A gazdák motiválása a legfőbb

Október második hétvégéjén több településen is a káposztáé lesz a főszerep: vásárok és fesztiválok révén népszerűsítik a hagyományos termelés visszavezetését és próbálják segíteni a gazdákat. Csíkcsicsóban, Csíkszépvízen és Gyergyószárhegyen is káposztás eseményre készülnek.

Folt hátán folt, tű benne sosem volt. Káposztavágás Szépvízen Fotó: archív

Az előttünk álló hétvégén három településen is káposztafesztivált, káposztavásárt szerveznek.
Csíkszépvízen egynapos rendezvénnyel készülnek: a X. Káposztavágásra holnap várják az érdeklődőket. A nádi káposztaszüret már a reggeli órákban megkezdődik.
Ferencz Tibor, Csíkszépvíz polgármestere elmondta, hogy az eddigi évekhez képest nem lesz változás a programban, mert elsősorban a hagyományőrzésre fókuszálnak, így az újításokat nem tartják szükségesnek. Hozzátette, hogy a káposztavásárt az idősek elbeszélése alapján szervezik meg, és törekednek a vásári hangulat méltó megidézésére.
– Ez az esemény egyfajta hálaadás az év terméséért, és egyben az év lezárását is jelzi. Ugyanakkor a gazdáknak is szeretnénk teret biztosítani az értékesítésre – közölte a polgármester. Főzőverseny is lesz, a megmérettetésre 20 csapat jelentkezett.
Csíkcsicsóban háromnapos káposztafesztivált szerveznek, amelynek a célja többnyire ugyancsak a korábbi termelési szokások népszerűsítése, valamint a gazdák motiválása az értékesítésre. Péter Lukács, Csicsó polgármestere közölte, hogy a káposztatermelés feldolgozási formáit is népszerűsíteni szeretnék, és a továbbiakban rendszeressé tennék a programot.
– Ez a hetedik ilyen jellegű esemény Csicsóban. A korábbi években rendszertelenül szerveztük, de a tervek szerint mostantól minden évben lesz káposztafesztivál – mondta a polgármester. Csík­csicsóban is lesz főzőverseny és káposztavágás, továbbá fellép a Csíki Játékszín is, bemutatva a Tisztelt Ház című előadását.
A két település fesztiválja részben fedi egymást. Az egybeesésről Ferencz Tibor nem kívánt nyilatkozni, Lukács Péter ugyanakkor kifejtette: megbeszélték az egybeesést és igyekeztek úgy alakítani a programot, hogy az ne váljon egyik rendezvény kárára sem.
Gyergyószárhegy sem marad ki a sorból, hiszen ott már a XI. Híres Szárhegyi Káposztavásárt és Fesztivált szervezik. A ma kezdődő és holnap záruló rendezvényt a gazdák ünnepeként tartják számon. Danguly Ervintől, Szárhegy polgármesterétől megtudtuk, hogy egész napos elfoglaltságot biztosítanak majd a programon, amely leginkább a családokat hivatott megszólítani.
– Mivel sok hasonló program zajlik ezen a hétvégén, szeretném kiemelni, hogy most van a legnagyobb káposztakínálat Gyergyószárhegyen, így ajánlott inkább ide ellátogatni – mondta nevetve a polgármester, és kiemelte, hogy a „mini néptánctalálkozón” a gyergyói táncot és népzenét is népszerűsítik. A vásári hangulat ezen a rendezvényen is előtérbe kerül, hiszen lehetőség lesz alkudozásra, üzletkötésre. Káposztás programhoz híven Gyergyóban is lesz főzőverseny, de kiállítás is, ahol Fodor István Székelyföld madártávlatból című tárlatát lehet megtekinteni.

Keresztes Bea