hanem az, aki ha szükséges, gyermekcipőt is segít felhúzni. Portik-Bakai Ádám könnyeivel küszködve köszönte meg az elismerést, hangsúlyozva: minden téren folytatni kívánja a munkát. Dr. Lázár József nyugalmazott gyermekorvost választották idén a község díszpolgárává, aki közel 50 évig gyakorolta hivatását, munkája legjavát a maroshévízi kórházban végezte. – Nagyon sok gyermeket kezeltem, akik azóta már felnőtt emberek – jegyezte meg a díjazott, akinek hangja többször is elcsuklott a meghatódottságtól a beszéde alatt. Megjegyezte: az orvosi munka is fontos, azonban a tanárok és nevelők odaadása véleménye szerint nagyobb jelentőséggel bír.
Mindezek mellett díjazták Laczkó-Szentmiklósi Judit és László Melinda nyugalmazott tanárnőket, Pedagógus-díjban részesült Balázs Kercsó Ildikó tanítónő, míg a Tiszta udvar, rendes ház elnevezésű program nyertesei Kucsera Tamás és Laczkó Károly lettek. Mint elhangzott, utóbbiaknak egy évig sem a házra, sem a belső telekre nem kell adót fizetniük.
A gyergyóremetei falunapok rendezvénysorozata tegnap, a magyarországi Alma Együttes koncertjével, majd éjszakába nyúló utcabállal ért véget.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek