A fellegekbe vágyakozva

85

Az idők során mindig akadtak olyanok, akik – kihasználva a naivitást és a tájékozatlanságot – mások átveréséből igyekeztek hasznot húzni. Nem tudom, ma már mennyire aktuális, de jól emlékszem, hogy gyermekkoromban folyamatosan csörgött a nagyszüleimnél a telefon, egy-egy kedves hang pedig különböző termékbemutatókra hívta őket, ahol mindenféle csodaeszközt ajánlottak, kezdve a szuperszonikus habverőtől, el egészen az edényig, amely szinte saját magát elmossa főzés után. Nem véletlenül főként az időseket szólították meg, hisz – bedőlve a reklámszövegeknek – elmentek, jó drágán megvettek egy-egy akármit, majd a hazatérést követően rájöttek, hogy az semmivel nem ér többet, mint az évek óta a szekrény alján lévő ugyanolyan tárgy, eszköz.
Mindegy, most nem a termékbemutatókról kívánok szót ejteni, a fenti példák csupán bevezetésként szolgáltak egy sokkal aktuálisabb átveréshez.
Egyre furcsábbnak tűnt, hogy tegnapelőtt reggel – miközben a Facebookon görgettem lefelé – folyamatosan a #Köszönöm WizzAir! felirat jött szembe. Oké… Megosztotta egy ismerősöm… kettő, három, tizenhárom… Itt pedig már igencsak gyanús volt a dolog, mert legutóbb akkor láttam ilyet, amikor a közösségi oldal alapítója, Mark Zuckerberg pénzt adott azoknak, akik megosztottak egy képet. Dehogy adott…!
A mostani őrületet az a hír váltotta ki, hogy a WizzAir légitársaságnál 332 jegy van szabadon, és egy kérdőív kitöltésével esélyünk nyílik két ingyenes jegyet nyerni. Mindehhez először meg kellett osztani a hamis honlapot azzal a szöveggel, hogy: #Köszönöm WizzAir! Jegyet persze az égvilágon senki nem nyert, rengeteg személyes adat viszont – közöttük bankkártya-információk – az adathalászok kezére került.
Hivatalos Facebook-oldalán szinte azonnal reagált a légitársaság, mondván, megteszik a szükséges lépéseket az említett oldal, oldalak ellen. A bukaresti kiberbiztonsági eseménykezelő központ (CERT) információi szerint országos szinten több ezren megosztották a szóban forgó honlapot az említett szöveggel, a tegnap pedig bejelentették, hogy a nemzetközi összefogásnak köszönhetően sikerült blokkolni a hamis weboldalt. Ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy már a Blue Air légitársasággal kapcsolatban is elindult egy hasonló hamis kampány, úgyhogy mindenképp érdemes odafigyelni.
Igazából engem nem az lepett meg, hogy felütötte a fejét egy ilyen átverés, mivel a közösségi oldalakon szinte mindennaposak az ilyesmik. Nem is azon néztem nagyot, hogy ilyen sokan a felhők fölé vágynak, mert hát ugye ott mindig süt a nap, azt pedig ki ne szeretné? A legfőbb dolog, amin meresztettem a szemem, hogy olyan ismerőseim dőltek be ennek az egésznek, akikről nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen megteszik.
Ha már utazni akarunk, akkor talán ajánlatosabb megspórolni a pénzt a repülőjegyre, és kizárólag a különböző társaságok, cégek hivatalos honlapján közölt információknak hinni. Nekem az egyik nagy álmom, hogy majd egyszer eljutok Liverpoolba focimeccsre. És egy kattintással bizonyára ez sosem fog sikerülni.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.